A Magyar Kyokushin Karate Szövetség elnöke, shihan Adámy István, a budomagazin.hu főmunkatársa március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át. A miértekről és a tervekről maga a díjazott mesélt lapunknak.
– Nem túl gyakori, hogy harcművésznek állami kitüntetést adományoznak…
– Tudomásom szerint ilyen magas állami kitüntetést a karate sportban még senki sem kapott Magyarországon. S ez számomra, s az egész karate szakágnak nagy megtiszteltetés.
– Minek köszönhető ez az elismerés?
Adámy István
– A karatéban, a karatéért kifejtett több mint 30 éves munkásságomat honorálták a díjjal. Ez tulajdonképpen egy életmű-díj – talán mondhatom így. A karate oktatásáért, népszerűsítéséért kifejtett széleskörű tevékenységért járó elismerés. Úgy gondolom, hogy abszolút jó irányba viszi a felnövekvő generációt. Még több karatéka, még több edző, még több dojo kéne.
– Milyen visszajelzéseket kaptál szakmai berkekből? Gratuláció, netán irigység?
– Nagyon sokan gratuláltak. Rengeteg SMS-t, telefont kaptam, vagy e-mailben köszöntöttek. Érdekes, hogy irigységet nem tapasztaltam. Szép számmal jöttek a gratulációk olyan helyekről is, ahonnan nem is számítottam – egyáltalán, hogy a hír eljut hozzájuk, vagy hogy eszükbe jutok. Hál'istennek negatív élmények nem értek ezzel kapcsolatban.
– Számítottál a kitüntetésre, vagy remélted, hogy egyszer valamilyen formában állami szinten is elismernek?
– Még soha, semmilyen kitüntetést nem kaptam, és nagyon jól esett, de egyben meg is lepett, hogy egyből egy ilyen “magasat” kaptam.
– A kitüntetés mennyiben jelentheti azt, hogy mostantól állami szinten is több figyelmet szentelnek a küzdősportoknak?
– Ezt nem hinném. Én inkább gesztusértékét emelném ki a dolognak, mert azért – ha megnézzük az egy-egy ilyen nemzeti ünnep alkalmából kitüntetettek listáját – mindig nagyon-nagyon sok ezekere a díjakra érdemes ember kerül felterjesztésre, s számos, nagyobb támogatást élvező sportágból is.
– Ezután megújult, esetleg még nagyobb erővel folytatod azt az utat, amelyet megkezdtél?
– Nem mondanám. Én egyáltalán nem értékelem túl ezt a dolgot. Jól esik, hogy az ember néha kap egy kis vállveregetést, pozitív visszaigazolást. De ettől az én értékrendem nem változik meg. Továbbra is teszem a dolgomat a szürke hétköznapokban, ahogyan eddig is tettem, a meggyőződésem és a lelkiismeretem szerint.
– Mi az amivel mostanában foglalkozol? Min dolgozol?
– Most már többedszer vagyok kénytelen – az élet így hozta – bizonyítani, hogy képes vagyok szervezetet építeni. Ugye a kyokushin szervezet Oyama mester halála után szétesett, és ez Magyarországra is begyűrűzött. Itt is szétestünk először kettő-, majd három-, később négyfelé. Létszámot tekintve jelenleg a miénk a legkisebb, de az egyetlen jelentős mértékben növekvő szervezet. Egy év alatt majd megduplázódott a létszámunk, s szeretnénk továbbra is fenntartani ezt a tendenciát, újabb és újabb dojókat nyitni. Ehhez edzői szintre kell hozni a tanítványokat, le kell vizsgáztatni őket, hogy önálló klubot nyithassanak. Ez a gyarapodás útja. Ezen kőkeményen kell dolgoznunk. Úgyhogy nem is a versenyeztetés, hanem a szervezetépítés jelenti a fő csapásirányt. 
– Annak ellenére, hogy a hangsúly a szövetség szervezeti gyarapításán van, azért rendeztek versenyeket?
– Igen, hiszen anélkül nem is lehetne megszerezni azt a rutint, tudást, amely a tanítványok fejlődéséhez nélkülözhetetlen. Ezért is a felnövekvő generációnak rendezünk első sorban versenyeket – gyerektől egészen junior korosztályig. Az elmúlt években igen sokat dolgoztunk a Magyar Karate Szövetség korosztályos Knock Down bajnokságaiban szervezőként, lebonyolítóként. Minden évben 2-3 ilyen gyermekversenyt szervezünk, és próbálunk mind jobban bekapcsolódni a Magyar Karate Szövetség Knock Down szabályrendszerébe.
– Hogy látod: milyen a viszony a különböző szövetségek között?
– A mi nemzetközi szerveztünk nyitott, őket nem érdekli ki honnan jött, ha a szabályrendszer szerint versenyez. Most jöttünk haza a hollandiai nyílt EB-ről. Itt egy több szövetség versenyzőiből összeállított csapat szerepelt igen eredményesen. Nagy öröm volt számomra, hogy egy ilyen rangos nemzetközi megmérettetésen az említett négy magyar szervezet közösen részt vett. Meg is lett az összefogás eredménye: egy arany-, egy ezüst- és két bronzérem birtokában tértek haza a mieink.
– Ez megfelelt az előzetes elvárásoknak?
– Sajnos balszerencse kísért minket, ezért nem lett még jobb az eredmény. Három magyar versenyző is sérülés miatt esett ki, úgyhogy nem sok kellett volna egy jobb eredmény eléréséhez. De összességében nem vagyunk csalódottak.
– Következő hazai események?
Edzésen
– A húsvét utáni hétvégén kerül sor a budai Móricz Zsigmond gimnáziumban a hagyományos két napos tavaszi edzőtáborra, ahol övvizsgák is lesznek. Egy hasonlót még az egyik fellegvárunknak számító Győrben is rendezünk, hogy a sok helyi tanítványnak ne kelljen felutaznia a fővárosba. Júliusban pedig a már második európai edzőtáborra kerül sor. Az európai szövetséggel folytatott tárgyalásaim után bizonyossá vált, hogy ők is teljes mellszélességgel mögöttünk állnak és támogatják az eseményt. Itt kerül sor a Branch Chief (ország-képviselők) találkozóra is, ahol új alapszabályt fogunk alkotni és elfogadni, s ezután az egészet megtöltjük tartalommal, vagyis választások is lesznek. S ezután elindul egy sokkal tömörebb, masszívabb nemzetközi élet, tekintettel arra, hogy Kaicho Blumming, aki szervezetünk alapítója és örökös elnöke koránál fogva a majdani utódlás ügyét is tiszta alapokra szeretné helyezni elkerülendő az esetleges majdani vitákat. A rendezvény komolyságát az is mutatja, hogy már most háromszáz résztvevővel számolunk úgy, hogy körülbelül száz külföldi vendég jelezte részvételi szándékát. Joggal mondhatom, hogy ez mérföldkő lesz a nemzetközi szervezet életében.
