A légzés-elme és az elme-test kapcsolat tranzitív, vagyis a test kontrollálásának képessége a legmélyebb lényege a harcművészeteknek.
>>> A cikksorozat első része: Fújjuk ki magunkat!
Számos okinawai stílus – edzés közben és általában is – inkább az alhasi légzést favorizálja, mintsem a mellkasit.
A japán bu no chikara kifejezés éppen az ebből a technikából eredő rejtett erőt írja le. Úgy hiszik: az ilyen alhasi légzésformák beindítják a tanden-t, a test központjának valódi elejét, más néven a ki-t.
A tanden közvetlenül a köldök alatt található, és nagyon fontos az olyan belső harcművészeteknél, mint a tai-chi, de az olyan karatestílusok esetében is, amelyek tanítják a kyusho-waza technikát, vagyis a vitális pontok támadását.
A koju-ryu izom-légzés-technikákat tanít, amelyek belsőleg erősítik meg a testet, és képessé teszik használóját a hatalmas felületi ütések elviselésére minden sérülés nélkül. 
A Taido -ban négy légzésmódszer van, amelyek a támadások fajtáit szimbolizáló négy forgatókönyvhöz kapcsolódnak.
Minden légzéstechnika két komponensből áll: belégzés és kilégzés. Mind a be-, mind a kilégzés kétféle sebességgel működhet: gyorsan és lassan. A négy légzésmódszer így a következőképpen alakul:
Módszer belégzés kilégzés
1. gyors lassú
2. gyors gyors
3. lassú gyors
4. lassú lassú
Gyors belégzést alkalmazunk, amikor lehetséges fenyegetés tűnik fel – a taidoka hirtelen beszívja a levegőt készen állva a gyors reagálásra.
Lassú belégzés akkor következik, amikor nincs látható fenyegetés, de a taidokának még mindig az intenzív éberség állapotában kell maradnia (zanshin).
Gyors kilégzés akkor következik be, amikor a látható fenyegetés miatt a védekezés állapotába kell átmenni (kamae).
Ezzel ellentétben a lassú kilégzés azt jelzi, hogy továbbra is az éberség állapotát kell fenntartani.
  |
