A japán bajnok, vébé-bronzérmes és Világkupa-győztes Kou Tanigawa lesz a pécsi nemzetközi kyokushin karate tábor egyik meghívott oktatója. Ismerjük meg közelebbről!
A 37 esztendős Tanigawa az egyik legnagyobb formátumú harcművész Japánban.
Egy olyan generáció tagja, mely forradalmi változásokat hozott a kyokushin knock-down küzdelmi rendszerébe.
Ez a generáció nagyjából a kilencvenes évek derekán tűnt fel a japán és nemzetközi küzdőtereken, és nevek fémjelzik mint a Okamoto Toru, Abiko Koji, Norichika Tsukamoto, Hajime Kazumi, Kunihiro Suzuki, Tsuyoshi Murase, Hitoshi Kiyama, Ryu Narushima, Naoki Ichimura, Satoshi Niho, vagy éppen Naoki Kawahara.
Tanigawa sensei,
Norichika Tsukamotóval egyetemben, még ebből az elittárságból is kiemelkedett, rendkívül újszerű és progresszív küzdőstílusával, amelynek egyik alapeleme az elmozgásos, “leválásos” kontra küzdelem alkalmazása.
Versenybe szállSensei Tanigawa versenypályafutása 1992-ben indult, amikor élete első súlycsoportos japán bajnokságán a harmadik helyet sikerült megszereznie könnyűsúlyban. 1994-ben – a világszervezet szakadása előtti utolsó súlycsoportos bajnokságon – viszont már bajnoki címmel térhetett haza az akkor még mindössze 24 esztendős japán fiú.
Az ifjú Tanigawára a média az 1994-es súlycsoport nélküli japán bajnokságon figyelt fel először. Ez a verseny, a Sosai halála után az utolsó olyan
összjapán bajnokság volt, amikor a világszervezet még egységes volt. Aki ezt a bajnokságot láthatta, az nem mehetett el érzelmek nélkül a verseny mellett.
Az új generáció elsöprő erővel jelent meg, miközben a “régiek”, Kurosawa, Shichinoe, Yamaki, Tamura, Miake, Sotodate, Tatsuya még erejük teljében harcoltak a küzdőtéren.
Nos ebben a “gyilkos erejű” mezőnyben Tanigawa sorra aratta a győzelmeket úgy, hogy a legjobb 16 közé jutásért először a “harci gépet”, a japán bajnok és vébé-harmadik Hiroki Kurosawát verte, majd a legjobb nyolcba jutásért a nehézsúlyú bajnok, Iwasaki Tatsuyát is búcsúztatta a további küzdelmek lehetőségétől.
A mindössze 68kg (!!!!) testsúlyú Tanigawa, elmozgásos bunyójával szinte megalázta és állva hagyta a nála 20-30 kilóval nehezebb küzdőket. Tette ezt úgy, hogy, ha kellett, akár verekedni is keményen odaállt, és kis testsúlya ellenére sem volt soha alárendelt pozícióban. A legjobb nyolc között csak a későbbi világbajnok, Okamoto Toru tudta őt megállítani, így a hetedik helyen végzett.
1996-ban ismét japán bajnok lett a legkisebbek között, majd behívták az 1996-os világbajnokságra (IKO2) készülő nemzeti válogatottba. A világbajnokságon aztán szinte már nem is okozott meglepetést a bronzérem megszerzése…
1997-ben, a világszervezet először rendezett súlycsoportos Világkupát, amelynek egyértelmű bajnoki esélyeseként állt tatamira.
Sajnos az álomdöntő nem jöhetett létre Tanigawa és az ekkor már háromszoros Európa-bajnok Bencze Tóni között, mert a bírák elcsalták Tóni elődöntőjét az orosz Dergauzov ellen. Tanigawának így szinte sétagalopp lett a Világkupa-finálé.
1998-ban ismét japán bajnok lett 70 kilóban, majd az IKO2 szervezet volt elnökének (és egyben saját mesterének), Shihan Yukio Nishidának távozásakor, Tanigawa is elhagyta a szervezetet. A versenyzést azonban továbbra sem adta fel, bár a lehetőségei sokkal korlátozottabbak voltak a kiválás után.
Ennek ellenére újabb bajnoki címeket gyűjtött be kisebb, súlycsoportos és abszolút kategóriás versenyeken.
2004-ben visszatért az IKO2 (immáron WKO) szervezethez, amelynek oka vélhetően a jobb versenyzési feltételekhez köthető. A visszatérés a vártnál is jobban sikerült, hiszen a súlycsoport nélküli japán bajnokságon az előkelő ötödik helyet sikerült megszereznie.
2005-ben, 35 esztendősen, a férfiak között egyedüliként tudott ismételni a Világkupán, miután
töréseredménnyel győzött az orosz favorit, Vasily Khudiakov ellen.
Comments
comments
