Különleges beszélgetés a kitartásról, az akaraterőről és egy speciális, csak nők számára rendezett szemináriumról.
Egy szeptemberi komoly térdműtét után idén januárban Petia Kojouharova harmadik lett a második nemzetközi női kendó szemináriumon megrendezett versenyen Athénban. A Budapest Főnix Kendo és Iaido klubban edző és versenyző bolgár lány interjúnkban mesél a műtétről, a kitartásról és arról, hogy milyen előnyei vannak egy csak nőknek megrendezett szemináriumnak. Sófi Boglárka interjúja következik.
– Mennyire volt nagy a baj, hogy úgy döntöttél, megműtteted a térdedet?
– A diagnózis szerint veleszületett térdkalács ficamom volt, ami azt jelenti, hogy a térdkalácsot tartó izom nem egyenesen tapad a csonthoz, hanem egy bizonyos szögben. Bizonyos mozgásokkor a térdkalács rosszul mozog, előfordult, hogy kiugrott a helyéről, és nekem kellett visszanyomnom.
Egy szakmai gyakorlatot követően a térdkalácsom beszorult a porchoz, állandóan roncsolta azt, és így állandóan fájt. A szeptemberi műtét alatt felemelték a térdkalácsizom csontos tapadását, átrakták, és becsavarták a csontba.
– Ez az állandó fájdalom milyen hatással volt rád az edzéseken?
– Sokáig nem akartam elismerni, hogy tenni kell valamit, és jobban hajtottam, mint kellett volna. Nem tudtam mindig edzeni annyit, mint régebben, és előfordult, hogy ha több edzést csináltam, vagy keményebbet, vagy olyan gyakorlatokat, amelyek hatással voltak a térdre, akkor utána 1-2 hónapig nem tudtam edzeni, mivel a járás is nehezen ment. A kendóban a folyamatosság és a hajtás nagyon fontos, így lelkileg megterhelő volt, hogy nem tudtam annyit tenni, mint amennyit szükségesnek éreztem. Ez volt az első alkalom, amikor a testem cserben hagyott, nem tudtam önállóan megbirkózni valamivel.
A fotók az Athéni női kendo szemináriumon készültek
– Egy ilyen komoly műtét után honnan jött a bátorság, hogy újra ilyen hamar edzeni kezdj, elmenj a szemináriumra, sőt, versenyezz?
– Nem kellett különösebb lelkierő vagy bátorság ahhoz, hogy versenyezzek. Egyszerűen úgy akartam vívni, ahogyan éppen sikerül, és nem mentem nagy elvárásokkal. A műtét maga azt jelenti számomra, hogy újra tudok edzeni. Természetesen, még nem teljesen erősek a jobb lábam izmai, de csinálom a gyógytornát, és elvileg teljesen rendben jövök majd. Addig türelem kell.
Az Athens International Ladies seminart idén másodszorra szervezte meg az Athens Kendo Club.
A csak nőknek szóló szemináriumot Hyun Hong Cho 5. danos sensei vezette. Cho 25 évesen kezdett kendózni amatőrként, és három év múlva már válogatott tag volt Koreában. A nemzeti Koreai Kendo válogatott tagjaként 2000-ben fighting spirit díjat nyert Santa Clara-i Kendo Világbajnokságon. Cho sensei jelenleg a londoni Tora dojo oktatója, valamint az angliai nemzetközi női csapat egyik edzője.
– Milyennek ismerted meg Cho senseit az edzések alatt?
– Cho sensei a dojon kívül egy nagyon kedves, energikus, pozitív, nyitott ember, aki figyelt ránk.
Viszonylag szigorú és szigort megkövetelő edző, de nem volt lehangolóan szigorú, hanem nagyon pozitív hozzáállása volt az egészhez, volt ideje mindenkinek tanácsot adni. Például első nap mindenkinek külön megnézte a lábmunkáját, és személyre szabottan adott tanácsot mindenkinek.
– Cho sensei kemény edző hírében áll, az angliai nemzeti női kendóválogatott edzésein is részt szokott venni edzőként. Miben mutatkozott meg az, hogy ő szigorú edző?
– Cho sensei a szeminárium elején azt mondta, hogy mivel mi akarjuk ezt a szemináriumot, és mi fizetünk neki a tudásáért, akkor tényleg figyelni kell arra, amit mond és csinálni azt, amit kér tőlünk. Ne hivatkozzunk régi tapasztalatunkra, hanem „üres fejjel” álljunk neki az edzésnek. Az edző nagy összetartást igényelt mindenkitől – csapatösszetartást, együttműködést szinttől függetlenül. Fontos volt egymást ösztönözni, ha már fáradtak voltunk. Volt olyan, hogy gyakorlás előtt először együtt kiabáltunk sokszor, és csak utána kezdtük a gyakorlatot.
– Milyen volt a hangulata Cho sensei vezette edzéseknek?
– A sensei nagyon jól tartotta végig hangulatot. Mindenki nagy energia bedobással gyakorolt. Az edzések fárasztóak voltak, de nem kimerítőek. Egyébként a komolyság mellett sok vihogás volt, és az segített feltöltődni. Nagyon jó érzés volt; nagyon jó közösségi érzése volt az edzéseknek, holott csak 3 napra találkoztunk.
