Teljesítményfokozás az agyaddal! Azt ajánljuk, hogy inkább az emberi agy működésének minden segítségét vessék be a fightok alatt, minthogy tiltott kémiai anyagokkal próbálkozzanak…
Az élsportoló számára a versenyzés a cél!
A fizikai aktivitásnak más korosztályban, más és más célja van. Sorolhatnánk, hogy a diákok sportolásában a szórakozás, az örömszerzés a domináló tényező, a tömegsportban az egészséges életmód kialakítása, a rehabilitációs munkában pedig a fizikai képességek visszanyerése a cél.
A versenysportban mindenképpen az egyre jobb teljesítmény elérése a cél.
Annak elérése érdekében edz a sportoló, készít edzéstervet az edző, ad vitaminokat a sportorvos.
Az alábbiakban olvashatják, hogy mit tud hozzátenni a pszichológus tanácsaival a tervezett, tudatos versenyzés biztosításához.
Az egyre javuló teljesítmény elérése olyan mértékben fűti az embereket, hogy még illegális eszközökhöz is folyamodnak. Szinte biztos, hogy mindenhol, ahol kiemelkedő eredményre törekszenek az emberek, – akár a tudományos életben is – ott megpróbálnak minden eszközt bevetni annak érdekében, hogy ők legyenek a legjobbak. Mi azt ajánljuk, hogy az emberi agy működésének minden segítségét vessék be, ahelyett, hogy tiltott kémiai anyagokkal próbálkoznának, ami ugyan gyors eredményt hoz, de nagy árat kell érte fizetni, akár a testi egészség kockáztatásával, akár a büntetés bevállalásával.
A tét nyomásának elviselése
Mindezzel együtt a verseny helyzetben másképp érzi magát minden sportoló, nagyobb a megfelelés vágya a nézők miatt, vagy a tét miatt. Szükséges, hogy verseny rutinra tegyen szert a versenyző – ugyanakkor ne legyen túl versenyeztetve. Igen kényes ez az egyensúly. Sok vezető, edző úgy gondolja, ha sok versenyen indítja el a versenyzőjét, ezzel újabb és újabb esélyt ad számára a bizonyításra, ugyanakkor elfelejtik azt, hogy kimerül a sportoló a versenyek feszültségében, és csak a kudarcok száma nő meg, ha nem tudja kipihenni “fejben” magát, nem tud megfelelő lelki energiával ismételten feltöltődni.
Verseny rutinra szükség van, de hogy hány versenyen, milyen meggondolással vesz részt a versenyző – azt az edzővel kettesben kell megtervezniük.
Minél kevesebb versenyhelyzete van a sportolónak, annál nehezebb dolga van, mert a szereplés felelőssége, tétje óriásira nő.
Ha tíz-tizenöt kiemelt nemzetközi versenyen kell indulnia egy élsportolónak, akkor körülbelül megoszlik ennek a nyomása, de ha csak kettőn indítják (vagy csak egyszer van EB, VB az adott sportág versenynaptárában), akkor a téttel arányosan nő meg a szorongatottság érzése is. Szerencsére a nemzetközi szövetségek – éppen a show business érdekei miatt – egyre több eseményt rendeznek, éppen emiatt már dúskálunk labdajáték meccsekben, grand prix tornákban stb.
Az egyes versenyzőkkel szemben elvárásokat fogalmaznak meg: az edzők, a szakvezetők, a családja, saját maga. Tulajdonképpen a célkitűzés végrehajtását várják el, megfellebbezhetetlenül. A szakosztály, a szakszövetség megítélése, anyagi elismerése valóban a sportolók teljesítményétől függ, ezért többé kevésbé érthető az általuk megfogalmazott elvárás. Még nagyobb lelki terhet jelent azonban a család, a szülők részéről megfogalmazott teljesítmény elvárás. Többnyire a szülők nem mondják ki direkten milyen helyezést várnak, csak utalnak rá. Rejtetten, kimondatlanul még erősebben hat, főleg ha szavakban éppen ellenkezőjét hangoztatják. Sok szülő a gyerekének a tehetségét az egész család dicsőségének a zálogaként kezeli, vagy éppen pénztárgépnek nézi. Ennek elviselése rettenetes teher a gyerekük számára, amivel meg is bénítják, az amúgy igen tehetséges gyereküket. Egyre több ilyen esettel találkozhatunk az élsportolók között.
A versenyhelyzet okozta szorongás okait az előzőekben vázoltuk, összefoglalva:
