Az egyik álma már valóra vált, létrejött a mindent átfogó internetes harcművészeti portál. A hét danos kyokushin mester azonban egy saját bentlakásos Budo Akadémián töri a fejét. Azt mondja: ha elhatároz valamit, addig nem tágít, míg végre nem hajtja.
– Ön általában több dologgal foglalkozik egyszerre. Mi ennek az oka?
– Ez egy belső kényszer. Nagyon széles az érdeklődési köröm, s nem nyughatok, ha nincs mit csinálnom; ha nincs valami új dolog, amin gondolkodhatok. Nagyon sok új ötletem van, s a régi dolgaimat sem szeretem hanyagolni. Én egész életemben magamat találtam ki. Nehezen mondok nemet a vágyaimra. Ha kigondolok valamit, akkor addig nem tágítok, amíg meg nem valósítom.
– Most éppen mi mindennel foglalkozik egyszerre?
– Természetesen a karate a fő csapás iránya. Nap, mint nap tanítok a saját és a szövetségem dojoiban. Dolgozom a negyedik könyvemen, amikor éppen ihletet kapok. Olykor versenyeket és edzőtáborokat szervezek. Külföldön is tanítok esetenként. A nemzetközi szervezetünkben vezető tanácsadó vagyok. 
De más harcművészet is érdekel, tételesen a Kassai-féle lovas íjászat. A lovaglást már harminc éve gyakorlom, saját lovam is van, amit minden nap idomítok díjugratásra, hogy három gyermekem tudjon majd vele versenyezni. Termikes jó időben szívesen vitorlázok egyedül, vagy barátaimmal. Gyönyörű a magyar táj a magasból. Ott csönd és nyugalom van, és egyben egy komoly kihívás is megküzdeni a természeti erőkkel. Vadászidényben olykor vadászgatok. A téli hidegben szeretek síelni, korcsolyázni feleségemmel, gyermekeimmel. Sok időt töltök a szabadban; életelemem a természetközelség. Pályám során sok tapasztalatot szereztem marketing vonalon, melyet most kamatoztatok néhány vállalkozásban. Jelenleg építkezem is, de életem legnagyobb projektje, egy saját dojo, egy bentlakásos Budo Akadémia tervei is körvonalazódnak.
– S mindemellett a budomagazin.hu létrehozásában is részt vett.
– Valóban komoly szerepem volt és van a portál létrehozásában. Egy álmom valósult meg ezzel.
– Azaz?
– Az álmom volt egy olyan újság kialakítása, mely képes tartalmában és terjedelmében át- és összefogni a keleti tradicionális harcművészetek és a modern küzdősportok teljes hazai palettáját. Ami egyben katalizátor is, s ebben a szerepkörben a sokféle, szerteágazó irányzat között bizonyos harmóniát tud kialakítani, mely a kölcsönös elismerésen és tiszteleten alapul. De tovább megyek; amely segíteni tud a harcművészetek népszerűsítésében, hogy ez a csoda minél szélesebb körben legyen ismert és választható. 
Meggyőződésem, hogy ennél jobb nevelési eszközre nem is lenne szüksége a fiatalságnak. Ennek az álomnak a megvalósulásához ma pedig egyedül az internet ad lehetőséget és egy profi csapat, az Axel Média, élén Dr. Gubacsi Attilával, aki ezt az ötletet felkarolta és megvalósította.
– Miért? Mit gondol, mi a gond a nyomtatott sajtóval?
– Sokféle nyomtatott újság jelenik meg ezekben a szaktémákban, de mindegyik küzd a piacon maradásért. Kicsi a példányszám, viszonylag drága az újság a nyomdai előállítása és terjesztési költsége, friss hírekkel pedig nem szolgálhatnak a viszonylag ritka megjelenés miatt. Ezért az érdeklődés is korlátozott. A televízió ugyan kezdi felismerni az igényt, és egyre több eseményről tudósít, de ez még mindig vajmi kevés más sportágak adásidejéhez képest. A neten ugyan már majd’ mindegyik sportágnak van statikus, vagy interaktív honlapja, de nehézkesen frissülnek az információk, ezért beszűkül a látogatottságuk. A budomagazin.hu-n keresztül megnyílik a technikai lehetőség arra, hogy a magyar virtus – mely ezekben a harci irányzatokban bízvást állíthatom, hogy mára már elérte, vagy túl is szárnyalta a világszínvonalat – megmutathassa igazi arcát mozgásban is. Tehát egyfajta nyitás is a nagyvilág felé, hogy menjen hírünk ezen a téren is. Értékeinket nem csak kialakítanunk kell, de megfelelően menedzselnünk is kötelességünk. Hiába vagyunk akár jobbak másoknál, ha azt senki nem tudja. Sok irigyünk van már így is a világban, legyen még néhánnyal több. De büszkeségeinket akkor is megmutatjuk mindenkinek.
