Kiemelt hírek

Karate WT: Öt magyar a legjobb 16 katás között

2009. október 3. | szerző akadmin | Karate

Katásaink ismét bebizonyították, hogy a világ legjobbjai közé tartoznak. A szombat délelőtti formagyakorlat selejtezőkből három férfi és két női versenyzőnk jutott a vasárnapi döntőbe. A legmagasabb pontszámokat japán versenyzők kapták.

Szombaton reggel a formagyakorlat selejtezőkkel folytatódott az All Kyokushin Karate World Tournament.
A magyar harcosok kiváló pénteki teljesítménye után nem kellett csalódnunk a világ legjobbjai közt számon tartott katásainkban sem.
A hölgyek versenyében nagyszerűen szerepeltek a mieink. Wágner Eszter és Kovács Mónikai is döntőt érő produkcióval kápráztatta el a Papp László Aréna közönségét – na és persze a bírákat is.
Eszter egyébként két fronton küzdhet majd vasárnap, hiszen a női 55 kg-osok kumite mezőnyében is tatamira lép.
Negatív meglepetésként értékelhetjük viszont, hogy az előzetesen éremesélyesnek is tartott Ács Szvetlána nem jutott tovább a selejtezőkből. Hasonlóan keserűek vagyunk Bitai Melinda teljesítményét illetően is: a magyar versenyző – bár nagy reményekkel vártuk szereplését – nem jutott tovább az első körből.



A férfiaknál is nagyon erős mezőny gyűlt össze.
Érdekességként megemlíthetjük, hogy az Ashihara Karate International vezetője, a dél-afrikai Kaicho Hoosain Narker is elindult a versenyen, míg legidősebb versenyzőként induló japán Ikuma Masaaki produkciója is emelte a torna fényét.
Előbbi viszonylag alacsony pontszámot kapott, de mindenképpen értékelhető, hogy egyedüli világszervezeti vezetőként vállalta a megmérettetést…
Ikuma Masaaki viszont úgy teljesített, ahogy mindenki várta: imponáló magabiztossággal utasította maga mögé a többi versenyzőt.

A férfi döntő mezőnyére nézve büszkén konstatálhatjuk, hogy továbbra is dominálnak a magyarok. Három versenyzőnk kvalifikálta magát a döntőbe  – csak a stílus őshazája tudott ugyanannyi versenyzőt adn ia dőntő mezőnyébe.
Ki kell emelnünk Dobo Dánielt, aki fiatal kora ellenére került a legjobbak közé, de a Rengokai versenyzője mellett Tóth Attila, és a már évek óta a legjobbak között számontartott Szabó István produkciója is kiváltotta a közönség elismerését.



Pluszban megjegyezzük, hogy három Zen Bu Kan Kempós hazánfia is elindult a versenyen, ami lényegesen meglepőbb fejlemény volt, mintha a kumitében vették volna fel a versenyt…

A szombati kata selejtezők eredményei:






A holnapi formagyakorlat program:







Még több kata fotó a
GALÉRIÁBAN!




Comments

comments

A hozzászólás letiltva.