A debreceni Decathlon Sportáruház és a hbsport.hu internetes portál közös szervezésében kel életre május 4-én az I. Harcművészeti Élménynap, a sport népszerűsítése érdekében. Az egész napos program során 20 különböző harcművészeti stílus fog bemutatkozni, a DebrecenPlus.hu jóvoltából a fellépő egyesületeket, és az általuk képviselt harcművészeti ágakat ismerhetjük meg.
Dr. Buris László, a klub vezető edzője volt a DebrecenPlus.hu beszélgetőpartnere.
– Mielőtt rátérnénk a klub történetére, kérlek, fejtsd ki egy kicsit bővebben, hogy mi is az az aikido?
– Az aikido egy japán harcművészet, amit Uesiba Morihei alapított a múlt század elején. Az alapító több harcművészeti stílust tanult, többek közt jiu-jitsu-t és különböző ken-jutsu- vagyis kardvívó- irányzatokat. Ezeknek a szintézise az aikido. Az aikido dobásokkal, elvezetésekkel, lezárásokkal dolgozik, itt ütések és rúgások csak azért vannak, hogy legyen mivel dolgoznia annak, aki az aikidot műveli.
– Mi az, amiben az aikido különbözik más harcművészeti stílusoktól, mint például a karate, vagy a kung-fu?
– A karatétól például nagyon különbözik, lévén az ütésekkel, rúgásokkal, blokkokkal operál. Az aikidóban ezzel szemben eleve nincsenek például blokkok, felületes szemlélő számára mondjuk, inkább a judóhoz hasonlít. De az aikidonak eleve az alap megközelítése más, mint a judóé vagy a karatéé-de ezt egy laikusnak majdhogynem lehetetlen elmagyarázni. A kibillentések, dobások az aikidóban külső szemlélő számára nagyon szellősek, könnyedek, ezzel szemben a judóban keményen benne van az egész ember, az egész test. Egy válldobásnál például látszik, hogy a technikát végrehajtó judoka hol támasztja alá, hol ragadja meg az ellenfelet. Az aikidoban nagyon sokszor alig-alig látszik, hogy egy adott technikát hogyan csinálunk meg. Sok esetben „varázslásnak” tűnhet az egész. Meg kell, mondjam őszintén, bizonyos technikák azok is. De ezeknek is megvan a funkciójuk, különféle mozgásokat, szögeket, kombinációkat tanulunk meg vele. A technikák jelentős része azonban valós harcértékkel bír.
– Az aikido azon kevés harcművészeti ágak közé tartozik, ahol nincsenek versenyek. Ez miért alakult így?
– Igen, valóban így van, nálunk nincs verseny. Az alapító az aikido szellemiségével ellentétesnek tartotta a versengést. Van egyébként a Tomiki- Aikido iskola, ahol rendeznek versenyeket. Tomiki egy olyan mester volt, aki nagyon hamar levált az alapítóról, és a saját útját kezdte járni. De alapvetően a klasszikus aikidoban nincsenek versenyek. A másik dolog, ami miatt az én véleményem szerint nincsenek versenyek az az, hogy az aikido alapvetően egy védekező jellegű harcművészet. Ha valaki bőszen védekezik, és nem támad, akkor nincs mi ellen védekeznie a másik félnek. Ez így nagyon sarkított, és lehet lököttségnek is hangzik, de alapvetően maga az aikido nem egy olyan stílus, amiben versenyt lehetne rendezni.
– Miután áttekintettük az aikido gyökereit, térjünk át magára a klubra. Az Asahi Aikido Klub épp a napokban ünnepelte 21 éves fennállását. Vissza tudunk e emlékezni egy kicsit a kezdetekre?
– Az elejét pontosan nem tudom, mivel én „csak” 20 éve csinálom, nem 21 éve, mint a klub. Emlékeim szerint 6-7 emberrel alakult meg az Asahi.
Oláh Gyula volt az alapító mestere a klubnak (a képen hátul középen), akit sajnos öt évvel ezelőtt elvesztettünk, mivel ő egy gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Azóta vagyok kénytelen én vezetni szakmailag a klubot. Az évek folyamán egyébként eléggé változó volt a klublétszám, voltak nagy felfutások, amikor 50 fő körül is voltunk. Az első időszakban egyébként tizenegynéhány fővel működtünk, akkor még az Ibolya utcán, a Honvéd birkózócsarnokban edzettünk. Amikor az bezárt, akkor kerültünk át az Ibolya utcai Általános Iskola tornatermébe, ahol a mai napig zajlanak az edzések. Jelenleg 20-25 fővel működünk. Vannak, akik időnként eltűnnek, néhány hónapra, vagy akár évekre, de aztán visszatérnek.
