A magyar taekwon-do fennálásának 30 éves évfordulóját az ITF taekwon-dósok egy nagyszerű full-contact gálával ünnepelték, ahol természetesen jelen volt a stílus teljes vezetősége, élükön Harmat László 7. danos nagymesterrel, a TKD magyarországi megalapítójával.
– Harminc év nagy idő… Hogyan indult a történet?
– 1977. szeptember 7-én tartottam az első hivatalos taekwon-do edzést Magyarországon. Ezt két éves előkészítő munka előzte meg. 1975-től kezdve már rendszeresen bemutatóztam a budapesti egyetemi klubokban, sportrendezvényeken, szabadtéren és más olyan helyeken, ahol fiatalok gyűltek össze. Akkoriban a Magyar Ifjúság című újságban szerepeltem egy cikksorozatban (A fekete öv mestere), és erre az írásra pontosan 70 darab érdeklődő levél érkezett hozzám. Ekkor '76-ot írtunk. Mindenkinek válaszoltam, hogy, amint elindítom az edzéseket, jelezni fogok. 1977 tavaszán Zuglóban, a Május 1. út (ma Hermina út) 23. szám alatti volt általános iskolámban sikerült kibérelnem a tornatermet, és ezt nyomban tudattam is a hetven jelentkezővel. Az első edzésen, 1977. szeptember 7-én, pénteken 18 órakor aztán mind a hetven levélíró ott volt. Fantasztikus érzés volt…
Harmat László egy régebbi bemutatója
– Hogy teltek az első edzések?
– Nagyon-nagyon – mai szemmel nézve talán kissé túlzottan is – szigorú voltam velük: a legkisebb fegyelmezetlenségért is elküldtem embereket. Azonban minden egyes eltanácsolt helyére húsz új jelentkező akart jönni. Kellemes “gondjaim” voltak ezen a téren, hiszen hosszú volt a várakozók listája. Akkoriban könnyű volt megtölteni egy klubot tehetséges és fegyelmezett emberekkel. Nem volt ilyen óriási választék a harcművészetekből, mint manapság – “mindössze” a shotokannal és a kyokushinnal kellett “versenyeznem”. A kezdetek sok akadályt gördítettek a munkám elé, de a bennem munkálkodó töretlen lelkesedés átsegített a nehézségeken.
– Nyilván ez hatott a tanítványokra is…
– Úgy tartom, hogy a belső tűz, az őszinte lelkesedés átjön, és ezt ösztönösen megérzik az emberek. A harcművészet iránti elkötelezettséget nem is lehet imitálni – ez vagy van, vagy nincs… Az ilyesmit csakis teljes odaadással és önátadással lehet csinálni. Talán ezért is fejlődtünk és jutottunk el idáig. Saját statisztikáink alapján, a mögöttünk álló 30 év alatt, menet közben és összeségében már több mint 100.000 ember iratkozott be a klubjainkba, és vett részt rövidebb-hosszabb ideig a tevékenységünkben, vagyis gyakorolta a taekwon-dót. Ezekből mintegy ötezer magasabb haladó övfokozatú szintű versenyzőt és több mint négyszáz fekete övest neveltünk ki!
– Egy szervezet erejét a benne lévő emberek adják…
– Nagyon büszke vagyok az embereimre, hiszen rendkívül értékes emberanyag gyűlt össze itt az ITF taekwon-dóban. Ennek oka az is lehet, hogy a magas követelmények miatt csak az maradt meg, aki felvállalta a kemény munkát. Nagy örömmel tölt el, hogy nem csak hogy egységes, hanem már-már “családiasan” összetartó a mi szervezetünk. Nincs rivalizálás, baráti légkörben, egységes felfogásban dolgozunk. Jómagam – függetlenül az életkoromtól – megpróbálok jó példát mutatni : a mai napig teljesen aktív vagyok, folyamatosan edzem magamat, és személyesen tartom az edzéseket. Mindenkivel egyformán szívesen foglalkozom, és övfokozattól függetlenül bárki fordulhat hozzám bizalommal. A magyar taekwon-dót alázattal, szerénységgel és odaadással igyekszem szolgálni.
– Van valaki, aki a kezdetektől mindmáig Ön mellett van?
– A 30 évvel ezelőtti kezdő gárdából már csak egyetlen emberem aktív, a rangidős elnökhelyettes, Dr. Somlai János mester (5. dan), a veszprémi taekwon-dósok vezetője. Az utána következő 4-5 évben csatlakozott “kemény magból” viszont szerencsére sokan aktívak még ma is.
– Sikeresen felépített egy jól működő szervezetet. Hová lehet innen még fejlődni? Milyen célok lehetnek?
– A fejlődés két irányban halad. Egyrészt szeretnénk a tömegbázisunkat gyarapítani: új területeket bekapcsolni új klubokkal. Jelenleg országosan közel 40 egyesületünk működik, ezt legalább 50 klubra szeretnénk “feltornászni”.
Másrészt – visszatérve a gyökereinkhez – szeretnénk a jövőben szövetségi szinten több úgynevezett “keményebb” versenyt is rendezni. Én annak idején még a full-contact taekwon-dóban “nőttem fel”, abban versenyeztem, de az évek során nemzetközi szinten fokozatosan touch-contacttá “szelídült” az eredeti versenyszisztéma. Most azonban ismét divatosak lettek a full-contact tornák. Nem csoda, hiszen ezzel a nem mindennapi látványossággal lehet inkább megnyerni a közönséget, a médiát és végső soron a támogatókat is. Nem véletlen, hogy a stílus gyökereihez a full-contact harc áll a legközelebb, hiszen a military technikák rendszereként dolgozta ki az alapító, Choi Hong Hi tábornok.
– A taekwon-do híres a látványosan technikás full-contact viadalokról.
– Ennek egyik fő oka talán az, hogy szabályaink szerint kötelező öv fölött dolgozni, tehát semmilyen technikával nem szabad a lábra támadni. Ily módon felszabadultabb és látványosabb lesz a küzdelem, több lábtechnika használható, és nem utolsó sorban kisebb a komoly sérülés veszélye is. Személy szerint én a valós önvédelmet és a tényleges élet-halál harcot kivéve – sem edzés sem versenykörülmények között – abszolút nem értek egyet a láb támadásával! Sérült karral, törött bordával, kivert foggal még mindig teljes értékű harcművész lehet valaki, mert tud gyorsan és hatékonyan mozogni, illetve elmozogni. Azonban az alacsony, – combrúgásnak hívott -, tapasztalataim alapján azonban hogyhogy nem, sokkal inkább “véletlenül” mindig a térdre indított rúgásoktól megnyomorodott bicegő, járóképtelen harcos már képtelen hatékonyan küzdeni. Ezért – ilyen szempontból – egy harcművésznek a lába kell, hogy legyen a legféltettebb kincse!
– A 30 éves évfordulót egy jól szervezett full-contact gálával ünnepelték, ahol látványos meccseken olyan fantasztikus színvonalon küzdő középkorú mesterek mellett, mint pl. a veszprémi Kandikó Zoltán, igen fiatal tehetségek is elkápráztatták a nézőket. A látottak alapján fényesnek látszik a jövő…
– Igen. Nagyon sok tehetséges harcosunk van! A full-contact gála eredményeit látva, a lányok közül kiemelném Bíró Emíliát és Rákóczi Renátát, a feljövő ifjú titánok közül pedig a huszas évei elején járó Pethes Viktort, vagy Kulacsik Mirkót. Viktor már K-1-ben is küzd, a gálán pedig a vendégek közt K-1 promóter is akadt…
