Spárta ókori történelme során mindvégig katonaállamként létezett, mely évszázadokon keresztül legyőzhetetlenségével tűnt ki a korabeli hellén világ poliszai közül. Harcosai fegyelmezett, jól felszerelt, egyszerre mozgó, korszerű eszközökkel ellátott és testi erőben kiemelkedő katonák voltak, akik egész életüket a háborúskodásnak, az edzésnek illetve harci tudásuk fejlesztésének szentelték. Ilyen módon tökéletes harcosokká (szinte harci “gépekké”) váltak, akik megdöbbentően jól bírták a testi igénybevételeket, fájdalmakat, a menetelést és a párharcokat. A spártaiakat az egész korabeli világ félve tisztelte évszázadokon keresztül. Érdemes tehát közelebbről is megismernünk ezt a szokatlanul szűkszavú és csak a küzdelemnek élő népet.
A spártaiak élete egészen sajátosan zajlott: a gyermekek csak 7 éves korukig nevelkedtek otthon (családjaik körében) majd egészen 30 éves korukig az állam vette kézbe nevelésüket, tanításukat végül katonaként való foglalkoztatásukat. A harmincadik életévük betöltését követően – szolgálatukat letudva – végre leszerelhettek, majd saját családot alapíthattak és a népgyűlés tanácskozásain is részt vehettek. A spártai kamaszok tanítása meglehetősen egyoldalúan történt: főleg a testi edzésekre, harcra, a fegyverek használatára és a hadtudományokra épült, másodsorban a spártai szokások, hagyományok, vallási ismeretek elsajátítását célozta. Az oktatás anyagát csak a legkisebb részben képezték az elméleti tudományok. A spártai fiatallal szemben három fő elvárás fogalmazódott meg: 1. legyen bátor, erős, a harcban profi 2. ismerje és kövesse a spártai hagyományokat, vallási szokásokat 3. engedelmeskedjék a spártai alkotmánynak, a törvények szellemének és Spárta vezetőinek. A spártai ifjak a Krüpteia vallási ünnep alkalmával kerültek “beavatásra”. Ekkor bizonyíthatták, hogy elég bátrak és erősek, hiszen életben tudnak maradni egyetlen fegyverrel is a “vadonban” (elhagyott vidékeken) és képesek megölni egy felnőtt helótát. Ha a feladatot teljesítették teljesértékű spártai katonává váltak.
A spártai férfiak élete tehát az állandó edzés, gyakorlatozás és háborúzás jegyében telt, ami részint az állam berendezkedéséből fakadt, hiszen a lakosság kétharmadát az elnyomott, jogfosztott helóták alkották, akiket “féken kellett tartani”, részint a spártai állam állandó háborúiban gyökerezett, melyeket a városállam a környező településekkel – például Argosszal, Árkádiával, Messzénével – szemben vívott. Mivel a spártai férfiak katonáskodtak, az élelem-termelés, gazdálkodás, kézműveskedés (illetve korlátozott kereskedelem) a helótákra és a partokon, városokban élő perioikoszokra (körüllakókra) maradt, akiknek a megtermelt javak jelentős részét át kellett adniuk a spártaiaknak.
A spártai harcmodor a hoplita nehéz-gyalogosokra épült, akik többnyire phalanxba rendeződve küzdöttek. Legfőbb fegyverzetüket a pajzs, a kétélű, egyenes kard és a lándzsa alkotta. A phalanxban többnyire 50 hoplita gyalogos állt szorosan egymás mellett, 7-8 sor mélységben, miközben minden katona a bal karján lévő pajzzsal védte magát és szomszédját. Támadásnál a sorok előrenyújtották lándzsáikat, így pajzsokból és lándzsákból álló “páncélos sündisznó alakzat” tartott az ellenség felé. Bár a spártaiak alkalmaztak lovas egységeket is, a főszerepet a csaták többségében a gyalogság játszotta.
A híres ütközet előtt a görögség abban állapodott meg, hogy a hatalmas túlerőben érkező perzsa hadat a Thermopülai szorosnál állítják majd meg, ha pedig a a megállítás nem sikerülne, akkor Athén lakosságát a környező szigetekre menekítik, a főerő pedig az Iszthmoszi szoros mögé vonul vissza. A terv végrehajtására 7-8 ezres görög had gyűlt össze, melynek felét peloponnészosziak, főleg spártaiak adták, míg másik felében főként athéni, thébai, lokriszi, phókiszi és egyéb városállamokból érkező katonák készültek az összecsapásra. Mivel azonban egy helybéli elárulta a perzsáknak, hogy milyen módon kerülhető meg a szoros, a hellén vezetők úgy döntöttek, hogy kimenekítik a fősereget, amíg 300 önmagát feláldozó bátor spártai feltartóztatja a túlerőt. A feladatra Leonidasz spártai király vállalkozott, 300 legjobb harcosával. A terv bevált: bár a 300 hős spártai mind egy szálig elesett, a görög sereg megmenekült és a Szalamiszi tengeri csatában győzelmet aratott a perzsákon. Egy évvel később pedig a a 479 -es plataiai csatában a görögség megint csak a spártaiaknak köszönhetően kerekedett felül – mégpedig Pauszaniasz vezetésével – a perzsákon.
Forrás: http://jegyzettar.blog.hu/2017/08/21/miert_volt_legyozhetetlen_az_okori_sparta
