Harmat László hét danos ITF taekwon-do nagymester, a szövetség elnöke Mezőkovácsházán, a gyermek és Serdülő ITF Taekwon-do Országos Bajnokságon nyilatkozott.
– Minden versenyre igyekszik eljutni, vagy van különös jelentősége annak, hogy egy Budapesttől messze lévő városba, az utánpótlás OB-re ellátogat?
– Lehetőségeim szerint természetesen igyekszem minden ilyen jellegű rendezvénye eljutni. Tanítványaim tanítványai, sőt, lassan az ő tanítványaik is versenyeznek, s a szövetség elnökeként természetesen részt veszek hazai eseményeink többségén. Zsúfolt ugyan a programom és nem mindenhová juthatok el, de a legjelentősebbeken mindig ott vagyok.
Az utánpótlás nagyon fontos, de – más sportszakemberekkel ellentétben – én nem kizárólag az utánpótlásban látnám a jövő megoldását, hanem abban, hogy aki az évek hosszú során kinevelődik, az maradjon is meg idősebb korban is a taekwon-donak hosszú távon. 
Harmat Kászló
Ha csak utánpótlást nézünk, akkor nyilvánvaló, hogy fiatalon alulról mindig jönnek fel az újak, viszont mi van, ha később felnőttként idővel kihullanak? Kívánatos volna, ha bőven harminc éves koron túl is még velünk lennének, odáig versenyeznének, onnantól pedig bíráskodnának, edzősködnének, edzenének. Nem lenne jó, ha mint a pedagógusoknál, a “kinevelem – aztán elmegy másfelé” rendszer lenne az uralkodó. Egyik legfőbb célként tehát embereink hosszútávú megtartását jelölném meg!
– Általános probléma a középiskola elvégzése utáni lemorzsolódás a sportban. A taekwon-doban mi a helyzet?
– Régebben szinte mindenki megmaradt hosszú távon a harcművészetben hazai klubjainkban pedig jóformán csak felnőttek edzettek. Most viszont azt hiszem szinte egyedüli klubként már csak az általam vezetett Központi Edzőterem az, ahol kizárólag felnőttek edzenek, 18 – 45 év között. Máshol általában már vagy csak gyerekekkel, vagy vegyesen minden korosztállyal foglalkoznak, de ott is főleg a gyerekek vannak túlsúlyban.
A “vadkapitalizmus” egyik sajnálatos hozadéka lett ez az anyagi javak utáni folyamatos hajsza, amit a rendszerváltás óta érzünk. Amikor a 70-es évek derekán elkezdődött Magyarországon a keleti harci művészetek elterjedése, szinte csak a felnőtt korosztály edzett, most pedig az utánpótlás korosztály van jelentős többségben. Az ok egyszerű: manapság túl sok teher szakad a huszonéves fiatal felnőtt korosztály nyakába, a munka mellett másod, sőt, harmadállás vár rájuk, megélhetési gondjaik vannak, s ha egy fiatal ember csábító állásajánlatot kap valahol, akkor a harcművészet gyakorlása már csak sokadik szempont lesz nála a fontossági sorrendben.
-Harmat László nagymester, aki a kezdetektől részt vesz a harcművészetek magyarországi életében lát-e valamilyen megoldást erre a problémára?
– Ami problémaként állami szinten nagyban jelentkezik, az sajnos jelentkezik kicsiben is – az ország általános gondjaitól le, egészen a családokig és persze így az egyénig is. Amíg itt nem lesz egy valamennyire is jobbléti társadalom, addig nem lehet várni látványos fellendülést a focihoz és más labdajátékokhoz képest állami szinten folyamatosan mostoha gyermekként kezelt harcművészetek terén sem.
Most, ebben a nehéz gazdasági helyzetben csak a sport-fanatikusok lépnek előre, akik hajlandóak inkább szerényebb körülmények között élni, s nem az anyagiakat hajszolják, hanem a harcművészetet mint életformát élik meg – akárcsak egy elkötelezett “szerzetesi közösség”.
– Egy hete sincs, hogy a Fülpesi Tibor vezette magyar ITF taekwon-do válogatott eredményesen tért haza a bernidormi Európa-bajnokságról. Vannak-e már a taekwon-do-ban profik, akik csak ezekre a versenyekre készülnek, vagy becsületes amatőrökről van szó, akik a meló vagy iskola után szabadidejükben készülnek fel az edzéseken?