– Más városokhoz képest mennyire számít nagynak, vagy ha úgy tetszik népszerűnek a klub, és maga az aikido?
– Mi elég nagy klubnak számítunk-, legalábbis ahogyan a mi szövetségünkön belül a többi dojohoz képest magunkat látom. A legtöbb helyen 10 alatti létszámmal dolgoznak. Debrecenben a viszonylag nagy létszámú lakosság, és az egyetem városi jelleg azért mindig biztosítja az utánpótlást. Bár az is igaz, hogy sok a lelkes kezdő, de általában ezek a lelkes kezdők sajnos egy pár hónap után lemorzsolódnak. Sokan belekóstolnak, de aztán nem találják meg a számításukat. Ez azért van általában, mert az aikidoban nem lehet gyors eredményeket elérni. A tradicionális harcművészetekben-mint például az aikido is-nem lehet gyors sikereket elérni, általában több év munkája után érik be a dolog. Ezt a munkát be kell fektetni ahhoz, hogy valaki azt mondhassa, hogy valamilyen szinten jártas az aikidoban. Vannak olyanok is, akik azért jönnek, hogy önvédelmet tanuljanak. Ha jön egy kezdő, mindig megkérdezem, hogy mit szeretne. Ha valaki azt mondja, hogy önvédelmet akar tanulni, akkor általában azt el is tanácsolom, mivel az aikido nem erre van kitalálva. Pontosabban, arra van kitalálva, de itt hosszú évek munkájával lehet elérni azt, amit mondjuk például egy Krav Magával sokkal hamarabb el lehet érni. A Krav Maga például egy egyszerűen és hatékonyan tanulható és tanítható önvédelmi rendszer, amit ugye az izraeli hadsereg fejlesztett ki azért, hogy a katonákat gyorsan ki tudják képezni a közelharcra. A tradicionális harcművészetek viszont nem ilyenek. Bármelyik karate stílusról, jiu-jitsuról, vagy aikidoról beszélünk, minden esetben hosszú évek munkáját kell befektetni ahhoz, hogy úgymond „használható legyen”.
– Ha már a hosszú évek munkájánál tartunk: hogy vannak az aikidoban a fokozatok, övek? Magyarul hogyan mérik az aikidosok az évek befektetett munkáját?
– Nagyon hasonlóan, mint más stílusokban. Az aikidoban is sok helyen vannak színes övek, amelyek a különböző tanulófokozatokat jelzik.6 tanulófokozat (úgynevezett kyu) van, és utána jönnek a mesterfokozatok (ezt dan-nak hívják). Ahogy telik az idő, úgy kell egyre több és egyre nehezebb technikát bemutatni a vizsgákon. Ilyenkor megadott támadási formára megadott technikát kell bemutatni, tehát nem éles küzdelem van. Mondjuk, a mi szövetségünkben ezt nem használjuk, nálunk nagyon egyszerű a felállás: aki tanuló (bármilyen fokozatú is) az fehér övet hord, aki pedig elérte a mesterfokozatot, az feketét. Ezen felül a mesterek és a haladó tanulók (2 kyu felett) hordhatják a hakamát – ez egy bő, fekete vagy sötét. szoknyaszerű nadrág, amit a szamurájok is hordtak annak idején. De egyébként az, hogy ki milyen szinten áll tanulóként, az leginkább abból látszik, hogy hogyan mozog a tatamin.
– Említetted, hogy egy országos szövetség tagjai vagytok. Hogyan épül fel a hazai és az európai aikido szövetség?
– Elég kaotikus a helyzet. Magyarországon van 8 vagy 9 szövetség. Ezek közül van olyan szövetség, ami összesen két klubból áll. A nagyobb szövetségek nyilván több klubból állnak össze. Éppen ezért van az, hogy az Aikikai – a Japánban lévő Aikido központ – nem igazán delegál Magyarországra mestert. Volt rá példa, hogy hasonló méretű országba, mint mi úgy delegáltak japán instruktort, hogy életvitelszerűen ott is él, és vezeti az adott országban zajló aikido tanítást. De ezekben az országokban egy vagy maximum két szövetség van, ezt a japán instruktor is össze tudja fogni. De a hazai kilenc szövetséggel nem tudna mit kezdeni senki. A japánok ebből annyit látnak, hogy itt nálunk káosz van. De Európában is többféle irányzat van. Az adott ország vagy tájegység stílusa attól függ, hogy melyik japán nagymester iskoláját követik, ki köré tömörülnek. Mi például Tamura senseit követtük haláláig, de most nemrég elhunyt és maradt egy nagy űr utána. De nagyhírű európai mesterek is tartanak szemináriumokat hazánkban, de ez is követhetetlen kissé. Van olyan szövetség aki Tissier mestert (Franciaország) hívja rendszeresen, van, aki pedig Jaff Raji-t részesíti előnyben. Ahány szövetség, annyi vezető instruktor.
