A Gödöllő-Szárítópusztán található lovastanyán találkoztunk az ősi magyar harcművészetek egyik jeles képviselőjével, Harangozó Jánossal. A csodálatos környezetben, természetvédelmi területen található Árpád Vére Lovasiskolába érkezvén mintha ezer évet ugranánk vissza az időben. Jurták között rackajuhok legelnek, odébb pulik acsarkodnak mangalicára. A tisztáson lovasíjász gyakorol.
– Gyerekként a Kunságban, a természetben nőttem fel. Már akkor folyamatosan “hadban álltunk” más gyerekcsapatokkal. Íjakat, kardokat, különféle ősi fegyvereket készítettünk és forgattunk lelkesen a “nagy csatákban”. Aztán egy ugrás időben és térben. Budapesten a Testnevelési Egyetemen tanultam, közben taekwon-doztam, később jött a kick-boksz. Mindkét stílusban válogatott szintre jutottam.
– Hogyan tértél vissza az ősmagyar tradíciókhoz?
Harangozó János
– A nyolcvanas években egyszer egy barátom invitált: ugyan próbáljam már ki az új Kassai-féle íját. Lőttünk néhány tucatot és kiderült: jóval pontosabban lövök első próbálkozásaim ellenére, mint ő, aki már néhány hónapja gyakorolt. Nagyon megtetszett a dolog, és én is beszereztem egy íjat magamnak. Aztán egyszer egy versenyen szemtanúja voltam egy bemutatónak, amely nagy hatással volt rám. Egy elszánt tekintetű férfi lóhátról, vágta közben nyilazott elképesztő gyorsasággal és pontossággal. Az általam azóta is nagyra becsült Kassai Lajos volt (interjúnk itt).
– És ekkor kezdtél el lovagolni is?
– Nem. A ló szeretete családi hagyomány. Kun vér csörgedezik az ereimben, és mint tudjuk, a kunok ugyanolyan lovas-harcos nomád nép volt, mint a honfogaló magyarok. Családomban generációkra visszamenőleg több lovaskatona, harcos található. Nagyapám két világháborúban szolgált huszárként. Szóval mi amolyan lovas nemzetség vagyunk. Már gyerekként rengeteg időt töltöttem lovak mellett. Kunszentmártonban az állami ménes hatalmas lóállománya állandó lovaglási lehetőséget biztosított a környékbelieknek, és én éltem a lehetőséggel. Később kaszkadőrként, lovas-kaszkadőrként dolgoztam. Ha kérdezik, mióta lovagolok, azt szoktam mondani, hogy negyven éve vagyok lovon.
– Mennyiben nevezhető harcművészetnek a lovasíjászat?
– Teljes mértékben! Ez egy több, mint ezer éves harci stílus. A tűzfegyverek megjelenéséig szinte legyőzhetetlen volt. Taktikailag, technikailag tökélyre fejlesztették elődeink. Nagyon komoly gyakorlás, óriási fegyelem és rengeteg lépcsőfok vezet odáig, hogy valaki képzett lovasíjász legyen. Mind a lovaglást, mind a fegyverforgatást nagyon magas szinten kell művelni, mint ahogyan elődeink is kivétel nélkül félelmetes harcosok voltak, akik – mint a legügyesebb maiak – képesek voltak 1,5 – 2 másodpercenként célzott nyíllövés leadására vágta közben! 
– A lovastanya milyen szerepet tölt be? Hagyományőrző sziget, vagy sportcentrum?
– Fő célunk a magyar hagyományok tisztelete és megőrzése. Fontos feladatnak tekintjük népünk valódi múltjának bemutatását. Évről- évre rengeteg látogatót fogadunk a tanyán. Egy-egy szezonban 15-20 ezer iskolás, turista és egyéb érdeklődő tekinti meg bemutatóinkat. A gyerekeknek élő történelemórát tartunk, ahol bemutatjuk a honfoglalás korát úgy, ahogyan a tankönyvek nem. Autentikusan, részletesen, bemutatóval egybekötve. Népszerű program a történelmi harcijáték bemutató is, ahol a vendégek honfoglalás kori fegyverek és harcmodor alkalmazását ismerhetik meg. Korhűen berendezett jurtáinkban korabeli étkekkel kínáljuk a vendégeket. A gyerekek körében nagyon népszerűek őshonos állataink. Itt lát a legtöbb gyermek, de felnőtt is! rackajuhot, mangalica malacot. Működik nálunk egy egyesület is, ahol bárki kipróbálhatja, gyakorolhatja a lovaglást, a gyalogos és lovasíjászatot. Rendezünk versenyeket is, de a hangsúly a hagyományőrzésen van. Minden évben megrendezzük az Árpád Vezér Kupát. Ez lovas- és gyalogos harcos vetélkedőt foglal magába. A hagyományos lovasíjászaton túl, a gyalogos íjászat, a kelevéz- és a csatacsillag dobás jelenti a különböző versenyszámokat. Ez egy nagyszerű program, akár az egész család számára. Örömmel látjuk, hogy évről-évre többen leszünk.
– Hogyan látod, mennyire 'trendi' gyökereink, hagyományaink újbóli felfedezése?
– Egyre nagyobb igény van rá. Ha valaki egyszer eljön, vagy lát egy ilyen, vagy hasonló bemutatót, nagy eséllyel nyomot hagy benne. Többször megtörtént már velem, hogy olyan felnőttek jöttek oda hozzám, vagy el a tanyára, akik gyerekként látták a bemutatómat valahol – lehet, hogy akkor még nem is fogta meg őket -, de mikor felnőttek (“benőtt a fejük lágya”) emlékeztek, és úgy érezték hogy ez az a kultúra, mozgásforma, amelyben örömöt lelnek. Számomra ez a meghatározó élmény akkor jött el, amikor 1996-ban, a milleniumi évben a Gombaszögön rendezett Magyarok Világtalálkozóján léptem fel bemutatómmal. Meghívóim a kezdés előtt kiegészítették az addigi pólós-farmeros lovasruházatomat. Leírhatatlan érzés volt magamra ölteni a honfoglalás korának viseletét: a kaftánt, a süveget, a tarsolyt, s abban 60.000(!) ember előtt bemutatót tartani. 
– Mi az igazi ars poetica?
– Nagyon fontos lenne, hogy mindenki tisztában legyen honfoglaló elődeink igazi értékeivel, s ne pusztán a szűkszavú, s gyakran tudományos tényekkel ellentmondó tankönyvek állításaiból szerezzen hiányos ismereteket! Ezért is örülünk, hogy minden évben rengeteg iskolás csoport látogat el hozzánk, akik gyakran hozzák testvérosztályaikat is. A gyerekek mellett a külföldi vendégeink is hírünket viszik Japántól az Egyesült Államokig, Szaúd-Arábiától a skandináv országokig, mindenhová.
(Képeink az Utazás Kiállításon készültek)