– Tanultál-e valamilyen speciális, új technikát, mozdulatot Cho senseitől, amivel itthon még nem találkoztál?
– Nem volt semmi különösebb technika vagy mozdulat. Inkább a magyarázatok voltak újszerűek, ahogy megvilágította a mozdulatok lényegét. Érdekesek volt a tenouchi magyarázata, valamint a debana technikáknál a lábmunka nyomáskor magyarázata.
Az athéni kendó klub ezzel a szemináriummal avatta fel új dojóját. A termet most használták tulajdonképpen először. Egy ház földszintjén található helység valószínűleg régebben kis táncterem lehetett. Az egyik részén kissé alacsony a plafon, így ott nem nagyon lehet gyakorolni. A viszonylag kicsi teremben nagyon sok a tükör, ami sokat jelent a helyes mozdulatok elsajátításában.
– Hogyan épült fel a három napos szeminárium?
– Valójában hasonlítottak az órák a főnixes edzőtáborokhoz. A péntek esti kétórás edzésen a lábmunkán volt a hangsúly, bogu nélkül fumikomit, tenouchit gyakoroltunk. Szombaton két háromórás edzés volt. Délelőtt már boguban kihon gyakorlatokat végeztünk (kirikaeshi, men, kote, kote-men, do), délután technikáztunk (debana men, debana kote, kote kaeshi men stb.). Vasárnap rendezték meg a versenyt, a verseny után volt még mawarigeiko és jigeiko is.
– Hogyan bírtátok egyhuzamban a háromórás edzéseket?
– Szerencsére az edzések csak fárasztóak voltak, de nem merítettek ki bennünket teljesen. Sokat nevettünk, ilyenkor pihentünk is egy kicsit. Az egyes szakaszok közepén volt mindig egy 10 perces szünet, és az edzések végén nyújtottunk. A szeminárium legvégén masszázs is volt! :)A szombati két edzés között volt közös ebéd egy jó kis étteremben, utána együtt pihentünk Antigoné (a dojo vezetője) lakásán. Szombat este pedig Sayonara Partyt rendeztek nekünk egy kis étteremben sok finom görög étellel (salátak, piták, sülthús). Nagyon sokat beszélgettünk, eléggé hangosak voltunk (a sensei az egyik leghangosabb volt), és ez tetszett.
– Hogyan zárult maga a szeminárium?
Ezer hayaszuburit/choykoment vágtunk
Természetesen senki nem tudta folyamatosan végig csinálni ezt, de 1000-ig elszámoltunk.
A nemzetközi szemináriumra érkeztek Izraelből, Hollandiából, Németországból, Angliából, Bulgáriából is résztvevők. Férfiak csak a falon lévő kendós képeken voltak láthatóak. Ez a szeminárium csak nőknek szólt.
– Ezen a szemináriumon csak nők vehettek részt. Mi volt ennek a jelentősége?
– Erre a szemináriumon elhangzottakkal tudok leginkább felelni. Egy férfi fizikai adottsága más egy nőéhez képest, ezért kendós nők nem tudnak annyira a fizikai erőre támaszkodni vívás közben. Természetesen fontos, hogy erősek legyünk, de a fizikai erősségen túl más erősségeket kell fejleszteni. Így egy nő számára különösen fontos a rugalmasság és a technikák jó ismerete. A szemináriumon emiatt is hangsúly az energián, a technikák helyes kivitelezésének gyakorlásán, és az időzítésen volt.
Tetszett az, amikor a legelején Cho sensei azt magyarázta, hogy egy kendós nőnek nem kell fizikai erőből megoldani a helyzetet. A következő példát hozta: ha egy férj és feleség veszekednek, és a férj kiabálni kezd a feleségre, akkor ha a feleség vissza kezd kiabálni, akkor senki sem fog győzni, de ha azt mondja csendesen, hogy „Bocsánat”, akkor ő győzte le a férjét, mert erősebb volt nála.
– Milyen egy ennyire vegyes nemzetközi társaságban edzeni?
– Mindig jó tapasztalat más emberekkel edzeni a megszokottak helyett. Ilyenkor más helyzetekbe kerülsz, mást látnak benned, vagy másképpen látják a hibáid és más megoldásokat kínálnak. Főleg angolul beszélgettünk. Mindenki nagyon nyitott volt, nagyon barátságos. A szemináriumon résztvevők közül egyébként még senkivel nem vívtam nemzetközi versenyen, de többeket már ismertem arcról különféle versenyekről.
– A versenyekre való felkészülésben van-e és mi a szerepe egy ilyen edzési lehetőségnek?
– Véleményem szerint jó tapasztalat, mivel az ember hátrahagyja a rutint. Olyan emberekkel találkozik, akik másképpen is vívhatnak, mint amit megszokott, és nagyon jó tanácsokat kaphat olyanoktól, akik másképpen látják a vívását.
– Most ugyan haza látogattál Bulgáriába a családodhoz, de várod-e már, hogy újra beállj edzeni a Budapest Főnix Kendo és Iaido Klubba?
– Igen, természetesen várom. Szeretek a Főnixben edzeni. A Főnix a „kendo otthonom”.
Comments
comments