– Más, a városban található harcművészeti egyesületekkel, klubokkal milyen a kapcsolatotok?
– Hogy őszinte legyek, nagyon nincs semmilyen kapcsolatunk. De mivel 21 éve jelen vagyunk a debreceni életben, ezért a különböző bemutatókon találkozunk más klubok tagjaival, megismerjük a másikat. Itt említeném, meg hogy legközelebb május 4-én lesz az első Harcművészeti Élménynap, ahol közel húsz debreceni klub mellett mi is bemutatkozunk.
– Mi az, ami jó az aikidoban? Te és a tanítványaid miért szeretitek csinálni?
– Nem végeztem felmérést a tanítványok körében, ezért hogy ők miért szeretik csinálni, azt nem tudom. Ezt tőlük kellene megkérdezni. Hogy én miért szeretem csinálni, azt meg tudom mondani. Én kipróbáltam több harcművészeti stílust, gimis koromban judóztam, aztán az egyetem alatt kyokushin karatéztam. A judót is szerettem, de az alapvetően egy versenysport, nem ugyanazt az élményt adja, amit egy tradicionális harcművészet. A karate-legyen az bármilyen stílusú-egy nagyon jó önfejlesztő módszer, a lelki és fizika terhek és fájdalmak elviselésére kőkeményen megtanítja az embert. Először TV-ben láttam az aikidot, valami ismeretterjesztő filmben. Egészen elképesztő volt, ahogy egy idős, hetvenegynehány éves törékeny japán figura a hegyméretű európai tanítványait könnyedén dobálta. Gondoltam, ezt ki kellene próbálnom. Aztán elmentem aikidozni és ott ragadtam. Megfogott az egész miliő, a könnyedség, és az egésznek a liberális szemlélete. Nem olyan katonás, vasfegyelmet kívánó harcművészet, mint például a kyokushin karate, amit előtte műveltem. Az aikido nagyon-nagyon más. Itt edzésen vidámság van, időnként még azt is mondhatom, hogy elhülyéskedünk. Azt azért nem mondom, hogy jó hangulat van, mert akkor azt mondanám ezzel, hogy a karate edzésen nem jó a hangulat, pedig ez nem így van. De az aikido edzés egy családias hangulatú, szabad szellemű dolog, ez az, ami tetszett benne mindig is.
– Milyen nálatok a klubélet? Milyen rendezvényeitek, összejöveteleitek vannak a közös edzéseken kívül?
– Törekszünk arra, hogy minél több ilyen rendezvény legyen. Évente többször vannak sütős-főzős vagy vendéglátó ipari egységbe beülős összejövetelek. Ezen kívül évente rendezünk 4-5 edzőtábort. Az edzőtáborokkal karöltve is mindig van valami közösségi megmozdulás. De ebben sincsen semmi erőszak. Aki igényli, az részt vesz ezeken. Persze nem az edzőtábort értem ez alatt, mert azon ”illik” ott lenni.
-Többször felvetődött a már, hogy az aikido egy tradicionális (talán a legtradicionálisabb) japán harcművészet. A japán kultúra, és a japán szokások, hagyományok hogyan jelennek meg ebben a stílusban?
– Ez egy olyan kérdés, amin én nem igazán szoktam gondolkodni. De az igaz, hogy mint minden harcművészetnek, ennek is van egy erőteljes filozófiai jellege. Meggyőződésem, hogy aki ebbe belekóstol, az valamilyen szinten elkezd érdeklődni a távol keleti filozófiák, vallások iránt. De ez mondjuk nem kötelező, nem tartunk buddhista szeánszokat vagy hasonló. Bár az egyik edzőtársunk zen buddhista közösség tagja, és volt rá példa, hogy az ő vezetésével egy egész edzésen keresztül zazent (ülő meditáció) gyakoroltunk. Tehát belekóstolgatunk az ilyen dolgokba, de ezt mindenki maga dönti el, hogy mennyire megy utána, vagy mennyire mélyed el benne, mennyire olvas utána stb. Van olyan köztünk aki japánul tanul vagy már meg is tanult. Az egyik edzőtársunk például kiköltözött Japánba egy időre, japán lányt vett feleségül és nemrég együtt hazaköltöztek. Tehát ilyen sztorik vannak azért.
De a külsőségekben ez senkinél nem jelenik meg annyira, én a magam részéről bohóckodásnak is érezném, ha mi japánnak akarnánk látszani. Nem hiszem, hogy a tradicionális japán életformát, azt a fajta munkamániát például nem tudnánk magunkévá tenni. Az európai ember más, és mi európaiak vagyunk.
Bővebb információk a klubról:
Comments
comments
