Kiemelt hírek

Egy nehézfiú Marseilles-ből: Senki sem Superman

2007. március 28. | szerző akadmin | K1

Imádja fél Franciaország és egész Japán. A kezdetekről, LeBannerrel kapcsolatos afférjairól és a rajongók kiszolgálásáról mesélt Cyril Abidi, aki kissé rapszodikusan építi karrierjét.

Cyril Abidi a K-1 meghatározó alakja. 1999-ben kezdte pályafutását ebben a szabályrendszerben, de az ezredfordulóig kellett várnia az igazi áttörésre – akkor káózta le Peter Aertset.
Abidi stílusa meglehetősen látványos – nem a védekezésre összpontosít.  Ez az oka annak, hogy K-1 mérlege “csak” az 50%-hoz közelít. Meglepő, hogy a nem igazán félelmetes mérleg ellenére sok olyan ellenfelet legyőzött már a francia fighter, aki ellen csöppnyi esélyt sem adtak számára. Igaz, olyanoktól is kikapott, akiken könnyedén át kellett volna lépnie. Egyben azonban biztosak lehetünk: ha Abidi a ringbe lép, akkor kőkemény, látványos meccset látunk.






– Milyen gyerek voltál?

– Mint a többi! Csak egy kicsit még izgágább!

– Milyen sportok érdekeltek, miket próbáltál ki?

– Sportos srác voltam. Bármibe kezdtem bele, jól ment. Nem tudtam csak egyféle sportra koncentrálni. Még ma is keresem azt a szabályrendszert, amely igazán fekszik nekem.

– Az iskola befejezése után voltak konkrét céljaid?

– Egyetlen konkrét tervem volt: érvényesülni bármilyen áron. Mindegy milyen munkáról legyen szó.

Hogyan kerültél kapcsolatba a harcművészetekkel?

– Már nagyon fiatalon, hatévesen elkezdtem dzsúdózni, majd tízéves koromban jött a karate. Ezt a mamám találta meg nekem, hogy levezessem a fölös energiáim. Csak később, 18 évesen fedeztem fel a thai bokszot. Véletlenül.

– Amikor profi fighter lettél, milyen célokat állítottál magad elé? Volt valamilyen időhatár, amin belül szeretted volna ezeket elérni?

– Nem mentem végig az amatőr korszakon, mint más, később profivá váló harcosok. Egyből profinak álltam. Nem voltak különösebb nagy céljaim, csak minél több meccset akartam nyerni. Aztán elkezdtek jönni a sikerek…






– Milyenek voltak az első tapasztalataid K-1-ben? Hogy kerültél bele ebbe a világba?


– Svájcban küzdöttem az Európa Kupáért, mielőtt Marseilles-ben meccseltem Jean Claude Leuyer-rel. Ő olyan nagy nevekkel küzdött, mint Kaman, Greco, vagy Shuster;  ő valakinek számított már akkor is. Ez a meccs nyitotta meg előttem az utat az európai K-1 elit felé. Peter Majstoroviccsal mérkőztem, s a teljesítményem nagyon tetszett a japánoknak. Azt hiszem ez volt a belépőm a K-1 elitbe.

– Újonc K-1 harcosként kire fented a fogad?

– Nagyon tiszteltem Peter Aertset, hiszen ő volt akkoriban a legjobb. Sok győzelmet, sok KO-t jegyzett. Fizikálisan nem volt különleges, ám a technikai tudása a többiek fölé helyezte. Vele szerettem volna leginkább megmérkőzni.

– Van olyan K-1 fighter, akivel nagyon jó kapcsolatot alakítottál ki?

– Nem emelnék ki senkit. Mindannyian haverok vagyunk, majdhogynem barátok. Nagyon jól kijövünk és igazán tiszteljük egymást. Azonban van valaki, aki közelebb áll hozzám, mint a többiek. Alexey Ignashovval egyidősek vagyunk, a stílusunk is nagyon hasonló, és a hátterünk is közel ugyanaz. Annak ellenére, hogy ő Oroszországból jött, én meg francia vagyok, sok párhuzam van a karrierünkben. Szinte egyidőben debütáltunk a K-1-ben is.

