A meglehetősen sajátos közönségtalálkozó és élménybeszámoló Tivadar Sapp elleni meccsének vetítésével kezdődött, ahol kitörő örömmel fogadták a fiatalok Tivadar győzelmét.
A tököli intézményben fogvatartottak közül 100 fiatalkorú volt olyan szerencsés, hogy személyesen találkozhatott a sokak által példaképnek tekintett, 47 éves, legendás harcossal. Kunkli Tivadar bemutatása, eredményeinek és pályafutásának rövid összegzése után a páratlan mérleggel rendelkező sportoló személyes, atyai hangnemben kezdett beszélni az összegyűlt fiatalokhoz. Kunkli a thaiföldi fiatal srácok kitartását és akaraterejét hozta fel példaként, akik már 8 évesen (!) a ringben állnak, hiszen a küzdősport az egyetlen út, amivel ki tudnak törni a mélyszegénységből és akár egymaguk el tudják tartani az egész családjukat. Előadásában Tivadar azt hangsúlyozta, hosszú és szenvedésekkel teli út vezet el mindenki számára céljai eléréséig, ahogyan az ő esetében is: „A Bob Sapp elleni két percért 40 évet szenvedtem!” – vallotta be őszintén.
A kiváló harcos és edző arról próbálta a közönség soraiban ülő fiúkat meggyőzni, hogy a döntés és a lehetőség egyedül a saját kezükben van, a testük saját kincsük, amellyel elérhetik kitűzött céljaikat, ha kellőképpen komolyan gondolják és keményen megdolgoznak érte.
Konfliktusaikat sajnos a fiatalok gyakran az egyszerűbb, de erőszakosabb megoldást választva oldják meg. Tivadar felhívta a figyelmüket arra, hogy a tekintélyt nem az egymás ellen elkövetett erőszakkal kell kivívni, sem odabent az intézett falai között, sem pedig kint az utcán, hanem kitartással és elszántsággal, ahogyan a testüket is edzeni tudják.
Az előadás végén a fiataloknak lehetősége nyílt arra, hogy megkérdezzék Tivadartól, amire a leginkább kíváncsiak:
– Hol van az edzésben, a felkészülésben az a határ, ami már nem fokozható? Illetve ennyi idő és ennyi meccs alatt nem ég-e ki az ember?
– Kunkli Tivadar: „A teljesítőképességünk határát nagyon nagy mértékben ki lehet tolni, az a lényeg, hogy a felkészülésben meglegyen a rendszeresség, a terhelést is csak fokozatosan szabad növelni. Nem szabad azt várni, hogy két hét alatt eredményt érjen el az ember, a küzdősportokban, ahogyan más sportágakban is, különösen fontos a kitartás! Soha ne akarjátok egy hét alatt megváltoztatni a szervezeteteket, a fokozatosságot be kell tartani ahhoz, hogy a test felkészüljön, és akkor nincsenek határok.
– Mennyi idő telt el az első thai-boksz mérkőzésed és a világbajnoki cím megszerzése között?
– Kunkli Tivadar: „A küzdősportot először karatéval kezdtem, amit négy évig csináltam és azt gondoltam magamról, ez nagyon jól megy nekem. Amikor egy haverom lehívott egy thai-boksz klubba, úgy mentem oda, hogy majd jól elverek ott mindenkit. Elkezdődött az edzés, megkérdezték, hogy akarok-e küzdeni, amire természetesen igent mondtam, hiszen ezért jöttem. Már azon elcsodálkoztam, hogy rám adták a kesztyűt, meg persze a szabályok is másként voltak, mint a karatéban. A küzdelem vége az lett, hogy rettenetesen elvertek, tele voltam monoklival, összeverték a lábamat. A zuhanyzóban kérdeztem a srácot, akitől kikaptam, mióta csinálja, és nagyon megdöbbentem, amikor azt mondta, három hónapja! Ráadásul még azt is hozzátette, az igazi versenyzők az emeleten vannak… Így kaptam kedvet ahhoz, hogy váltsak, és elkezdtem thai-bokszra járni. Három hónap múlva már én is a versenyzők között voltam. A kérdésre válaszolva, az első meccsemtől számítva 12 év telt el, mire Kanadában sikerült megszereznem a világbajnoki övet!”
– Valóban ez volt az utolsó meccsed, vagy érzel még magadban újabb erőt egy esetleges újabb kihívásra?