– Az utóbbiról van szó. Nálunk még nagyon kevés a profi, inkább az amatőrök óriási akaratereje és lelkesedése a jellemző. Az anyagi források nagyon szűkösek, állami támogatást nem kapunk. Egyesületek, egyéni vállalkozók, önkormányzatok, családok támogatják versenyzőinket.
Így is nagyon szép eredményeket érünk el. Lehet, hogy furcsán hangzik, de úgy tűnik, mintha éppen ez sarkallná extra eredmények elérésére sportolóinkat, látva azokat a sportágakat, ahová pl. számolatlanul öntik a milliókat, s mégsem sokat érnek el. Ahol nincs lelkesedés, oda hiába ömlesztenek be akármennyi pénzt. Van a mieinkben egy “csakazért is megmutatjuk” dac, szerényebb körülmények között élve, készülve is hozzák az érmeket, ellentétben néhány tehetősebb sportággal.
– Az ország egyik legszegényebb megyéjének egy szintén nem túl gazdag régiója vállalta ennek az országos bajnokságnak a megrendezését. Milyennek látja a rendezés színvonalát?
– Szoktam mondani, hogy minden nagy esemény mögött egy motor, egy mozgató rugó áll, gyakran egy meghatározó személy, aki ügyesen megszervezi, kitalpalja, összefogja a rendezvényt. A magyarbánhegyesi Korvin Taekwon-do Klub vezetője, Tamás József III. DAN egy ilyen kiemelkedő egyéniség, lelkes és kitűnő szervező.
Még a nyolcvanas években Békéssámsonban ő volt a klubvezető, és legendásak voltak az általa szervezett ottani versenyek, TKD-s rendezvények.
Van úgy, hogy gazdagabb anyagi forrásokkal bíró nagyvárosokban gyengébbre sikerül egy verseny. Tamás József mestert dícséri a mai rendezés. Itt is érződik ez a “mi csakazértis megmutatjuk” hozzáállás…
– Bár Ön nem csak az utánpótlásban gondolkodik, milyennek látja a mai mezőnyt?
– A színvonallal nincsen baj most sem, csak – ugye – kérdés, hogy további öt-tíz-tizenöt év múlva mi lesz velük, a mai ígéretes tehetségek hol lesznek majd akkor? Ha egy gyermek-serdülő versenyen kétszázan vannak, egy ifjúságin mondjuk százhúszan, egy felnőttön már csak hetven-nyolcvanan…
1977-ben alapítottam meg Magyarországon a taekwon-do-t, és mint mondtam akkoriban még szinte csak felnőttek edzettek. 1981-ben még több száz felnőtt indult az országos bajnokságon. Egy felnőtt OB-n ma jó ha 70-80 fő indul.
– Harmat Lászlón viszont -látszatra- nem fog az idő. Edzésben van ma is?
– Természetesen folyamatosan, napi szinten edzek ma is. Azt vallom: a harcművészetről elsősorban nem beszélni kell, hanem rendszeresen gyakorolni. Szerintem csak olyan harcművész vezetőnek van létjogosultsága, aki úgy él, mint a régi hadvezérek. Együtt harcolni, együtt élni – együtt lélegezni, együtt enni a katonákkal ugyanabban a “sátorban”. Nem lehet, hogy valaki csak vezényeljen kivűlről-felülről, és a többi csinálja. Csak annak a vezetőnek lehet respektje, aki ugyanúgy edz, és odateszi magát. 
Úgy érzem rengeteg energia lakozik bennem, bár néha nem tudom, honnan is szedem mindezt? Hatvankét éves vagyok, de max harmincháromnak érzem magam. Hála Istennek, sem komolyabb sérülés, sem betegség nem kínoz.
– A nemzetközi szövetségben Harmat László nagymester milyen szerepet tölt be?
– Sokáig voltam a világszövetség igazgatója, de Choi Hong Hi alapító nagymesterünk 2002-ben bekövetkezett halála után már nem akartam fontosabb hivatali funkciót betölteni külföldön. Viszont felkértek, és már második alkalommal választottak meg újra az európai szövetség (AETF) technikai bizottsága elnökének. Aktív taekwon-dosként ez egy fontos és számomra valóban testhezálló feladat, de nem szívesen vállalnék más nemzetközi pozíciót, mert nekem a hazai taekwon-doban végzett munkám a legfontosabb. Márpedig szerintem ha valaki túl sok tisztséget vállal, akkor pont a lényegre, a gyakorlati edzésmunkára nem marad ideje.
Úgy érzem addig van az életemnek igazán értelme, amíg csinálni, edzeni, gyakorolni tudom a taekwon-dot!