– Van olyan harcos, akivel már küzdöttél, és nagyon vágysz egy visszavágóra?

– Bob Sapp! Annak idején mindössze két héttel a meccsünk előtt kaptam meg a szerződést. Ő akkor került be a K-1-be, és senki sem tudta igazán: ki ez a fazon. Nem volt időm feltérképezni őt, és felkészülni a harci stílusából. Annyit tudtam mindössze, hogy behemót nagy: 150 kg és 2 méter magas. A méretei nem ijesztettek el, és elfogadtam a kihívást. Ami igazán bánt, az az, ami a ringben történt. Sapp semmi tiszteletet nem mutatott a szabályok felé, és ámokfutást rendezett. Legalább egy tucat alkalmat szolgáltatott a leléptetésre, mégis tovább küzdhetett, és én veszítettem. Nem érzem igazságosnak az eredményt. Ha eljutottunk volna a második menetig, szenvedett volna. Számos ellenfele megtapasztalta később a harcmodorát. Ha választhatnék ellenfelet, ellene játszanék visszavágót.






– Van még valaki, akivel szívesen összecsapnál?


– Igen. LeBanner ellen bárhol, bármikor kiállnék! Régi rivalizálás és feszültség van köztünk. 
 
(Olvassa el az egyik legnagyobb Abidi-LeBanner mérkőzés történéseit Legendás Küzdelmek sorozatunkban!)

– Volt némi csetepaté köztetek…

– A nagy szája miatt. Ahelyett, hogy élné a saját életét, folyamatosan velem foglalkozott. Mindenhol csak arról beszélt: ki akar ütni engem, közben pedig eljátszotta, hogy barátok vagyunk. Érthetetlen volt ez számomra.

– Rebesgették, hogy volt Marseillesben is volt valami incidensetek. Mi történt akkor és ott?

– Folyton beszélt a sajtóban. Akkor épp azt terjesztette, hogy Párizsban (2003, GP), a ringben berezeltem, és a sarokba menekültem – ez viszont egyáltalán nem az én stílusom. Bárhol, bárkivel kiállok, így tőle sem félek, nem is féltem.
Szóval, hallotam, hogy itt van Marseilles-ben a régi kedvenc helyemen, és nem hagyott nyugodni a dolog. Odamentem, és kihívtam, de ő nem állt ki ellenem. Ennyiben maradtunk. Aztán mégis történt valami… Az egyik barátja nekem ugrott, és elcsattant pár pofon. Erre még 3-4 ember nekem rontott. Végül LeBanner kiállt ellenem, és be is nyelt egy high-kicket. Ennyi történt.

– MMA-ban is kipróbáltad magad. Látszik, hogy van érzéked és tehetséged ehez a harcmodorhoz is.






– Nem gyakorlok MMA-t. Lehet, hogy van hozzá érzékem, de nem edzek külön .

– Meglehetősen szeszélyes vagy a ringben. Erős harcosokat intézel el könnyedén, ám váratlan vereségek is becsúsznak. Miért van ez?

– Az a helyzet, hogy mindenkinek vannak jó és rossz napjai. Vannak olyan pillanatok, amikor jobban érzed magad másoknál. Vannak olyan harcosok, akik ellen jobb küzdeni. Igaz, néha gyengébbnek tűnő ellenfelektől kapok ki, de ugyanígy, pozitív meglepetésre is képes vagyok. A sport erről szól: el kell fogadni a vereséget néha olyanoktól is, akik esélytelenebbek. Elvégre senki sem Superman.

– Bár nem vagy verhetetlen bajnok a japánok mégis imádnak. Mit gondolsz erről?

– A népszerűségről annyit, hogy nem a harc maga, vagy a küzdőstílus számít. Sokat számít a harcos személyisége is. Én mindig természetesen viselkedem, és talán ezt az emberek is érzik. Ezen felül Japánban gyakran veszek részt PR-rendezvényeken. Nem vagyok megközelíthetetlen, szívesen adok autogrammot, vagy állok oda fotózáshoz. Talán ez a cseppnyi barátságosság az, ami miatt megkedveltek.


>>> VIDEO: Cyril Abidi villanásai!!!

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.