Egyik kedves olvasónk, Mátyás Hunor interjút készített egy különleges emberrel, Sifu Érsek Zsolttal, a Yin Yang Harcművészeti és Önvédelmi Kung Fu Klub vezetőjével a harcművészetek jelenéről, jelentőségéről. Az 1987 óta ezernél is több növendéket tanító mester szokatlanul nyílt, tanulságos meglátásait és érvelését Mátyás magazinunk számára ajánlotta fel.
Sifu Érsek Zsolt (Forrás: facebook / Érsek Zsolt)
– A küzdősportokat ma mindenki elfogadja már?
– Elnézést kérek, ha dagályos leszek, szeretnék minél pontosabban fogalmazni. Szóval… szerencsére azon már túlestünk, hogy új sportnak tartsák a küzdőművészeteket. Erőltették ezt sokáig, derekasan, de úgy hiszem, az annyival másabb kultúrából jött, hogy nem lehetett a szokásos módon felcímkézni és becsomagolni. Azok a mesterek bizonyultak hitelesnek, akik állták ezt az ellenszelet, védték az értékeiket, tehát nem hígultak fel. De a többség felhígult. A karate korai elterjedését az segítette a nyugati világban, hogy a fizikumra helyezték a hangsúlyt, nem a Do szellemi oldalára. Merthogy a fizikai teljesítmény váltott ki csodálatot a közönségből, azzal lehetett gyorsan népszerűnek lenni! Meg is lett a következménye. Az európai vagy észak-amerikai ember nem „spirituális”, gyakorlatiasnak hiszi magát, túlságosan anyaginak véli a világot. Majd csak akkor lesz „spirituális”, akkor lesz érzékelő lény, ha divat lesz annak lenni.
– Végül mégis létrejöttek modern küzdősportok, mixelt vagy vegyes válogatásként!
– Akkor azok a közigényt szolgálják, mesterséges módon. Azokat nevezze csak bátran sportnak, divatnak.
– Valamilyen szinten a közönség, a vevő dönt arról miért fizet, hová jelentkezik tréningre. Ami népszerű, tehát az a jó, vagy nem?
– Tessék, így gondolkodik az európai ember, aztán csodálkozik, ha nem kapja meg amit szeretne. Ez nem olyan tudás, amit kiválasztunk egy katalógusból, telefonon rendelhetünk, és akár megreklamálhatjuk, hogy mégsem ezt akartuk. Próbálom hangsúlyozni: az a pótolhatatlan előnye a harcművészetnek, hogy magára utalja a tanítványát, aki a hézagos ismereteit elszántsággal, akarattal kell, hogy kiegészítse. Önmagát kell felkészítenie, nem lesz elég a mester mozdulatait utánozni, és magára vessen, ha nem volt eltökélt.
– Ez a régi módszer?
-És a legújabb is egyben, azért tanítok eszerint, mert látom, hogy a metodika leírt egy teljes kört. A tapasztalati munka és a gondolkodás győzelme ez, ami örvendetes dolog.
– Milyen körre gondol? Honnan tér vissza az oktatási munka?
– Az ún. liberális, diszkózenére ugráló edzésmódszer megbukott. Elnézett lett a tanítványok között lumpen módon öltözni, a dohányzást megtűrni, edzésekről elkésni, félvállról beszélni. Az edzőkkel ugyan elvégeztettek egy materialista edzői minősítő tanfolyamot, így váltak a rendszer szemében hivatalossá, de páran nyugodtan maradhattak jellemtelenek. Ők pedig megengedtek maguknak mindent, csak hogy még több fizető taggal bírjanak. Most mindegyik kezd belebukni, mert az emberek felismerik, hogy egyedül a minőségért szabad fizetni.
– Ezek szerint ön kezdettől így látta a dolgokat?
– Évekig tették mellékvágányra a szövetségen kívüli klubokat. De ennek csak előnye volt számunkra, nem kellett tagdíjat fizetnünk, és szabadon fejlődhettünk a saját hitünk szerint. Nem köteleztek felesleges szemináriumokra, az előre kijelölt szakboltban vásárolni parancsra felszerelést és eszközöket. Egy ilyen bolt valamelyik vezető mester érdekeltségéhez tartozott. Ilyen forrásokból tartották el a sok improduktív embert, olyanokat, akik nem mutattak jó példát, és már a látszatra sem ügyeltek, alkoholizáltak, dohányoztak. Nekem nem kell ilyen vezető, ilyen mester!
