A kormány döntött arról, hogy az iskolákban bevezessék a mindennapos testnevelést, amelytől a gyermekek jelenlegi rossz egészségi állapotának jelentős javulása várható.
A tavaly decemberben elfogadott Nemzeti köznevelési törvény szerint az általános és középiskolákban 2012. szeptember 1-jétől az első, ötödik és kilencedik osztályokban heti öt testnevelés órát kell tartani, majd 2013-tól a teljes alsó tagozaton, illetve felmenő rendszerben a többi évfolyamon is.
A kerettantervek az alsó tagozaton a tananyag alapjául a Nemzetközi Atlétikai Szövetség számos országban kötelezően bevezetett gyermek-atlétikai programját használják fel, melyek gyakorlati bevezetésére a kormány támogatásával már idén nyáron támogatott pedagógus továbbképzések indulnak. A mindennapos testnevelés bevezetéséhez ugyanis megfelelő számú tornateremre, illetve pedagógusra van szükség. A tornatermek építését, felújítását, a testnevelő tanárok képzését, átképzését az Új Széchenyi Terv finanszírozza.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2010-es Az "Iskoláskorú Gyermekek Egészségmagatartása" elnevezésű, nemzetközi kutatása szerint a – 11, 13 és 15 éves – magyar fiatalok leginkább mozgásszegény életmódjukkal, tévéimádatukkal és testképzavaraikkal tűntek ki a felmérésben részt vevő 35 ország, illetve régiójában elő kortársaik közül.
A kutatás szerint a gyerekek jelentős része küszködik súlyproblémával, nő a testtartási rendellenességek száma, csökken a terhelhetőségük. A sport, a mozgás azonban nem csupán népegészségügyi, hanem nevelési kérdés is, mivel jelentős mértékben hozzájárul a személyiségjegyek pozitív irányú változásához, kedvezően hat a tanulási képességekre. A program eredményessége a testnevelő tanárokon is múlik, számítunk a munkájukra.
A kormány kiemelt fontosságot tulajdonít a mindennapos testnevelés bevezetésének, amely ma a már a jövő nemzedékért felelősséget érzők számára nem lehetőség, hanem sürgető kötelesség.
A cél, hogy a lehető legrövidebb időn belül minden magyar iskolás hetente legalább öt alkalommal a testnevelés órákon sportoljon, felfedezze a mozgás örömét, s egészséges felnőtté váljon.
Comments
comments