– Tudomásom szerint Ön a legmagasabb fokozatú hazai Kyokushin mester. Kérem mondja el, hogy értsük, milyen a fokozatok rendszere!
– Általánosságban, vagy konkrétan az én fokozatomról kérdez?
– Menjünk sorban…
– A karatéban 10 tanuló – kyu – és 10 mester – dan – fokozat van. A kyu és néhány dan fokozat megszerzése vizsgához kötött. A magasabb dan fokozatokat a nemzetközi szövetségek a pályán eltöltött aktív tevékenység eredményeként adományozzák. Az aktvitás megnyilvánulhat a technikai és elméleti felkészültség fokozásában, az oktatásban kifejtett eredményes munkában, a szervezet létszámának növelésében, a sportág népszerűsítésében, szervezőmunkában, irányítói, versenybírói tevékenységben, publicitásban, stb. S mivel ez egy egyirányú utca, az aktívaknak együtt kell előre haladniuk a korral. Hiszen ha a csőben dugó zárja el az utat, a teljes áramlást megállítja. Persze az előrelépés nem automatikus, azért komolyan kell venni, mérhető eredményeket kell felmutatni. S erre nem mindenki képes, ezt is be kell látni. Ezért ugyan igaz, hogy a csúcson mindenkinek van hely, de ennek ellenére csak nagyon kevesen jutnak fel oda. Pedig csak rajtuk múlik. Legalább is ennek így kéne lenni.
– Beszélne egy kicsit a konkrétumokról?
– A tapasztalatom szerint, ha egy karate szervezet 9-10 danos vezetőkkel rendelkezik és kellően idősek, bölcsek és tapasztaltak, akkor a fiatalabb generációt húzzák maguk után. Ellenben több helyen tapasztalható, hogy az alapító halála után alacsonyabb 
fokozatú és fiatalabb utódok váltak vezetőkké – ami természetes dolog -, de egyben a mögöttük haladók fékjét is jelenti, hiszen nem emelkedhetnek ugyanarra a rangra, mint a szervezet első embere. Ez sajnálatosan a Kyokushinban is tapasztalható. Arra érdemes nemzetközi hírnévvel rendelkező mesterek egyhelyben toporognak már régóta, mert a szervezeteik vezetői “csak” 5, 6, 7 vagy 8 dannal rendelkeznek és még viszonylag fiatalok. De ezért a mögöttük jövők is állnak, mert amíg a vezetőjük nem léphet, ők sem tudnak.
– Ez itthon is érvényesül?
– Meggyőződésem, hogy ma hazánkban, kyokushin karatéban legalább 15 potenciális shihan (shihan 5. dan felett – a szerk.) szaladgál, de közülük csupán négyen érték el praktikusan ezt a fokozatot. Csak shihan Furkót említeném. Biztos, hogy már régen elő kellett volna léptessék a 7. danra. De a szervezete vezetője 5 danos, aki 17 évvel nála fiatalabb ember. De van a dologban egy japáni féltékenység is. A világ sok esetben túlnőtte a bölcsőt, s ezt ott keleten is érzik, tudják. Ezért ma már erősen ragaszkodnak a befolyásuk fenntartásához, még ilyen módon is. Az én nemzetközi szervezetem vezetője a ma élő egyetlen 10. danos mester, Jon Bluming, aki fokozatánál és koránál fogva sem féltékeny a követőire, ezért ő bátran alkalmazza a “káderpolitikát”- tanulva a múlt hibáiból -, mert szeretne egy jól működő rendszert, erős vezetőkkel maga mögött hagyni, ha egyszer eljön annak az ideje. Ezért az International Budokai vezetésének véleménye szerint a kyokushinért kifejtett több mint három évtizedes munkásságomat tekintve a megérdemelt helyen vagyok. Én pedig meghajlok az ő véleményük előtt, mert a dolgoknak ez a rendje a Budoban. Azt meg csak sajnálhatjuk, hogy ez más szervezetekben nem így van, mert úgy a hazai, mint a nemzetközi elismerésnek fontos mércéje – túl a valódi és mérhető tudáson -, hogy ki milyen fokozattal rendelkezik.
