Bokor Nándor a japán Takasago Beya klubban járt, ahol testközelből figyelhette meg: hogyan is edzenek a világhíres szumósok. Tartson vele Ön is! A szumo.hu cikke.
A szumó világában mindig is teljesen járatlan voltam, de amikor féléves kutatói ösztöndíjjal Japánba érkeztem, elhatároztam, hogy a japán kultúrának minél több érdekes szegmenséről próbálok élményeket szerezni. A szumó nagyon japán és nagyon egzotikus, tehát valamilyen formában meg akartam tapasztalni.
Edzésen
Egy útikönyvben olvastam, hogy – szemben a szumóversenyek magas belépőjegyáraival – a versenyzőket ingyen és testközelből is meg lehet nézni: az edzések ugyanis nyilvánosak, és minden látogatót szívesen várnak, ha előtte bejelentkezik telefonon. Egyetemi kollégáimtól először megtudtam néhány alapinformációt a sportról (ekkor tudtam meg, hogy a mongol Asashoryu a jelenlegi egyetlen yokozuna, és egyáltalán, hogy mit jelent az hogy valaki yokozuna…), majd lelkesedésemet látva az internetről kiderítették Asashoryu klubjának (Takasago Beya) adatait, fel is hívták őket, és hamarosan, egy szeptemberi reggelen, mehettem is edzést látogatni.
A Takasago Beya-ban reggel 7-kor kezdődnek az edzések, engem is akkorra hívtak. Egyedüli vendégként ültem az edzőterület szélére, valóban karnyújtásnyira a versenyzőktől (10-12 versenyző volt ott, sajnos Asashoryu és a klub mestere is hiányzott aznap).
Pontban 7:00-kor az edző tapsolt, aztán csendben nekiálltak a gyakorlatoknak: nyújtásokkal, gimnasztikával kezdték. Elcsodálkoztam, mennyire hajlékonyak, néhányan szinte spárgáztak. Azon is csodálkoztam hogy az edző (40-50 évesre becsülöm) minden gyakorlatot elvégez. (Később, Tóth Attilától tudtam meg, hogy az illető nem edző volt, hanem versenyző: ő a jelenlegi legidősebb profi szumós!).
Ezután a megindulásokat gyakorolták, következtek a fekvőtámaszok, hátizomgyakorlatok, majd – igen bájos látványt nyújtva – rikító színű műanyag kötelekkel ugrókötelezni kezdtek. A legnagyobb hatást az tette rám, hogy az egymás elleni küzdelmet, a páros gyakorlásokat hihetetlenül keményen, teljes erőbedobással végezték. Nem tudom elképzelni, hogy versenyen ennél keményebben zajlanának az akciók.
Sajnos egy sérülés is történt: egyik srác hatalmas üvöltéssel került a földre, azt hiszem a térde fordulhatott ki. A többiek köré gyűltek (egyikük vigyorogva fordult felém: “Crazy, he's crazy!”), majd feltámogatták, és kikísérték. 8-kor 10 újabb érdeklődő turista jelent meg, ők is letelepedtek a pálya szélére. Közben a szomszédos helyiségből már kezdett érződni a közelgő ebéd illata. 9.20-kor az egyik versenyző hozzánk fordult, és mondta hogy vége az edzésnek (legalábbis a nyilvános részének).
Forrás (képek és szöveg): Szumo.hu
