Még egyszer a K-1 Magyar Nagydíjról: Ennyi volt bennünk?

Jó volt, nem volt jó? Érvek és ellenérvek az év legnagyobb hazai K-1 tornája kapcsán. Karacs Attila, Török Dániel belülről, két harcművész kívülről elemez.

K-1 Magyar Nagydíj, Budapest. Vegyes érzelmekkel fogadtuk a rendezvényen látottakat.
De hogyan látták a versenyt szereplők, és a harcművészet magasan jegyzett magyar alakjai? 

Karacs Attila, aki kikapott a Vörös Skorpiótól.

– Semmi különbség nincs a külföldi és hazai K-1 versenyek között. Ezeket a megmérettetéseket csak ugyanazon komoly forgatókönyv szerint lehet megrendezni, ami – a bevonulásoktól kezdve a mérkőzések lebonyolításáig – ugyanazt tartalmazzák itthon és külfödön egyaránt.

– Lemondható egy mérkőzés az utolsó percekben?

– Nem, semmiképpen sem mondható le mérkőzés. Sérülésre hivatkozva talán lemondható lehetne, de ez nem divat ebben a körben. Bob Sapp tavaly megtette az amszterdami K-1 GP EUROPE-n, amikor egyszerűen eltűnt az öltözőből, és nem állt ki Ernesto Hoost ellen. De ezzel garantáltan búcsút intett további K-1-es szereplésétől, mert a K-1 szervezet az ilyet nem fogadja el.

– A szurkoló tárbort illetően sincs különbség?

– A szurkolás vérmérsékletében nincs különbség, de a szurkolótábor nagyságában annál inkább. Japánban például 80.000 ember szurkol a döntőn, és el lehet képzelni, mekkora hangerőt tudnak produkálni.

Török Dániel maga is résztvevője volt a versenynek. Mint ismeretes a nehézsúlyú karatés szuperfightot vívott a Cseh K-1 GP győztesével, a rutinos Jan Müllerrel. Az eredményt ismerjük – a körülményekről viszont nem mindent tudunk.

– Az eredeti program szerint román ellenfeled lett volna, aki azonban váratlanul visszalépett…

Török Dániel

– Így igaz. A román srác valószínűleg tájékozódott az eredményeimről, és a mérlegem visszalépésre késztette. A helyére beugró Jan Müller finoman szólva sem a legideálisabb ellenfél a debütáláskor, ráadásul már a kezdettől rosszul alakultak a dolgok a meccsen.

– Mi történt?

– A cseh srác már rögtön a mérkőzés elején eltörte az orromat. Gyakorlatilag egy KO-t kihordtam lábon. Ő is tudta, hogy a kyo-ból jövök, így szisztematikusan támadta a fejem. Sajnos még nem vagyok fejen elég ütésálló, így a bekapott találatok sokat kivettek belőlem. Ennek ellenére mindenki láthatta: mindent megpróbáltam. Sajnos, ezúttal ez csak a pontozásos vereséghez volt elég…

– Elment a kedved a K-1-től?

– Dehogyis! Továbbra is a K-1-et akarom csinálni! Szerencsére saját magam menedzselem, így senkihez sem kell igazodnom, a saját utamat járhatom. Tudom, hogy sokkal többre vagyok képes, jó a csapatom, van bennem tűz. Ezért garantálom, hogy legközelebb már nem tudják majd befolyásolni a körülmények a teljesítményem!

Hanshi Adámy István, a kyokushin hazai úttörője, az IBK technikai igazgatója nem volt elragadtatva a február végi tornától.

Hanshi Adámy István

– Azt kell mondjam, elég gyengére sikeredett a magyar harcosok produkciója a Sportarénában. A szervezés, a lebonyolítás kitűnő volt, csak hát ugye az eredményeink..

– Ennyivel vagyunk elmaradva a nemzetközi mezőnytől, vagy csak nem volt szerencsénk?

– Tulajdonképpen a magyar srácok nem is voltak olyan rosszak, de valahogy a fightok végére kifújtak, így óhatatlanul be-be csúsztak KO-t érő ütések. Török Dani fellépéséből a kyokushinra jellemző szellemiséget hiányoltam. Ki lehet kapni egy ilyen mérkőzésen, de nem tetszett, hogy folyton a ringsarokból várta a segítséget.

– És a többiek? Karacsnak mennyi esélye volt a “túlélésre”?

