Létezik-e profi sport ma Magyarországon? Takács Kinga cikkéből megtudhatjuk.
A cím kicsit furcsának tűnhet, de amit néhány nappal ezelőtt saját szememmel tapasztaltam, arra kényszerített, hogy billentyűt ragadjak. Én is úgy gondolom, hogy nem szükséges az összes létező funkcionális sporteszközhöz külön-külön diplomát szerezni, de azért NB1-es többszörös bajnok csapattal foglalkozni mégis nagy bátorság tanulás nélkül.
Abszolút aláírom, hogy az élversenyzői múlt óriási előny az erőnléti edzői, illetve a személyi edzői szakma terén, hiszen magam is az egykoron „saját bőrömön” tapasztalt tudásból táplálkozom, de könyörgöm, attól hogy valaki válogatott volt az adott sportágban, még nem lesz egyenesen erőnléti edző. Főleg, ha sportágában a súlyzózás korábban elhanyagolt terület volt, és maga sem biztos a helyes technikai kivitelezésben. Legyél most egy kicsit őszinte magadhoz Te, aki ezt a cikket olvasod, és magadba nézve gondold végig, hogy Te tényleg azzal, és csakis azzal foglalkozol, amihez értesz, amit megtanultál. Vagy, mint Mekk mester mindenhez értve teszed tönkre az embereket, akik bíznak benned, és a segítségedre számítanak.
A történetről röviden annyit, hogy miközben két kliens között csendesen, kicsit elmélázva üldögéltem a konditeremben egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a fiatal tehetségek majdnem kitörik a térdüket egy „szakításnak” csúfolt gyakorlat közben.
A 6 sportoló közül egyik sem tudta helyesen végezni a feladatot.
Aki ismer, az tudja, hogy egy ideig bírom szó nélkül, de amikor már a saját térdem is szinte kettészakad a fájdalomtól, mert annyira beleélem magam a kivitelezésbe, akkor muszáj tennem valamit. Szóval csak csendben megkérdeztem a „sporttársat”.
– Nem szokott fájni a térded?
– Dehogynem! Rohadtul! Edzés után majd megőrülök – jött a válasz.
– Hányszor van kondi egy héten?
– Általában kétszer.
– Mindig ezek a feladatok?
– Igen, csak nagyobb súllyal. Most csak „átmozgatunk”, mert hétvégén meccs lesz.
ÚRISTEN!!! Meccs előtt még jól kinyírjuk az összes játékost, akik délelőtt a térdüket gyilkolják, ahelyett, hogy a suliban lennének. (Ja igen, sportosztály, magántanulás, sok pénzért vásárolt külföldi játékosok. Majdnem elfelejtettem. Majd ha lesérülnek, veszünk másikat. Mint autóból, ha nagy ügyesen totálkárosra törtük. Végül is van kínálat bőven… Ez is egyfajta szelekció. Olyan, volt keleti blokk fajta. Csak az a baj vele, hogy kicsit idejét múlt gondolkodás, és hát éppen pénzünk sincsen.)
És, hogy hol volt az „erőnléti edző” mindez alatt? Hát a 100 kg alatt a fekve nyomó padon. Ja, onnan tényleg nem láthatta mindazt, amit én. Lehet, hiába is látta volna.
SZAKÍTÁS – ez egy napjainkban sokat használt szó. Szakíthatunk a barátunkkal, barátnőnkkel, előző életmódunkkal, munkánkkal, káros szenvedélyünkkel, de ha ebben a szakmában dolgozunk, akkor a sportágat és a versenyzőinket megillető alázatos munkával SOHA NEM SZAKÍTHATUNK!
Félre téve a „viccet”, a szakítás az egyik legjobb, legösszetettebb, és egyben legsokoldalúbb funkcionális gyakorlat. Ráadásul a CrossFit-nek köszönhetően nagyon trendi is. Én részemről imádom. Atléta koromban csináltam is eleget, talán nem is rosszul. Ezeknek a versenyzőknek azonban fogalmuk sem volt erről a mozgásról – beeső bokák és térdek, felemelt sarkak, jobbra-balra kacsázó csípők, púpos hát, hogy csak az általános hibákat emeljem ki – és szerintem arról sem, hogy mit fejleszt, és miért kell ez az ő sportjukban – gyorserő, robbanékony erő, ugró erő, ízületi stabilitás. Természetesen mindez csak akkor igaz, ha jól csinálják. Ha nem akkor a „hatás” instabil bokaízület, túlnyúló és érzékeny belső oldalszalagok, gyengülő és túlterhelt elülső keresztszalag, túlterhelt combfeszítő, és túlterhelt, statikailag meggyengült ágyéki gerincszakasz. Ebből hosszú távon bokaficam, elülső keresztszalag szakadás, és ágyéki porckorong sérv lehet az „jutalom”.
A másik „favorit” gyakorlat a fit-ball-ra feltett lábbal fekvőtámaszban végrehajtott egyensúly gyakorlatok voltak. Csak a lasztit a játékosok bepasszírozták a sarokba, mert a kis gonosz folyton elgurult. Hát így viszont semmi értelme az egyébként törzsstabilizációt fejlesztő gyakorlatnak.
A több száz hasprés, a helytelen technikával, nagy súllyal végrehajtott guggolás, a levezetés hiánya és az egyéb nyalánkságok már csak hab voltak a tortán.
Remélem, hogy cikkem olvasása után senki nem sértődik meg, hanem elgondolkozik azon, hogy önbizalma és szakmai tudása egyenes arányban van-e. Nem a magunk (R-med Akadémia) malmára szeretném hajtani a vizet, csak egy kicsit szerettem volna rávilágítani egy Magyar sajátosságra, A MINDENHEZ ÉRTEK, ÉS ÉN VAGYOK A LEGJOBB A SZAKMÁBAN jelenségre.
Tanuljatok, képezzétek magatokat, hogy gyermekeink sérülések nélkül lehessenek a jövő sikeres olimpikonjai!
(Forrás: ftcorner.hu)