– Kunkli Tivadar: „Azt gondolom, hogy a Sapp elleni meccsem valóban az utolsó volt, megígértem a fiaimnak és magamnak is, hogy tényleg leteszem a kesztyűt. 47 éves leszek, és a koromat leginkább a felkészülés alatt éreztem, ugyanis a meccs nem a ringben dől el, hanem a felkészülés alatt. Senki nem értette, hogy miért vagyok a meccs előtt ilyen nyugodt, pedig ez csak és kizárólag annak volt köszönhető, hogy pontosan tudtam, hogy mi fog történni. Soha életemben nem volt egyetlen egy meccs sem, amire nem készültem volna fel.”
– A 391 meccsed között volt olyan, amikor azt érezted, hogy kutyaszorítóba kerültél és úgy gondoltad, megverhetnek?
– Kunkli Tivadar: „Volt egy olyan mérkőzésem egy 90 kilós srác ellen, ahol az első összekapaszkodásnál nem úgy sikerült minden, ahogyan terveztem és nem tudtam úgy magam alá fordítani, ahogyan szerettem volna, így a vállamra érkeztünk, aminek következtében a bal vállam kiugrott. Természetesen folytattam a mérkőzést, leküzdve a fájdalmat, csak védekezni tudtam, miközben jól összevert, de a kitartásom meghozta az eredményét. Az ellenfelem teljesen kifáradt, így végül ki tudtam ütni. Voltak mindig is jobb harcosok nálam, technikailag és erőnlétileg is, de fizikálisan egyik sem bírta. És ez már megint a felkészülésre vezethető vissza!”
– Az egyetlen elveszített meccsedet a szerencsétlen balesetben elhunyt Kató Mihállyal szemben veszítetted el. Szerinted miért?
– Kunkli Tivadar: „Kató Mihállyal négy évet edzettünk együtt és azon kívül, hogy az edzőtársam volt, nagyon jó barátok is voltunk. Számomra ez a meccs nehezebb volt bármelyik másiknál, hiszen sokkal könnyebb egy idegen ellen küzdened, mint olyan valaki ellen, akit ismersz. Azt gondolom, hogy talán azért maradtam alul vele szemben, mert 15 kilóval nehezebb volt nálam, hiszen a többi dologban gyakorlatilag egyformák voltunk, ugyanazt a technikát tanultuk, így nem volt semmi előnyöm vele szemben.”
Tivadar búcsúzóul egy ajándékot is kapott a fogvatartottaktól, amely képet saját kezűleg készítették neki a rabok. A thai-boksz klasszis úgy köszönt el közönségétől, hogy megígérte, az ágya fölé teszi majd az ajándékot.
Tivadar a találkozó után így foglalta össze benyomásait: „Nagyon jó érzés volt, főleg az, amikor beléptem a terembe, és ahogyan megláttak, rögtön lekezdtek tapsolni. Tudni kell rólam, hogy nagyon nem szeretek szerepelni, mindig azzal szoktam viccelődni, hogy inkább 10 meccs Sapp ellen, mint egy interjú!… De amikor előrementem a fiatalok között a pulpitusra, lúdbőrös lettem attól, ahogyan tapsoltak, ez elmondhatatlanul jó érzés volt.”
Azzal kapcsolatban, hogy vajon a fiatalok megfogadják-e Tivadar atyai szavait és tanácsait az életben, ha egyszer kikerülnek a börtönből, a követezőket mondta: „Ha már csak egy emberhez eljut az, amit mondtam, és tényleg megfogadja a tanácsaimat, akkor már eredményt értünk el. Mindenképpen bízom benne azért, hogy nem csupán egy ember lesz közülük, aki még sokáig vissza fog emlékezni erre a találkozóra és eszerint fog viselkedni az életben, akár az intézet falai között, akár kint.”
Az ajándékkal kapcsolatban Tivadar megerősítette: „Én mindig állom a szavam, és ahogyan elmondtam a fiúknak, az ágyam fölött lesz a tőlük kapott kép. Nagyon megleptek vele, szerintem nem sok embernek készítettek ajándékot a saját kezükkel, és pont azért teszem a fejem fölé, hogy mindig az eszemben legyen, tőlük kaptam ezt.”
Kunkli Tivadar világ és Európa-bajnok thai-boksz fighter a teremből kilépve még búcsúzóul annyit mondott a fiataloknak, közülük sokaknak reményt adva: „Az életéről mindenki maga dönt, ezt higgyétek el nekem!”
