A hazai küzdősport élet egyik közismert alakja, Nagy Tibor csaknem 30 éves állóharcos pályafutása után és három év kihagyás után egy olyan profi csapathoz csatlakozott ideiglenesen, ahol több mint tíz UFC-s MMA harcos edz nap mint nap a Bellator, a WSOF és az RFA átlétáival együtt. A csapat neve: Xtreme Couture MMA, ami Las Vegas legjobb MMA edzőterme.
Sztárparádé!
A sok sérülés, kényszerszünet következtében Tibi elég gyenge kondícióban kezdett neki a napi tréningeknek, de hétről hétre érezte, hogy kezd visszarázódni a profi küzdősport világába. Ehhez rettentően sok segítséget és biztatást kapott edzőitől és csapattársaitól, akiket a fenti összeállításban láthat. Mindannyian tisztában voltak vele, hogy Tibi „stand up” fighter némi BJJ (brazil jiu jitsu) múlttal. Az Xtreme Couture-ban főképp’ a „ground n pound”-on (földön, domináns pozícióból való verekedés) van a hangsúly, valamint a „takedown-okon” (földe vitelek) és azok kivédésén.
Tibi abban a meggyőződésben ment ki, hogy számára az a legfontosabb, hogy védje a földre viteleket, de gyorsan megértették vele, hogy sokkal fontosabb az, hogy miként álljon fel, ha földre került, miközben az ellenfelek próbálják pozicionálni és onnan ököllel, könyökkel folyamatosan verni. Ezekből a szituációkból nagyon nehéz kijutni sérülés nélkül, ráadásul más módszereket is kell használni hozzá, mint a tradicionális BJJ-ben. Az edzők folyton hangsúlyozzák: ha földre kerültél és nem felül vagy, mindenkinél alapszabály, hogy “állj fel!”, vagy “kerülj felülre!”, mert amíg a BJJ-ben alul lenni nem probléma (sőt, vannak, akiknek kifejezetten kényelmes és eredményes onnan melózni), addig az MMA-ban ez rettentően előnytelen helyzetet jelent. Akkor pedig főleg nem szabad lent maradni, ha az ember stand up fighter (állóharcos), mint Tibor…
A napi két-három edzés megtette a hatását: edzésről-edzésre elégedettebb volt Tibivel edzője, Dennis Davis. A magyar fiú körülbelül egy hónap után kezdett elcsípni egy-egy mozdulatot, ami már nagy szónak számított, pláne a profik között, akik mellett Tibi mindig alárendelt volt a földön, nagyon kevés sikerélménnyel. Ezért is volt szükséges, hogy bejárjon az alap csoportokba is, ahol minden nyugodtabb, jobban lehet tanulni és több a sikerélmény is az azonos képességű edzőtársakkal szemben. A profik között már bedarálják az embert, a terhelés szempontjából viszont nagyon jó, gyorsan erősödik az ember hozzájuk. A pro class-ban csak olyanok edzhetnek, akiknek már számottevő MMA eredménye, vagy valamilyen küzdősportban – kick-box, judo, birkózás – elért kimagasló diadala van, innen akkor lehet továbblépni, ha valamelyik edző meginvitál a profik közé. Tibi a kick-box múltja miatt, illetve az edzője, Dennis meghívása miatt nyert tréningezési lehetőséget a profiknál.
Sajnos két hónap elteltével, Tibor térde megsérült. Edzés közben még nem érezte, hogy probléma lenne, csak utána, mikor hazafelé indult, a lépcsőn lefelé kezdett ijesztően kattogni. Másnap felkereste a terem rehabilitációs részlegének a vezetőjét, aki azt a diagnózist adta, hogy a keresztszalag egyértelműen sérült, ugyanakkor úgy véli, hogy a kattogás és a fájdalmak az ott tapadó izmok feszességének köszönhetők. Természetesen MR vizsgálatot javasolt az orvos, ami biztosítás nélkül 2500 amerikai dollár lenne, így ez nem jöhetett számításba.
Mindeközben a havi tagságija is lejárt Tibinek az XC-ben, amit ismét „isteni elrendelésként” élt meg. A legfontosabb most, hogy minél előbb munkába álljon, így viszont az edzések kényszerű mellőzésével attól is megóvta magát, hogy komolyabb sérülést szenvedjen és esetleg egy műtét miatt ne tudja megvalósítani a terveit, ami ugye nem más, mint hogy végleg letelepedjen Vegas-ban.
Tibor írása rávilágít arra, hogy mennyire komoly belső változásokon megy keresztül ez a vasakaratú egri fiú:
“Gyakran mondom, hogy mennyire hálás vagyok a sorsnak, amiért bármerre is jártam a világban, mindig rendkívüli, jó emberekkel hozott össze. Egy, már lassan 30 éve Amerikában élő magyar család fogadott a bizalmába, és biztosít munkát számomra a saját tulajdonú, és egyben Vegas egyik legjobb elektronikai cégénél, miközben szinte a gondomat viselik, etetnek-itatnak az otthonukban. Minden segítséget megkapok tőlük, hogy boldoguljak a kezdeti, igen nehéz időszakokban, és stabilizálni tudjam az életem itt.
