Fantasztikus ritkaságot bemutató cikkre leltünk a True Style Magazine oldalán, ami szinte kiáltott a megosztásért. Sensei Sziklai Ferenc, az aikibujutsu.hu szerzőjének írása a Budo című könyv tanulságairól szól, amit még maga Ueshiba Morihei, az aikido alapító nagymestere írt. Hosszú olvasmányra számítsanak, amit jobb nyugodalmas környezetben, egy finom forró kávé vagy tea mellett “kóstolgatni”.
Az eredeti Budo
Technikai szempontból a Budo számtalan formában nyújt betekintést Morihei Ueshiba háború előtti harcművészetébe. Egyfajta rálátást ad arra, hogyan fektette le a technikai alapokat, és miként hajtották végre azokat az 1930-as években. Ezek a leírások rendkívül tömörek és tanulságosak. A Budót 1938-ban (Ueshiba ekkor 55 éves volt) publikálták – a benne megtalálható technikai leírások egyfajta átmenetet képeznek az Ueshiba által Takeda Sokakutól tanult daito-ryu aikijujutsu és a mai modern aikido között.
Számos alapvető technika szerepel a kézikönyvben (például Ikkyo, Irimi Nage, Shiho Nage), már hasonló módon leírva azokhoz, melyeket az Alapító a háború utáni időszakban tanított Iwama szigetén 1945 és 1955 között. Ueshiba olyan mesteri szintre jutott, hogy e technikákat bármilyen körülmények között végre tudta hajtani. Ezt nevezte Takemushu Aikinak, a kimeríthetetlen technikai forrásnak.
Toyama Ryu (Katonai iskola), 1931
Ueshiba az első sorban, balról a nyolcadik (kimonóban)
Meglepő, hogy a könyvben szereplő technikák körülbelül egyharmadát különböző fegyverekkel (kés, kard, lándzsa, bajonett) mutatják be. Több egyéb technikán is megfigyelhető a különböző fegyverek integrációja. Az egyik ezt alátámasztó tény, hogy Ueshiba a Budo összeállításakor a Kashima Shinto-ryu kard technikáin kísérletezett. A kézikönyv tartalmaz néhány Suburi (alap vágás) és Kumitachi (páros) gyakorlatot a Kashima iskola anyagából.
Ueshiba Zenzaburo Akazawával együtt iratkozott be az 500 éves klasszikus hagyományokat követő Kashima iskolába 1937-ben. Ugyan soha nem gyakorolt a Kashima dojóban, de Kashima oktatók rendszeresen látogattak el hozzá, és tanítottak Ueshiba dojojában néhány diákot, beleértve Akazawát és Ueshiba fiát, Kisshomarut. Későbbiekben ezeket a speciálisan kis csoportban elsajátított kardvívó elemeket saját dojojában gyakorolta a diákjaival Ueshiba, tovább kísérletezett a kardművészet technikáival egészen 1955-ig. Ezek szerves gyökereit képezik a későbbi Aiki Ken gyakorlatoknak, melyeket ezt követően rendszerezett mai ismert formájává Morihiro Saito Iwamában. A bajonett használatának integrálása kétséget kizáróan tükrözi a tényt, miszerint Ueshiba egyidejűleg oktatott több katonai intézményben, beleértve a Toyama iskolát is.
Döfés bajonettel (Juken)
Noma Dojo, 1935
Ezek a bajonett gyakorlatok a hadsereg gyalogsági alapkiképzésének a részei voltak. Ueshiba fiatalemberként sokat gyakorolta a bajonett használatát a kiképzése alatt csakúgy, mint gyalogosként az orosz-japán háborúban (1904-1905).
A Budo magánkiadásban, korlátozott számban jelent meg “Nem eladásra” megjelöléssel, és nem került kereskedelmi forgalomba. Bizonyos szóbeszédek arra utalnak, hogy csak néhány száz példányban nyomtatták ki.
Kisshomaru egy interjúban megemlítette, hogy sok “bent ragadt” példánnyal rendelkezik. Mindezek alapján nyugodtan feltételezhető, hogy csak egyszeri kiadás volt. A teljesség igénye kedvéért azt is meg kell említeni, hogy Ueshibának volt egy korábbi kiadványa is 1933-ban, a Budo Renshu. Ez egy sokkal nagyobb munka volt a Budónál. Összesen 211 vonalas rajzzal ábrázolt technikát tartalmaz leírással, mely Ueshiba valamivel korábbi időszakának teljes technikai repertoárját fedi le.
A Budo Renshut a Technikák lényege (The Essence of Techniques) című esszé előzte meg, amely a Budóban is megtalálható különálló fejezetként. A Budo Renshu kétnyelvű (japán-angol) kiadványként 1978-ban jelent meg a Minato Research jóvoltából, és azóta több újranyomáson ment keresztül.
A Budo szinte teljesen ismeretlen maradt az aikido világában, míg 1980-ban az Aiki News (a mai Aikido Journal) hírt nem adott róla, melyet később több helyen is megemlítettek, például amikor az abban az időben 8. danos Morihiro Saito sensei mutatott egy példányt belőle. Számos magas rangú aikido shihant meglepett a könyv létezése. A Budo angol fordítását John Stevens készítette el a Kodansha kiadó égisze alatt 1991-ben Kisshomaru általános történelmi áttekintésével kiegészítve.
A magyar kiadás a Szenzár Kiadó jóvoltából jelent meg 2002-ben. Ez az egyetlen kézikönyv, ahol Ueshiba maga állt a fényképezőgép elé, hogy bemutassa a technikáit. Egy másik nagyobb méretű képgyűjtemény is található a Budóban, melyet a Kodansha Kiadó alapítójának, Seiji Nomának a dojojában (Noma Dojo) készítettek 1935-ben.
Kokyu Nage, 1935, Noma Dojo
A Budo egyértelműen megmutatja Ueshiba eklektikus (különféle ágazatokból összeválogatott) rendszerét, amely nemcsak a pusztakezes művészeteket, hanem a fegyveres alapú módszereket is bemutatja. A karddal és a bottal végzett gyakorlati kísérletezése nagyban befolyásolta a harci elvek kifejlesztésében, úgy mint Tai Sabaki (testmozgás), Irimi (belépés), Maai (harci távolság) és időzítés.
Bár a Budo 1938-ban jelent meg, az Ueshiba-féle aikido fejlődési szakaszának közepén, meglepően modern abban az értelemben, hogy Ueshiba egyértelműen elhatárolja magát a merevebb Daito-Ryu iskola jujutsu technikai kivitelezéseitől, a mai modern aikidót is meghatározó körkörös mozdulatokkal.
Forrás: True Style Magazine
