Sensei Nagy Attila: 'A karate számomra az elhivatottságot jelenti'

Sensei Nagy Attila 3. danos mester. Ha ezt olvassuk, akkor egy középkorú férfit képzelünk el. Ám a valóságban egy alig 24 éves fiatalemberről van szó, aki jelentős harcművészeti múlttal és saját dojoval rendelkezik.

 – Hogyan találkoztál a kyokushin karatéval?

– Annak idején a szomszédunkban egy srác – aki tőlem 5 évvel idősebb volt – karatézott. Ő mesélt az edzésekről először. Akkor 11 éves voltam. Ezután kezdtem el lejárni a Marczibányi térre Csokonai Teréz Sempai-hoz, majd egy év után Hanshi Adámy István átvette a csoportot. Azóta folyamatosan nála edzek.
Természetesen 14 éve még más volt a helyzet. Akkor népszerűbbek voltak a harcművészetek, s a harcművészet akkor a karatét jelentette. Szóval azonnal jelentkeztem, hiszen nem akartam kimaradni. És szerencsére “ott ragadtam”

Előre tekintenek

– 24 évesen 3. danos mester vagy. Nem sok ilyen harcművész szaladgál az országban…

– Tudomásom szerint Magyarországon én vagyok ez egyedüli ilyen fiatal 3. dannal.

– A nyáron zajlott a danvizsgád. Másként bántak veled a korod miatt?

– A vizsgán nem kaptam megkülönböztetett figyelmet, de rajtam volt sok ember szeme, akik figyelték, hogyan bírom a gyűrődést. Kemény ellenfeleket kaptam, de nem hiszem, hogy azért, hogy “a fiatalt” jól elnáspágolják”. Kancho Blumming is tudott “rólam”, utána pedig külön is gratulált. 50 ellenfeles volt a küzdelem és rendhagyóan zajlott. Mivel kevés volt a segítő, a kumite-partner, ezért nem egyszerre álltak fel az első, második és harmadik danra vizsgázók, hanem időben egymás után következett a három csoport. Az első vizsga alatt szembesültünk azzal, hogy itt bizony a jelölteket nagyon-nagyon meggyötrik.

Védelem

– Közben itt szorgosan edzenek a gyerekek körülöttünk. Milyen eredményeket értek el tanítványaid eddig?

– Richter Petinek (5. kyu) és Richter Petrának vannak kupagyőzelmei. Ők négy éve, a kezdetektől itt vannak a klubban. Illetve felhívnám a figyelmet az apró, narancssárga öves Potroczó Gyuszikára is. Mindössze hat éves, ezért nem tudom nevezni versenyre (7 éves kortól versenyezhetnek a gyerekek – szerk.), pedig hihetetlen őstehetség.

– Figyeltem, nagyon lelkesen dolgozik!

– Igen. Látszik, hogy tiszta szívvel edz, figyel rám és nagyon akar. Nagyon sok gyereknél nem azt látom, hogy ne lenne tehetséges, vagy rosszabbak lennének, mint az átlag. Hanem kicsit érződik rajtuk, hogy ebben az elkényelmesedett világban nincs meg a kellő motiváció. Néhányan meglepődnek, hogy itt bizony dolgozni kell.

– Szeretsz gyerekeket oktatni?

– Nagyon. Szeretem a gyerekeket. Bár sokkal nehezebb velük dolgozni, mint felnőttekkel. Vannak olyan edzések, amikor nagyon kezelhetetlen a társaság. Sok függ attól is, hogy éppen kik jönnek le edzésre. Egy-két elevenebb gyerek magával ragadja a többieket is. Ekkor csak kőkemény büntetésekkel lehet megakadályozni, hogy ne szabaduljon el a pokol.

– Ekkor mi a taktika?

– El kell fárasztani őket. Fekvőtámasz, békaügetés – ezek hatékony eszközök.

– 14 éve karatézol. Mi volt ez idő alatt a legnagyobb élményed?

– Még friss az élmény: az idei danvizsga volt a legemlékezetesebb számomra. Bár olyan hatalmas ugrás a 40 (2. dan) és az 50 (3. dan) ellenfeles küzdelem között nincsen, mégis az idei vizsga annyira piszkosul kemény volt, és annyira szét voltam verve …, és hát lelkileg is annyira megviselt, hogy a vizsga befejeztével elemi erővel törtek ki belőlem az érzések. Felejthetetlen élmény volt.

– Mondhatjuk azt, hogy az életed a karaténak szentelted?

Ütés

– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a karate fontos része az életemnek, meghatározza azt. Két csoportom van, tehát nem is tehetném meg, hogy máról-holnapra abbahagyjam az oktatást. De én emellett műszaki egyetemre is járok. Ez egy olyan tevékenység, amit délután lehet oktatni, hiszen a gyerekek iskolába, a felnőttek dolgozni járnak, én pedig a délelőtti időmet a szakmámnak szentelem. Egyébként nem gondolom , hogy megélhetési tevékenységként kellene a karatéra tekintenem, hiszen akkor óhatatlanul számolni kellene, és én nem szeretnék a gyerekekről több bőrt lehúzni. A karate számomra az elhivatottságot jelenti. Elvi okokból nem szeretném, hogy ez legyen a megélhetési forrásom. Álszent lennék, ha azt mondanám, hogy minden hónapban deficites leszek, vagy hogy én fizetek, csak hogy oktathassak. De nagyon sokat forgatok vissza a gyerekek oktatásába. Hogy jobb körülmények között edzhessenek, legyen sportfelszerelésük, eszközeik, amelyek segítenek abban, hogy előre tudjanak lépni. Az egyesületet is azért csináltam, hogy egyéb más forrásokhoz is hozzá tudjunk jutni, és az mind a gyerekeknek menjen.

– Mik a céljaid, mint egyesületi vezető és mint karatéka?

– Elsődleges célom a gyerekek fejlődésének elősegítése. Szeretném, ha mind jobb versenyeredményeket produkálnának, s ezzel párhuzamosan igazi közösséggé formálódnának. Azt akarom, hogy szeressenek ide járni, segítsék egymást és jól érezzék magukat ebben a társaságban.

A mester és tanítványai

Jómagam szeretnék további danokat megszerezni. Szeretném, ha elismernék eredményeimet. A 4., 5. dant már nem egyéni fejlődésével kell, hogy kiérdemelje az ember, hanem tanítómesterként kell bizonyítania felkészültségét. A sensei-t, mint tanítót már a tanítványai által elért eredmények minősítik. Természetesen edzem továbbra is töretlen intenzitással, de elsődlegesen a gyerekek vannak a figyelmem középpontjában.
Szeretném megemlíteni Szentes János barátom nevét is, akivel a kezdetektől együtt edzettünk, már Csokonai Teréz Sempai-nál is, és aki társam a klubvezetésben. Hasonló elhivatottsággal edzi csoportjait.

– Ha bárki szeretne csatlakozni hozzátok, milyen helyszíneken teheti meg?

– Két helyszínen folyik az edzés: az Erdőalja úti általános iskolában (kedden és pénteken délután) és a Kalászi út 5-7. szám alatt (hétfőn és szerdán délután).

Comments

comments