Természetesen van olyan dolog a karatéval kapcsolatban, amit a Sensei direkt nem árul el tanítványainak rögtön a kezdetek kezdetén. Ezt jól is teszi, ugyanis ha a mostani felsorolásból egy pályakezdő akár egyet is komolyan venne, akkor valószínűleg bele sem kezdene az egészbe. Nem várunk tovább, itt a feketeleves!
De mielőtt nekünk ugrana a karateszcéna: az eredeti cikket a karatebyjesse.com oldalról fordítottuk…
Keményen hangzik, de igaz – a legtöbb dojóba belépő karatéka soha nem szerzi meg a mindenki által hőn áhított legendás fekete övet. Ettől természetesen még nem lehetetlen a feladat, de valószerűtlen. Ez szimpla statisztika: naponta több százan kezdenek el karatézni, mégis kevés fekete öves van.
Ha valóban erőszakmentesen szeretnénk leélni az életünket, akkor menjünk el remetének, esetleg gyúrjuk fel magunkat hatalmas méretűvé, vegyünk egy rottweilert otthonra, vagy tanuljunk meg hosszú ideig nagyon gyorsan futni. Az igazság az, hogy a mai modern dojókban tanított technikák nem elég effektívek az önvédelem szempontjából. Ahol pedig funkcionális önvédelmi karate technikákat tanítanak, onnan hiányzik az a kemény ellenállás, amivel az utcán szembe találhatjuk magunkat.
Még egy amerikai focistának, egy jéghokisnak, vagy egy rögbisnek is erősebb küzdőszelleme van, mint egy mai átlagos karatékának. Amikor minden kötél szakad, nem tíz csuklószorító technika ismeretére van szükség, hanem küzdőszellemre, és ez az, ami igazán számít. Most őszintén, mikor láttunk utoljára valakit nekoashi dachi-ban állni egy utcai harcban? Még ha úgy is gondoljuk, hogy egy verekedésben hatékonyan karatéznánk le ellenfelünket, a gyakorlatban szinte soha nem lesz alkalmunk rá, hogy ezt bebizonyítsuk. Kivéve persze, ha elkezdjük keresni a bajt, ami egyáltalán nem ajánlatos.
A karate nem foci, nem kosárlabda, de még csak nem is ökölvívás. Más szóval nem mainstream. Igazából pont az olyan embereket vonzza, akik nem szeretik a populáris dolgokat.
Némelyik kezdő viszont azt hiszi, hogy a szociális ranglétrán feljebb fog jutni, de igazából ennek pont az ellenkezője az igaz. Ha be akarsz vágódni a lányoknál, inkább tanulj meg egy kártyatrükköt. Nem, az igazi karaténak teljesen más célja van.
Elég nagy a valószínűsége annak, hogy karatés karriered során lesérülsz. Igazság szerint akkor van baj, ha ez nem történik meg: ilyenkor az ember vagy nem edz elég keményen, vagy hatalmas mázlija van.
Nem tudni, hogy a sérülés milyen formában jelentkezik: lehet, hogy csak egy kis apróság, de komolyabbak is akadnak. Törött borda, boka, kar – mindenki átéli egyszer, és ez bizony kihat a mindennapjainkra is. Ugye nem ez volt az indok, amiért elkezdted? Persze, hogy nem.
És Te hálás vagy azért a Sensei-nek, amiért megkímélt téged valamilyen információtól?
A válaszokat hozzászólások formájában várjuk….
Én nem akartam menő lenni..nem azért járok ,hülye aki csak azért jár és nem érti az egész lényegét!!imádom a kempot!!!sokszor lesérültem,de minden sportban le lehet sêrülni…és pont arra nevel hogy legyőzd magad!!osu!
Oldal hivatkozás: Natessék… Olvasóink szerint pancser, életrajza szerint viszont igazi mester Budomagazin.hu
Megélhetési káoszban , teljesen igaz a cikk, és nem is vitatkozik vele az, aki nem érte el a kívánt szinteket, aki elérte, az viszont kell, hogy tudja míről írt a cikk szerzője. Mesternek lenni felelősség, mert az emberben levő tálentum illetve a mesterben lévő tudásnak ötvöződnie kell. Nagyon kevés fekete vagy piros-fehér öves mondhatja el magáról, hogy ő egy követhető mester, és ez egy külön cikket is megérne. Hála Istennek azért ismerek jó embereket, akik mesterek is egyben, jó velük lenni, de ismerek sajnos olyanokat is, akik bár mesterek, de nem jó velük lenni. Talán akkor válsz igazi mesterré, ha rácsodálkozol arra a gyerekre, aki tanít téged, és elfogadod.