– Ez a fajta elszakadás tehát elkerülhetetlen volt?
-Egy folyamat ez, végbe fog menni mindenhol. Szinte minden műfajban, a zenében, a sportban, a művészetben olyan vezetők vannak, akik megpróbálnak a régi hírükből megélni, és visszaélnek a pozíciójukkal. Ha nekem nem hisz, nézzen utána annak, hogy az egzakt ökölvívásnak hány különböző világszövetsége van, amelyek nem ismerik el egymást sem.
– Térjünk vissza gyakorlati dolgokra, a következő kérdéseimre a tapasztalatai alapján próbáljon válaszolni. A modern világban hogyan lehet szert tenni alkalmas tanítványokra?
– Egyre nehezebb. A tanítvány több annál, mint egy újabb tag, a tanítvány egy valódi stafétahordozó, akire óriási értéket, a jövőt bízzuk. A mai életkörnyezetben a morális színvonal fokozatosan romlik, nehéz megtalálni azokat, akikre a jövőt könnyű szívvel rá mernénk bízni. Amikor diák voltam, egy osztályból akartak tízen kung fu-t tanulni, vagy karatézni. Jelenleg egy egész iskolából jelentkeznek kb. tízen.
– A technikai civilizáció, a több szórakozási lehetőség tehet erről?
– Mindig az ember maga tehet erről, a technikai civilizáció vagy a szórakozás csak jó ürügy. Egy mai tinédzser fizikailag is gyengébb, és tele van hamis következtetésekkel. Sokan unottan néznek a világra, mintha mindenből ki lennének már égve. Valójában még nem is voltak „meggyújtva”, nem tanultak meg lelkesedni, nem tudják mi is az. Keveset járnak össze, elszigetelődnek.
– Hogyan lehet felszítani ezt a tüzet? A harcművész mesternek a feladata ez is?
-Minden ember szeret tartozni valahová, csapódna közösségbe, társaságba, mert ez emberi egó igényli az elismerést, amihez állandó visszajelzést vár a környezettől, társaságától. Jót tesz az öntudatnak, ha valami erős, biztos, tiszta dologhoz akar tartozni. A harcművészeteknek van egy varázslatos, misztikus szellemisége. Sokat segítenek a kellékek, dekorációk, hogy a tanítvány egy másik világban érezze magát. Mindig emlékeztetni kell magamat, amikor tanítok, hogy nem afféle feudális távol-keletből megmaradt őskövület, régimódi testnevelő tanár vagyok, hanem tanítómester. Tudást kell átadnom, éreztetni és érzékeltetni, nem csupán megmutatni.
– Ez már a szellemi tanítás?
– Igen, ezzel a tudatossággal, itt kezdődik. Minden edzésen időt kell szentelni az elméleti képzésre, amikor beszélni kell a keleti világról, a híres és legendás személyiségekről, tehát a harcművészet történetéről. Ha csak gyakorlati foglalkozás van, az egész hasonlítani fog egy verekedő iskolára. Az érzelmi töltést nem az erőszakban kell keresni.
– Ennyire fontos ez?
-Abszolút! A yin és yang szimbóluma emlékeztessen mindenkit, akinek tanítványa van, hogy a szellemi képzésnek mennyiségi egyensúlyban kell lennie a fizikai edzéssel. Különben a tanítvány többnek képzeli magát annál, ami valójában.
– Sok itt az akadály, szedjük össze: kevés tanítvány van és azok is gyors sikert várnak, a társadalom közönyös a keleti értékek felé. A világ tehát ilyen, talán csodát akar tenni?
– A világ olyan, amilyenné tesszük. Olyan, amilyennek hagyjuk, hogy legyen. Egy ember szinte bármit elérhet, ha nagyon erősen akarja, ha megtesz mindent a céljáért. Én ezt nevezem csodálatra méltónak. Másképpen mondva a válaszom igen, akarok és mindenkinek tanácsolom, hogy akarjon csodát tenni.
– Egyre többet hallani, hogy az egyesületek szektásodnak. Az öné is egy új fajta szekta?
