Még mélyebbre ástunk a dobócsillagok történelmében

Szénfogó, szög, nyíl, dárdahegy – a legendás fegyverről szóló sorozatban ezúttal a "bo shuriken" kialakulásáról, történetéről írunk.

Cikkünk első része itt olvasható:
A dobócsillag legendája – Ugye neked is volt?

A kínai szál

Biao

A kínai harcművészet történetében hosszú és részletes fejezet szól a dobófegyverekről.
Ezek közül sok meglehetősen szokatlan mind megjelenésben, mind használati módjában. Ezek nincsenek kapcsolatban a japán dobófegyverekkel, van azonban két ellenpélda, amely történelmi rokonságot mutat egy, vagy két japán shuriken iskolával.
A Fei Biao (légi dárda) és a Lo Han Ts'in (varázsérme) egyaránt erősen hasonlít formájában és használati módjában a japán harci eszközökre.
A Fei Biao-nak két típusa ismert: a dárdahegy alakú, illetve a másik, egy háromszög alakú penge, amelyet különleges módon fogtak és hajítottak (Kínai Ököl).

Tibeto-indiai eredet

Számos jel utal arra is, hogy India és Tibet szintén hatással lehetett az eszköz történelmére a Buddhizmus importálási manőverei közben.
A Mikkyo Buddhizmus ugyanis fontos szerepet játszott több japán harcművészetben is, főleg a misztikus szimbólumok, a meditáció és a számjóslás használatában.
Érdekes lehet, hogy a tibeti purbha – egy háromoldalú pengével ellátott tőr, amely gyakran felbukkan a buddhista művészetben- sok külső hasonlóságot mutat egyes shuriken pengékkel. 
Azt viszont nem nagyon tudjuk: hogyan is használták ezeket az eszközöket. Vannak utalások arra, hogy lószerszám gyanánt (lovak kikötésére), más források szerint rituális tőrként, szelleműzésre használták. Egyes ninjutsu iskolák a purbha-hoz hasonló tárgyakat, vajra-t, vagy dorge-t használtak.
Ezek a kétélű eszközök a shuriken-történelem részeként a ryobari-gata shuriken és a dobónyíl, vagy uchine fejlődésének voltak fontos állomásai.


            VIII. századi tibeti bronz purbha


Otsuka Sensei tanítása szerint a Shirai Ryu eredete a hibashi nevű hagyományos szénfogó módosult, harci használatából ered.
Az iskola eredetének vizsgálatakor azonban a tárgy anyagától is fontosabb lehet a dobás technikájának elemzése. Azok az iskolák, amelyek a forduló-dobó technikát (hantendaho vagy ikkaitendaho) használják, valószínűleg a tanto dobó módszerből indultak ki, míg a direkt találat (jikidaho vagy chokudaho) elvét alkalmazók nagy valószínűséggel a szög-, vagy nyíldobásból fejlődtek ki, hiszen itt a tárgy a cél felé repülés közben nem forog.

Alakfejlődés a cél érdekében

Amikor a dobás módszere végleg kialakult, a penge formája a dobástechnikához kezdett idomulni.

Különböző alakú fegyverek a bo shuriken kategóriában
hari gata – szög, vagy tű alak
hoko gata – dárda alak
kankyutao gata – kézi lyukasztó szerszám alak
kugi gata – szög alak
kunai gata – kéziszerszám alak
matsuba gata (enbi ken) – fecskefarok alak
mesu gata
tanto gata – kés alak

Uchine – visszajött

A hosszabb, tenyérben nem elférő bo shurikenek egyes típusait a mai gerelyekhez hasonlóan tartották, és dobták el. Egyes eszközökhöz (uchine, tanto gata) zsineget, vagy láncot erősítettek, így eldobás után visszarántva újra támadni lehetett velük.
A fegyverek elrejtése, különösen a nindzsák esetén, fontos szempont volt. A bo shurikenek egyes típusai (kozuka) kifejezetten a kard markolatában (tsuba) való elrejthetőségre alakultak ki, mások a szamuráj vértezeten (yoroi; – Tsugawa Ryu), vagy akár a földműves ruházatán lapultak meg.

Comments

comments