Az én aikidóm

Romantikus nosztalgiázás helyett a tényeket választom: a csetlés-botlást, a lila foltokat az alkaromon, a kérdést, hogy mégis mit rontottam el. A válasz: semmit, csak még nem érted az egészet. Minden utat a kezdet határoz meg, az alapok lefektetése, az attitűd elsajátítása. És ahogy a mondás tartja, minden kezdet nehéz.Egy egyszerű instrukció végrehajtása, úgymint hogy a jobb kezed mozgatásával egyszerre a jobb lábaddal is lépsz előre, szinte kivitelezhetetlennek tűnik. Egyáltalán melyik a jobb lábam…? Majd az idő előre haladtával a végtagok funkciót nyernek. A gyakorlás megkérdőjelezhetetlenné teszi, hogy mindez működik. A mozdulatok összeépülése technikákhoz vezet, a technika nevet kap. S így felépül a rendszer, amelyet aikidonak hívunk.

Az aikido a kezdeti szakaszban főként a test edzésére irányul, saját testünk, mozgáskultúránk megfigyelése és fejlesztése kihagyhatatlan pillére későbbi tudásunknak. Ugyan a cél az, hogy erő befektetés nélkül váljunk képessé kontrollálni az ellenfelet, mégis, amíg nem ismerjük saját határainkat, addig nem is léphetünk túl azokon. Márpedig az opponens mindig a körön kívül esik. Amint képessé válunk magunk mögött hagyni a határokat, úgy egyre nagyobb szerepe lesz a szellemi nyitottságnak. Ez a nyitottság vezet rá később arra, hogy összeköthessük a fonalakat és megállapíthassuk, milyen támadást milyen sugarú körben lehet fogadni.Ez a távolság minden harcművészetben vagy küzdősportban más. Egy kick-box-ban járatos támadónak más az optimális, mint annak, aki éveken át birkózott. Aikidos szemszögből ez a távolság három egységre bontható. Amikor a támadó (

uke) közel van, mondjuk kartávolságon belül, nincs más megoldás, mint közeledni felé. Ha az uke olyan távolságban van, hogy ütni képes, már két választás van. Távolodhatunk tőle, vagy közeledhetünk felé, ez már a támadást fogadó fél (tori) döntése.  A harmadik eset pedig mikor az uke több lépés távolságban van, ilyenkor van esély feladásra, a harc elkerülésére. 

A tori mentalitását a korábban említett kezdetek nagyban meghatározzák. Mivel hitelesen csak a saját mentalitásomról és tapasztalataimról írhatok, hát legyen így.Az aikido számomra inkább a művészetről szól, semmint a harcról. Így a technikák gyakorlása alatt is védekező vagyok inkább. Amikor van lehetőség hátrálok, mert a távolság megtartása nagyobb biztonsággal kecsegtet, mint egy fenyegető kéz a személyes teremben. A technikák kivitelezése alatt sem törekszem arra, hogy fájdalmat okozzak, habár az évek alatt azt megtanultam, hogy melyik technikákat lehet csavarosabbá tenni.

Az én aikidom jelenleg a tapasztalásról és a megfejtésről szól, arról a felfedezésről, ami magában foglalja a fájdalmat, a bukásokat, ám a talpra állásokat is. Nincsen két olyan ember, aki ugyan úgy élné meg az aikido gyakorlását, ugyanazt a következtetést vonná le és ugyanazt a stratégiát használná egy adott gyakorlatban. Így a cím, miszerint mindenkinek saját aikidoja van, értelmet nyer.