Hogy mi lesz a bunyóval, nem tudom. Nem mondtam még le róla, de úgy jöttem ide, hogy ha kell, képes leszek megállni. Ma már sokkal fontosabb számomra, hogy biztosítsam az életem itt, mint hogy lehúzzak még pár évet a ketrecben. Persze, ezt nem ilyen egyszerű elfogadni és erre nem lehet eléggé felkészülni. Most már kezdem még jobban érteni az idősödő fightereket, sportolókat, akik újra és újra visszatérnek. Nem azokra gondolok, akiknek nincs pénzük és rászorulnak, hogy egy kis pénzt keressenek még, hanem akik tényleg jól élnek, mindenük megvan anyagilag, otthonnal, boldog családdal, barátokkal, de valami hiányzik az életükből – önmaguk. Az az út, amin jártak, ahogy élték az életük nagy részét, 20-30 vagy akár több évet… Nehéz nyugdíjba menni és azt mondani, hogy én ezt többet nem csinálom, hiszen az ilyen emberek mindig motiváltak, újra és újra kihívásokat keresnek és erősen hisznek benne, hogy még képesek rá, képesek megküzdeni azzal, amire a legtöbben azt mondják, hogy esélytelen. Mindig is úgy tartottam, hogy ha elfogy a motivációd, akkor könnyebb azt mondani, hogy vége. Sosem gondoltam volna, hogy azért kell majd egyszer megállnom, mert a testem darabokra szakad, miközben annyira erősen hiszem, hogy még olyan messzire tudnék menni, amiben nem sokan hisznek.
Itt értékelik a bunyómat, a múltamat, miközben szeretik a hozzáállásom az edzésekhez, a tanuláshoz. Azt, hogy motivált vagyok és amilyen rögös úton visszajöttem közéjük. Rendkívüli ajánlatokat kaptam már az első meccs lehetőségekre is. Komoly tárgyalásoknak köszönhetően úgy tűnik, hogy a világ legnagyobb és legelismertebb amatőr MMA Szervezete, a Tuff N Uff végül engedi, hogy amatőrként debütáljak és a május 14-i, vegasi gála főmeccsét tervezik velem, rám építenék az eseményt, ami, hogy is mondjam… nem olyan rossz elsőre, egy újonnan idegenbe szakadt egri komától. További nagyszerű lehetőségek előtt állok a későbbiekben is. “Meccs maker”-ek érdeklődnek és tárgyalnak rólam, valamint a WSOF (az a szervezet, ahová szeretnék bekerülni) tulajdonosa, a K-1 egyik legnagyobb egyénisége, Ray Sefo is állandóan szemmel tart az edzéseken, gyakran hív magához sparringolni, miközben nagyon sok tanáccsal lát el. Dennis szerint egy-két jó teljesítményű, bemutatkozó amatőr fight után igen jó esélyem van bekerülni. De aggasztó sérüléseim vannak, amikkel nem kockáztathatom azt, hogy itt alakítsam ki az életem hátralévő részét, amire nem akármilyen esélyem és lehetőségem van. Ha egy komolyabb keresztszalag szakadás miatt műtétre lenne szükségem, ami után egy-két hónapig csak mankóval tudnék bicegni – nem beszélve a műtét borzalmasan nagy költségeiről, amit egyelőre itteni biztosítás nélkül fedezni sem tudnék Amerikában – miközben épp stabilizálni próbálom az életem, akkor mindent elveszíthetek, amiről eddig álmodoztam és küzdöttem értük. Van, amikor az élet mindent egyszerre ajánl fel, de csak egy irányt választhatsz.
Szóval, most, az új munkámra akarok majd koncentrálni, arra, hogy ha elkezdjük, lelkiismeretesen, minél jobban végezzem azt – mint ahogy eddig, a bunyó világában tettem – és elégedettek legyenek velem. Most már ez a legfontosabb, és ha stabilabb leszek, akkor visszatérek és megnézzük majd, hogyan bírja a szánalmas testem tovább. Eddig minden úgy történik, ahogy terveztem, amikor Magyarországon voltam és küzdöttem azért, hogy visszajussak. Mindent megteszek, hogy úgy is folytatódjon tovább és a bunyóban még mindig nem szólt a végső „gong”.
Köszönöm szépen minden barátomnak, akik otthonról biztatnak és támogatnak, valamint itt Vegasban Supola Andi és a Király család bizalmát, szeretetét és segítségüket.”
Forrás: Schmidt Péter