– Karacs Attila hozta magát, de ez egy dolog. Igazából nagy hibának tartom, hogy összeengedték már most Ignashovval. Ezt a srácot fel kéne építeni. Olyan felhozó meccseket kellene neki szervezni, ahol van sikerélménye. Sajnos álképeket festettek elé, és elhitették vele, hogy lehet esélye a nagy K-1 sztárok közt. Ugyanakkor még legalább 15 kiló izmot kellene felépíteni rá.

– Láttál pozitívumokat is?

– Tetszett a bosnyák fighter produkciója, amellett, hogy rendkívül lazán állt a dolgokhoz. Az ukrán győztes véleményem szerint az európai selejtezőn nem fog maradandót alkotni, ezzel együtt nálunk éretten küzdött, és hihetetlenül szívósságról tett tanúbizonyságot.

– Mit kellene tennünk ahhoz, hogy a jövőben több sikerélménnyel gazdagodjanak a hazai K-1 harcosok?

– Újítanunk kellene! Új arcokat, fiatal, tehetséges harcosokat kellene szisztematikus munkával felépíteni. Talán meríteni kellene az Utcai Harcosok köréből, talán több embert kellene összeereszteni, és ebből a nagyobb merítésből kiválogatni a legjobbakat. A legfontosabb pedig, hogy nemzetközi tapasztalatokat szerezzen a K-1 fighterek új generációja (kezdetben C és B kategóriás szinten), hiszen csak ezzel lehet úgy fejlődni, hogy később nemzetközi versenyeken is megállják majd a helyüket.

Shihan Miskolczi Attila, a Goyu Ryu Karate magyarországi vezetője, a Butokugan harcművészeti központ első embere nem ért egyet a fanyalgókkal.

Shihan Miskolczi Attila

– Szerintem nagyon jól verekedtek a magyar fighterek. Az, hogy van nálunk jobb időnként, nem jelenti azt, hogy mi nem vagyunk jók. A vereség természetes dolog. Nincs olyan harcos a világon, akinél nincsen jobb. A K-1-ben borzasztó kemény: kemény emberek verekednek borzasztó kemény emberekkel. Aki idáig eljut, az rengeteg munkát elvégez. Ez egy nagyon nehéz formája a küzdősportoknak, a harci művészeteknek, de ez is csak egy verseny. Nem mondhatjuk azt, hogy a magyarok nem voltak jók. Akit láttam küzdeni, az kitette a szívét-lelkét: az egyik győzött, a másik pedig veszített – ilyen a sport.

– Mit szólsz a Karacs-Ignashov mérkőzéshez?

– Ez az összecsapás rendkívül tanulságos volt. A fehérorosz semmi mást nem csinált, csak megvárta azt a pillanatot, amelyről tudta, hogy előbb-utóbb eljön. Akkor pedig egy combrúgást közbeverve egy iszonyatosan nagyot ütött, amelynek nem volt ellenszere.

– Sokan kudarcként ítélték meg a történteket, és azt szűrték le: messze vagyunk a nemzetközi mezőnytől…

– Én nem látok nagy távolságot. Örülnünk kell annak, hogy vannak olyan harcosaink, akik eljutnak odáig, hogy kiállhatnak egy ilyen tornán. Ők kőkeményen megdolgoztak azért, hogy idáig eljutottak. Az, hogy a jövőben jobb eredményeket érjünk el, feltételezi, hogy megtanuljuk azokat a dolgokat, amelyeket legyőzőink most tudtak. Sok-sok tapasztalatot kell szereznünk még, s talán másképpen kell edzeni. Születése pillanatában még senki sem harcos. Az dönti el a dolgokat, hogy mennyi belefektetett munka, tapasztalat, áldozat van mögötte, mikor a megmérettetésre kerül a sor. Akik azon az estén küzdöttek, azoknak én kivétel nélkül gratulálok, mert nagyon kemény mérkőzéseket vívtak. Az más kérdés, hogy az egyik meccs hosszabb volt, a másik meg rövidebb. Mindez abból adódik, hogy az egyik versenyző többet gyakorolt, a másik pedig kevesebbet. Aki kevesebbet, az – azt gondolom – saját magához képest igyekezett megtenni mindent a győzelemért. Ha most nem sikerült, akkor tanulunk belőle, és a következő alkalommal – remélhetőleg – számunkra kedvezőbben alakulnak a dolgok.

Comments

comments