– Nem. Használja a „klub” kifejezést. Az értékek megőrzéséhez szükséges, hogy zártabban működjünk, mint egy látványpékség. Ezzel még nem misztifikáljuk magunkat, nem leszünk saját vallásunk papjai, mert ez nem vallás. Önmagunkban hiszünk, abban, hogy az edzésekkel tökéletesítjük magunkat minden területen, ez lehet egy cél, és a testgyakorlást választjuk fő eszköznek.
– A „koncentráltság magasiskolája”, ezzel a címmel jelent meg egy könyv a küzdősportokról. Egyetért ezzel a kifejezéssel?
-Ha csak egyik oldaláról nézzük, akkor igen. Az összpontosítás minden profinál nélkülözhetetlen, lehet az illető sakkozó vagy autóversenyző. Ahhoz, hogy profik legyünk a küzdelemben, okos koncentráltság kell.
– Mit ért ez alatt?
– A küzdelem pszichés erőfeszítés is, mert konfliktus van benne. A harc sok apró részletből áll össze, ezeket a részleteket egymástól külön-külön felismerni, meglátni kell, és akkor koncentrálva az adott pillanatra akcióba lendülni, ezzel lehet előnyhöz jutni. Majd az így szerzett kisebb-nagyobb előnyöket engedjük összekapcsolódni, és eljutunk a győzelemhez.
– Mi van akkor, ha nem sikerül a győzelem?
-A harcművész önmagát akarja legyőzni, felülmúlni, mert ellenőrzi milyen energiával alkalmazza a szükséges mozdulatot, és a tökéletességre törekszik. Arra, hogy a minimum alkalmazásával érje el a maximum hatást. Abban a pillanatban több, mint egy ember. Felülmúlta a korlátait, és ez a felismerés a valódi üzenete a harcművészeteknek.
– Vajon ebben a szókapcsolatban miért a „művészet” szerepel? Mi abban a művészet, ha emberek verik egymást?
-A tanulás és gyakorlás megerőltető. Ez nem könnyű műfaj. A megújuló próbatételek miatt eljutunk egy: az önismerethez, kettő: az önkifejezéshez és három: az önmegvalósításhoz. Ugye ezek a célok elengedhetetlenek minden művészetnél! Sőt, ha valamiféle tevékenység ezzel a három dologgal rendelkezik, akkor az már egészen biztosan művészet!
– Saját maga használta azt a kifejezést, hogy „nem könnyű műfaj”. Végezetül mondana még erről valamit?
– Ez a szüntelen tanulás. Arról szól, hogy bele kell tenni magunkat, bele kell hordani minden erőnket, lelkesedésünket, kitartásunkat az edzésekbe. Eltökéltnek kell lenni, hogy közben ne inogjunk meg külső tényezők miatt. Ha becsületesen beletettük magunkat, akkor majd ki is tudunk venni belőle, meríthetünk a kung fu-ból azt ami kell, és akkor, amikor kell”
Tíz éve már, hogy edzésekre járok. A probléma pontosan az, amiről Érsek Zoltán ír. Én is érzem, hogy reformok kellenek, az edzőm csak felszínesen foglalkozik velünk. Beszedi a pénzt, összecsapja a tréninget és angolosan lelép. Nem hagyja, hogy előrelépjünk, fékezi a fejlődést, nehogy bárki utolérje. A csoportból vannak hárman is, akik könnyedén legyőznék. Ez vicces helyzeteket hoz…
Örülök, ha felismerte, hogy ezen változtatni kell. Nem írta, hogy konkrétan melyik iskolát, stílust, stb. érinti ez a dolog, ahová Ön is tartozik. Ha az üzletet előbbre helyezi a tanításnál, akkor Ön is távozzon onnan, angolosan.
Minden szava arany! Örülök, nem vagyunk egyedül az efféle gondolkodás móddal és vannak ilyen harcosok akik nem félnek kimondani az efféle igazságokat.
Szerintem a harcművészet nem létezhet fejlődés nélkül. Aki komolyan veszi az edzéseket, gondolkodó emberré kell, hogy váljon. Ha már tudatos, és gondolkodik, akkor fejlődni is fog. Ez fejlődés a mozdulatoknál is. De az értelmezésükben, és a filozófiába is beleépíti önmagát.