Ám attól, hogy valami spirituális, még korántsem nemes és jó. A fékevesztett démoni őrjöngés pusztító erői kétséget kizáróan hatékonyak voltak a harcban, ám birtoklóik gyakran súlyos árat fizettek azért, hogy visszavedlettek állati bőrbe, feladva emberi és isteni értékeiket. Ahogy a druida Catchba, – egy legendás hírű kelta gyermek – Cuchulainn mestere mondta tanítványának harcba menetele előtt: „Egy kisfiú, ha ma fegyvert ragad, ragyogó és híres lesz, ám az élete rövid lesz, és hamarosan meg fog halni.”
Bár Európának és az európai kultúrának is megvoltak a magasrendű ezoterikus katonai iskolái, a mai értelemben vett harci művészetek kialakulása a Távol-Kelethez kapcsolódik. A buddhizmus vagy a taoizmus megjelenése szellemi katalizátorként, rendszerező erőként hatott a harcművészetek fejlődésére. A tudatos igény az emberi lélekben megbúvó agresszió átnemesítésére, a megvilágosodásra való törekvéshez tartozik, de szorosan kapcsolódik a mindennapi élet megvédéséhez is. A szellemi fejlődés és az önvédelem életpraktikuma a harcművészetek beavatási szintézisében találkozott össze.
A klasszikus harcművészeti iskolázás a fizikai test művelésével, annak magas szintű megtisztításával és uralásával kezdődik. A terhelés szándékos növelése a fizikai elviselhetőség határain túlra, a percek alatt kíméletlenné váló fájdalom órákig tartó viselése vagy elrettenti a jelentkezőt, vagy a fájdalommal való folytonos harcában kiismeri annak természetét és megtanulja uralni gondolatait, érzéseit. Eléri, hogy ne a fájdalom uralja őt, hanem ő a fájdalmat. Felismeri az egyenletes légzés szerepét, és belső stabilitásának megtalálásával képes „teste kínzó poklában” egyre hosszabb ideig harmóniát találni. A belső csönd pillanatainak megteremtésével kezdődik a harcossá válás belső útja. A tanuló lassanként automatikusan megtanulja a félelem, fájdalom és gondolkodásmentes tudatállapot elérését. Így a lelkében szunnyadó mélységes erőknek nem pusztító erejű bábjává, hanem tanult és tudatos alkalmazójává válik.
„Legfontosabb az üres nyugalom: nincs semmi, amit az üresség be ne fogadna, a nyugalom el ne bírna.” (Lao-ce)
A harci technikák csiszolása és erősítése megteremti a lehetőséget arra, hogy az izom és idegrendszer, a teljes mozgás és vegetatív működés harmonikusan tükrözze a harcos akaratát, amelyet majd később az a mély belső érzékelés, az a fajta állandó és feszültségmentes készenlét vezet, amit mi itt Európában megérzésnek vagy intuíciónak hívunk. Ezzel elérkeztünk ahhoz a területhez, amely átvezet bennünket a harcművészetek magasabb dimenzióiba, abba a világba, amelynek erői mindannyiunkat éltetnek, de amelynek erőit fókuszáltan és szabadon kevesek képesek birtokolni csak. Ebben a világban sem az érzékelés, sem a mozgás nem a megszokott törvényszerűségek szerint működik.
Itt már nagyon fontos nemcsak a technikák végrehajtásának módja, de maga a technika is. Példának okáért az ún. belső, vagy lágy harcművészeti irányzatok nem a biomechanikai racionalitások alapján kialakított harctechnikákat használnak, hanem a lágy és belső lélekmozdulatok, az áramló kí törvényei alapján alakítják ki fizikai mozgásukat, az anyagtalan áramlásának törvényszerűségeit testesítve meg a fizikai világban.
Ezek az ősi, gyakran szakrális mozgásformák elképesztő harmonizáló erővel hatnak a gyakorlóra. Bár a belső stílusokban nem a technikák harcértékét tartják szem előtt, mégis a szellemi fejlődéssel párhuzamosan gyakran olyan erők lépnek fel, mintegy mellékhatásként, amelyek előtt sokszor a kemény iskolák harcedzett, képviselői is döbbenten álnak. Ezek a technikák, valójában az univerzum és az emberi test mély és határtalan összehangolódását, a spirituális egységélmény megteremtését teszik lehetővé.
A belső csönd, és a csiszolt technika egymásra találásának pillanataiban képes a tanítvány először, spontán módon és elképesztő sebességgel reagálni ellenfele szinte még meg sem jelenő támadására, mintegy kitalálva annak gondolatait. Itt döbben rá a gondolkodás lassúságára a tudat egyetemes ürességének villámló sebességéhez képest.
Megtanulja értékelni azt a nyugodt, figyelemmel telt üres vákuumot, amely feszültségmentességéből fakadóan minden pillanatban, lágy, spontán és kreatív választ tud adni az őt ért hatásokra. A harcos ebben az állapotban képes átengedni önmagán azt az anyagfeletti erőt vagy energiát, amelyet az óegyiptomi nyelv ká-nak, a kínai és a japán chínek illetve kínek ejt. Ekkor ismeri fel, hogy akarata, amely eddig segítette képességeinek fejlődésében, ebben az állapotban éppen ellenkező hatással bír. Egy régi történet szerint a kezdő harcos még tudatosan, akaratlagosan készül egy mozdulat végrehajtására, magában azt mondja: támadni fogok. A haladó már együtt él a küzdelemmel, és a megfelelő pillanatban azt mondja, támadok; míg a mester tudatossági szintjén, az intuíció, az akaratlanul villámló gyorsaság állapotában már csak azt érzékeli, hogy támadott, de olyan sebességgel, időzítéssel és kreativitással, amelynek kontrollálására az elme már csak utólag képes.
Shihan Budán László . dan
