Az MKKSZ idén is megszervezi nagy sikerű nemzetközi edzőtáborát Csillebércen, ahol Semmy Schilt négyszeres K-1 világbajnok részvételére is számítanak. Íme a kiírás!
IBK nemzetközi edzőtábora 2010.
A tábor célja, hogy a résztvevő karatekáknak a legmagasabb szintű Kyokushin Karate ismereteket biztosítsuk úgy, hogy a tanultakról vizsga keretén belül tanúbizonyságot is tehessenek a résztvevők. S mindezt tehessék az IBK legrangosabb vezetőivel, mestereivel közösen egy felejthetetlen táborban.
Szervezők: a Magyar Kyokushin Karate Szövetség és a Samurai Bt.
A tábor vezetői:
Kancho Gerard Gordeau 9. dan, az IBK elnöke
Hanshi Adámy István 8. dan, IBK technikai igazgatója
Hanshi Nico Gordeau 8. dan, IBK TC.
Shihan Somogyi Zsolt 7. dan, Shibucho
Shihan Budán László 5. dan, Shibucho
Shihan Lengyel Tamás 5. dan Kurayfatt Kempo (3. dan Kyokushin)
Shihan Lammert Meinema 5. dan
Senseiek és ha egyéb elfoglaltságan nem akadályozza, akkor Semmy Schilt 4x-es K-1 világbajnok lesz a tábor díszvendége és még sokan mások……
A tábor helye: Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központ, 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 21. (Szabadsághegy, 40 hektár őspark, csodálatos környezet)
Megközelíthető: Moszkva térről, vagy Déli Pályaudvartól a 21-es busszal a végállomásig, majd a 90-es busszal a Gyermekvasút megállóig (második) Tel.: (36-1) 275-4033,
www.datanet.hu/csill
A tábor ideje:
2010. július 10. – július 15.-ig
Beérkezés: 2010. július 10.-én legkésőbb 14 óráig (szombat)
Távozás: 2010. július 15.-én 8 órától (csütörtök)
Szállás: 10 fős (6 és 4 ágyas szobák) nyári házakban, központi szociális épülettel (fürdő és toalett), családosoknak, de igény szerint bárkinek Ijúsági Hotel 2-3 ágyas szobákban, közös fürdő és toalett, illetve Luxus Bungalow 2-3 ágyas szobával, fürdővel és WC-vel (elsősorban a külföldi mestereknek fenntartva, ezért csak korlátozott számban igényelhető).
Étkezés: Napi 3 alkalommal (reggeli, ebéd, vacsora) szombaton vacsorával kezd és szerdán vacsorával zár. Aki csütörtök reggel szeretne reggelit kérni, az saját kölcségére megteheti.
Költségek:
(Gyermek 13 éves kor alatt, felnőtt 13 éves kor felett)
Nyári szállás gyermek 4-6 ágy 26.000 Ft
Nyári szállás felnőtt 4-6 ágy 30.000 Ft (130 Euro)
Ifjúsági Hotel gyermek 2-3 ágyas 34.000 Ft
Ifjúsági Hotel felnőtt 2-3 ágyas 38.000 Ft (160 Euro)
Bungalow gyermek 2-3 ágyas 40.000 Ft
Bungalow felnőtt 2-3 ágyas 45.000 Ft (200 Euro)
Utazás: Minden résztvevő egyénileg érkezik a táborba a kiírás szerinti időpontig
Felszerelés: Javasolt 2 dogi, védőfelszerelés, tréning ruha, futócipő, fürdőruha, tisztálkodó felszerelés, min. 2 törülköző, egyéb személyes holmi, zsebpénz, stb.
Edzések: Reggel 6.30-7.30-ig Délelőtt 10.00-12.00-ig Délután 16.00-18.00-ig Este 20.00-21.00-ig kata edzés magas öveseknek Jó idő esetén füves pályán, rossz idő esetén sportcsarnokban, illetve a közelharc és földharc gyakorlása mindig a sportcsarnokban
Vizsga: Szerda délelőtt technikai és elméleti vizsga, küzdelem délután, 15 órakor lesz. 10. kyu-tól 3. dan-ig minden fokozatra lehet vizsgázni, amennyiben a vizsgázó rendelkezik a szükséges várakozási idővel, van érvényes hazai és nemzetközi BUDO Pass-a, egészségileg alkalmas, mestere javasolta. (A vizsgadíjakról a klubvezetők adnak tájékoztatást.) A tábor vezetői a változtatás jogát fenntartják!
Szabadidő: Szabadidőben mindenki igénybe veheti a tábor teljes és széleskörű szórakozási, sportolási, uszodai és egyéb játék lehetőségeit.
Sayonara party: Szerda este kötetlen Sayonara party-n vehetnek részt a táborlakók.
Jelentkezés: 15.000 Ft előleg befizetésével a klubvezetőnél 2010. május 20.-ig, a hátralevő tábori díjat 2010. június 15.-ig kell a klubvezetőnél befizetni. Kérjük, hogy a jelentkezéseket a határidők betartásával a klubok vezetői továbbítsák a fenti kontaktcímre Hanshi Adámyhoz, illetve Marosi Veronikához. Mivel ez a tábor az IBK központi tábora, így kérem a határidők és az előlegek időben történő rendezését, mert későbbi jelentkezéseket nem áll módunkban fogadni. Előleg nélkül jelentkezést szintén nem áll módunkban elfogadni! (Megj.: a tábor foglalása kötbérrel terhelt, ezért az előleget nem áll módunkban visszafizetni akkor, ha a jelentkező május 30.-a után mondja vissza részvételét. Megértésüket köszönjük!)
Egyéb: A Székely Budo Shop a tábor egyik napján a helyszínen felszereléseket, Kyokushin ruhákat és egyéb tartozékokat fog árulni. Amennyiben a résztvevőinknek vásárlási igényei lennének, akkor arra anyagilag készüljenek fel.
Kontakt személyek:
Hanshi Adámy István Ph.D.
Levélcím: 1112 Budapest, Csárda u. 12.
Mobil:+36-70-313-4485
E-mail:
samurai@kyokushin.hu Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Marosi Veronika szövetségi titkár
E-mail:
marosi.veronika@chello.hu Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Tel: +36-70-606-6500
Várva jelentkezéseteket, kívánunk sikeres felkészülést és maradandó emlékekkel teli, eredményes részvételt a táborhoz!
OSU!
MKKSZ elnöksége
Comments
comments