Dr. Yu Funian professzor rendelőjében délutánonként dolgozó orvosmasszőrt két "munka" között kérdeztük. A két éve nálunk élő koreai férfi szereti Magyarországot, örömmel kamatoztatja nálunk tudását és különleges képességeit. Ha Park akcióban van, a páciens óhatatlanul szinte természetfeletti képességeket tulajdonít neki, és a masszázs végén csodálkozva észleli: Simonnak sincs több keze kettőnél…
– Nem derül ki a nevedből, hogy Dél-Koreából jöttél…
– A koreai nevem, ami az útlevelemben is szerepel más, de a magyaroknak azt nehéz lenne kiejteni. Ezért használom ezt az egyszerűbb nevet mióta ide érkeztem.
– Hogyan lett belőled masszőr?
Park Simon
– Koreában van egy iskola, ahol vak, gyengén látó embereknek tanítanak masszást. Ez három éves nagyon komoly képzés. Akupunktúra és masszázs, elmélet és gyakorlat, anatómia, kórtan, gyógyítás – egy jó masszőrnek tudnia kell mindent! Tizennyolc éves koromban kezdtem tanulni ott, vagyis huszonegy évesen szereztem meg az oklevelet. Először – amikor még nem volt tapasztalatom – egy szálloda szaunájában kezdtem dolgozni, három év munka után azonban már privát masszázst is vállaltam: házhoz mentem a páciensekhez. 1986-tól pedig a magánrendelőmben dolgoztam tovább, egészen 2003-ig, amikor is végleg elhagytam Szöult, és Magyarországra jöttem.
– Sportolókat is gyakran kezelsz?
– Igen. Sokat segítettem már fáradt vagy sérült sportolóknak. Az 1988-as szöuli olimpián például két másik kollégámmal együtt a negyedik helyezést elért koreai focicsapat masszőre voltam. Koreában a baseball is nagyon népszerű, és jónéhány profi csapat van, akiknek tagjai igénylik a masszázst fájdalmaik, fáradtságuk megszüntetésére. Ráadásul meg is tudják fizetni a jó szakembert. A váll-, kar- és deréksérülések, fájdalmak gyakoriak a taekwon-dósoknál vagy – a másik, ha lehet még népszerűbb hagyományos koreai harcművészeti stílus – a sirum gyakorlóinál. A kosárlabdásoknál pedig általában a térddel van probléma, a táncosoknál pedig a lábfejjel.
– Mennyi időbe került, míg az ember eléri ezt a szakmai színvonalat?
– Az ember munka közben is gyakorol… Tíz-tizenöt évre van szükség ahhoz, hogy valaki elérje a legmagasabb szintet. Először van, aki ügyes, és van, aki nem. Később, körübelül öt év gyakorlás után már a páciensek hetven százaléka nagyon elégedett. Az én betegeim minimum kilencvenöt százalékban dicsérnek!
– Miért? Mi a módszered jellegzetessége?
– Ez egyfajta “fingerpresure”, ujjnyomásos száraz masszázs. Az akupunktúrás pontokat is kezeli, és nem csak az izmokat. Ilyenkor, erőteljes nyomás által, az ujjhegyekből kiáramló energia erős hatást fejt ki. Más, mint a thai masszázs, vagy bármelyik elterjedt típus. Rengeteg féle technikát használok, de leginkább a hüvelykujjaimmal dolgozom. Kezdetben ezért mindig nagyon fájtak a hüvelykujjaim, de ez mintegy tíz év folyamatos gyakorlás után elmúlt. Ma már, körülbelül harminc éves gyakorlattal a hátam mögött képes vagyok órákon keresztül kezelni az egyik beteget a másik után. Akár megszakítás nélkül is.
– Hogyan kerültél Dr. Yu Funian professzor rendelőjébe?
– A feleségem keresett nekem munkát, mert ő jobban tud nálam magyarul. Dr. Yu-t két helyen is ajánlották neki, mert őt mindenki ismeri! Felmentünk hozzá, nagyon tetszett a rendelő, és mikor elmondtuk, hogy szívesen dolgoznék nála, Dr. Yu egyből beleegyezett. Utána természetesen tett velem egy próbát, és a masszázs végén nagyon elégedett volt. Így aztán 2004 márciusától minden délután ott dolgozom.
– Mi a különbség a koreai és a magyar pácienseid között?
– A koreaiak jól ismerik a masszázst, számukra az természetes. Nagyon kedvelik az erős kezelést, ezért egy koreai embert mindig nehezebb megmasszírozni. A magyarok még nem annyira ismerik ezt a módszert. Koreában nem létezik tizenöt perces masszázs. Minimum negyven perc, egy óra, másfél-két óra az általános kezelési idő. Nagyon érdekes nekem, hogy itt egy tizenöt perces masszázs után is mondják: “Nagyon jó volt!”. Ennek én nagyon örülök, de ez Koreában nem lenne elég idő!
– Vannak hosszabb távú terveid Magyarországon?
– Koreában keresztény hittérítő tevékenységet folytattuk ápolónő feleségemmel. Ott sokat kerestem, és így megengedhettük magunknak, hogy szegény embereknek adományokat adjunk, vagy ingyen kezeljük őket. Magyarországon a kezdeti nyelvi és anyagi nehézsségek miatt erre egyelőre nincs lehetőségünk, de várjuk az időt, hogy ezt újra elkezdhessük.
