Leásunk a tradícionális harcművészetek gyökereihez

A tradicionális harcművészeti irányzatok Délkelet-Ázsiában több száz (esetenként több ezer) éves hagyományokon alapulnak, amelyek nemzedékről-nemzedékre öröklődtek tovább. A tanítások mesterről tanítványra, s nem ritkán apáról-fiúra szálltak, s így több stílusirányzat esetében a módszerek akár ugyanabban a családban kerültek továbbadásra. Surjasampha Leányfalvi Attila általános összefüggéseket tár fel.

A több mint 5-6000 éves írásos emlékek, amelyek bizonyos harci formákra utalnak, többségükben Ó-Egyiptomból, Kínából és Indiából származnak.

Shirayan Vajramutthí – India

Az ősi kínai kultúrák, mintegy 3-4000 évvel ezelőttről származó feltalált cseréptöredékein és edényein is láthatóak pusztakézzel harcoló figurák ábrázolásai.
Az ókori kínai küzdőművészetek eredeti formái leginkább a legendákból, az irodalmi és történelmi emlékekből ismerhetőek meg.

Az indiaiak két nagy eposzában, a 'Mahábhárata' és a 'Rámáyana' című művekben egymás ellen és démonok ellen alkalmazott fegyveres és pusztakezes harcok leírásai találhatóak.
A híres kínai regény, a “Vízparti Történet” szintén változatosan és részletesen ecseteli az “erdők, hegyek és mocsarak vitézei”-nek különféle hőstetteit, harci módszereit és az általuk alkalmazott számtalan furfangos fegyvert és cselt.

Kínában és Indiában a kolostorok látták el azt a feladatot, hogy feljegyzéseket készítsenek, amelyek közt szépszámmal akadnak a harcművészetekre vonatkozóak is, de ezek nem mindenki számára hozzáférhetőek.
Kínában és Indiában már több mint 3000 éve is léteztek olyan küzdőmódszerek, amelyek a külső fizikai felkészítés mellett a belső, a szellemi és lelki felkészítést is lényegesnek tartották.

A legfejlettebb kultúrákkal kétségtelenül az indiai és kínai népek rendelkeztek, s ez érvényes mind a művészetek és tudományok, mind pedig az egészségfejlesztő és -megőrző tornarendszerek, s a harcművészetek területére is.
Voltak különféle fejlett és hatékony indiai harcművészetek, mint a 'Vajramushti', a 'Silambam', vagy a 'Kalarippayattu', de a jellegzetes indiai filozófia gondolkodásmódja elsősorban a 'yoga-rendszerű' testgyakorlatok módszereinek terjedését segítette elő leginkább.
A harcművészetek fejlődését nagymértékben befolyásolták a vallások is, amelyek jellemformáló és társadalomformáló szerepe mindig jelentős volt.

Angampora – Srí Lanka

A harc önmagában még nem jelent művészetet és a művészi mozgás sem tételez fel harcban való jártasságot.
A harcművészet annyiban is más, mint az ösztönös harc, hogy művelője saját mozdulatainak konkrét céljaival és azok hatásaival is tisztában van, valamint ismeri a különféle törvényszerűségeket, amelyek kapcsolatban állhatnak az ellenfél és önmaga mozgásaival.

A harcművészetek fejlesztése terén az emberek nagyon sokat tanultak az állatoktól is.
Megfigyelték mozgásmechanizmusaikat, szokásaikat és többek között azt is, hogyan mozognak harc közben, s így azok módszereit eltanulva jutottak olyan hatékony harci formákhoz, amelyeket sikerrel alkalmazhattak önvédelmük érdekében.
Több esetben lejegyezték ezeket a módszereket, így azok többnyire továbbörökíthetőek lettek az utókor számára.

A kínai harcművészeteket az európai ember 'kung-fu' néven ismeri. A 'kung-fu' kínaiul valamiben való jártasságot, vagy mesterfokú tudást is jelent.
Az európai és amerikai szóhasználatban a távol-keleti eredetű, pontosabban kínai eredetű harcművészetek összefoglaló elnevezéseként használatos.
A kínaiak azonban harcművészetüket nem így, hanem a 'wu-shu' kifejezéssel jelölik. A 'wu-shu' eredeti kínai jelentése, a 'wu' – “katonai” és a 'shu' – “művészet” szavak alapján: 'katonai művészet'.
Mindezek alapján a 'kung-fu wu-shu' elnevezés annyit jelent, mint: “a harcművészet mestere”, vagy “mesteri szintű harcművészet”.
Bizonyos más délkelet-ázsiai harcművészetek megjelölésére is használják a 'kung-fu' kifejezést , a stílus jellegének meghatározása céljából, de a karate-jellegű irányzatoktól való megkülönböztetés miatt is.

A küzdelmi módszerek típusait általában három különálló csoportban tárgyalhatjuk: harcművészet, küzdősport, önvédelem.
Mindhárom esetében más a gyakorlatozás és gyakorlatoztatás alapelve, s mások a gyakorlatozási módszerek is.
Mindháromnak más a célja, s más-más területen készíti fel a tanítványt.

Thang-Ta – India

Tradicionális harcművészeti iskolák nem csupán Japánban, Koreában, Thaiföldön és Kínában, hanem Indiában, Tibetben, Burmában, Indonéziában, Ceylonban, Malájziában, Vietnamban és a Fülöp-szigeteken is kialakultak, fejlődtek.
Némelyikük feledésbe merült, vagy beolvadt más irányzatokba, de közülük több napjainkban is működik, bár néhány stílus kevéssé ismert.

India: Adithada, Bothati Bothati, But Marma Atti, Chakram, Gatka, Inbuan birkózás, Kabaddi, Kuttu Varisai, Kalarippayattu, Lathi, Malla Yudha / Mallakrida, Malyutham, Mukna, Niyuddha Kride, Pehlawani, Sarit Sarak, Silambam Nillaikalakki, Thang Ta, Shastar Vidiya / Gatka, Varma Kalai Vajra Mushti, Vajra Mukti / Vajra Mutthí.
Indonézia: Kuntao, Pencak Silat, Sindo
Borneó: Borneo Silat
Burma: Bando, Banshay, Lethwei, Naban
Kambodzsa: Bokator, Khmer Boxing, Khmer hagyományos birkózás. Fülöp-Szigetek: Arnis, Buno, Cinco Teros, Dumog, Escrima / Kali, Espaday Daga, Jendo, Kali Sikaran, Kombatan, Modern Arnis, Pananjakman, Pangamut, Sikaran, Suntukan, Yawyan
Thaiföld: Krabi Krabong, Lerdrit, Muay Boran, Muay Thai
Tibet: Boabom. Simhanáda Vajramukti
Laosz: Ling Lom
Malayzia: Tomoi
Srí Lanka: Angampora, China Ad
Mongólia: Mongol birkózás
Vietnam: Cuong Nhu, Cuong Nhu Vo Dao, Tu-Thán, Viet Vo Dao, Qwan Ki Do / Quan Khi Dao, Vovinam, Vo Dao Vietnam

A legáltalánosabb álláspontok szerint a mai harcművészetek eredete az indiai Vajramusthi és a Kalari irányzatokig vezethető vissza.

————————————-
Surjasampha Leányfalvi Attila
a Shirayan Vajramutthí Iskola mestere
elérhetőség: 06-30/65-000-47 www.feketetigris.hu www.feketelotusziskola.eoldal.hu

Comments

comments