Rokonlátogatás céljából érkezett nemrég Budapestre Dániel Éliás, a magyar származású svéd, világ- (WPMF) és Európa-bajnok (WFCA, WKA) thai-boksz harcos. Őt faggattuk elképzeléseiről és az Eurosporton is közvetített "It’s showtime" reality-ben eltöltött időszakról.
– Szégyellem, de kicsit bajban vagyok… Éliás Dániel vagy Dániel Éliás?
– Hát ezzel nem vagy egyedül… Magyarországon sokan azt hiszik a Dániel a keresztnevem, ezért sokan Daninak hívnak, de már megszoktam. Valójában Éliás a keresztnevem.
– Nem tudom nem észrevenni, hogy nem egyedül érkeztél az interjúra.
– Igen, a bátyámmal vagyok, aki egyébként a menedzserem is. Őt egyébként Dániel Tóbiásnak hívják. Általában, amikor itt Magyarországon bemutatkozunk, az emberek azt hiszik viccelünk. Pedig ez csak itt hangzik viccesnek, Svédországban nem kelt különösebb derültséget.
– A magyar az anyanyelved. Van a beszéddel bármi nehézséged?
– Amint hallod: nem tökéletes az akcentusom, de általában mindent megértek. Szerencsére otthon tudom gyakorolni a nyelvet, hiszen a szüleimmel mindig magyarul társalgunk. Sőt! A bátyámnak van egy ötéves gyermeke, aki szintén tud magyarul. A család fontosnak tartja, hogy beszéljünk az anyanyelvünkön.
– Mi okból jöttél “haza”?
– A magyar lányok miatt… A tréfát félretéve, rokonlátogatáson vagyok itt. Unokatesómmal voltunk vidámparkba, körbejártuk az itt élő rokonokat és barátokat. Egyébként minden évben többször járok Magyarországon, mert szeretek itt lenni.
– Egy edzés sem fért bele?
– Most nem, csak pihenni jöttem. Edzem eleget Svédországban.
Ráadásul egy hete volt egy meccsem Boras-ban egy török srác ellen. A második menetben TKO-val nyertem. Egyébként Rehák Gyuri meghívására júniusban újra Magyarországra jövök egy pár tanítványommal, akiket indítok az általa szervezett gálán. Már edzettem nála a múltkor is, amikor itt jártam, és nagyon jól éreztem magam. Gyuri még mindig kemény legény, akár versenyezhetne is.
– Pár hete lehetett látni téged az Eurosporton futó “It’s showtime” reality-ben. Mesélnél nekünk erről egy kicsit. Hogy kerültél oda, és milyen a thai-boksz őshazájában edzeni?
– Először tavaly áprilisban Amszterdamban volt egy egynapos válogató, ahol megnézték a műsor szerkesztői, hogy mit tudunk. Ott szerencsére beválasztottak engem is a tizenhat versenyző közé, akik szeptemberben elutazhattak Thaiföldre, Koh Samui szigetére.
– Gondolom, nagy volt az öröm, hiszen mégiscsak 100,000 dollár a fődíj!
– Igen, akkor még mind nagyon boldogok voltunk. Nagyon jól éreztem magam Thaiföldön, mindnyájunknak emlékezetes élmény marad az ott eltöltött két hét. Bár többnyire ismertem a harcosokat, de azért szereztem új barátokat. Különböző feladatokat kellett megoldanunk, sokat edzettünk, sokat tanultunk, kár, hogy kicsit sérülten érkeztem a válogatóra.
– Mi történt?
– A válogató előtt volt egy mérkőzésem Svédországban, ahol megsérült a bal sípcsontom, így sajnos nem voltam teljesértékű harcos. Ennek ellenére – úgy érzem – jó teljesítményt nyújtottam a mérkőzéseken, hiszen az első meccsemet megnyertem, csak a későbbi döntős, Alexandere Cosmo-tól kaptam ki. Szerintem egyébként neki van a legnagyobb esélye a végső győzelemre, nagyon erős, képzett harcos. 
Részlet a thaiföldi reality-ből
– Mi szerepel a közeljövő terveiben?
– Szeretném kipróbálni magam a K-1 MAX elitjében. Május 31-én lesz a K-1 MAX Észak-európai döntője Stockholmban, ahol én is indulok majd. Aki ott nyer, mehet a legjobbak közé Japánba. Természetesen ez nem egyszerű feladat, mert olyan versenyzők lesznek az ellenfeleim, mint Kamal El Amrani vagy Marco Pique. 2007-ben már majdnem sikerült kvalifikálnom magam, de akkor a döntőben kikaptam Nickey Holzken-től.
– Ahogy így rád nézek, nem lesz könnyű belefogynod a -70-es kategóriába…
– Nem olyan vészes, csak önuralom kérdése az egész. Most kb. 80 kilogramm vagyok, de általában nem okoz problémát hozni a súlyomat. A lényeg: időben kezdj el fogyasztani!
– Mik a terveid, ha véget ér aktív versenyzői pályafutásod? Szeretnél megmaradni a küzdősport világában, vagy valami egész mást csinálnál?
– Úgy érzem még 3-4 évig a versenyzésre tudok koncentrálni, de természetesen foglalkoztat már a bunyó utáni élet is. A bátyámmal, Tóbiással van egy rendezvénysorozatunk odahaza Svédországban, a Fight Night. Ez évente 3-4 rendezvényt jelent, amit a svéd televízió szokott közvetíteni. A szervezés nagyobb részét Tóbiás csinálja, én egyenlőre, főként, mint versenyző veszek részt a lebonyolításban, de természetesen mindenben segítek a testvéremnek. Ezen kívül – mint említettem már – vannak saját tanítványaim. Két városban is van már edzőtermem, közvetve úgy 180-an edzenek nálam.
– Mielőtt elmész Magyarországról, “hagysz” üzenetet az itteni thai-boksz harcosoknak?
– Természetesen! Először is sok sikert és eredményekben gazdag pályafutást kívánok nekik! Ja…, és nemsokára visszatérek!
