A brazíliában élő 4. generációs japán mester életének sajátos minőséget ad a kendo. Interjú.
Gustavo Lyou Ito (kendo 4. dan) Brazíliában, Sao Paolóban kendózik. Mestere Tomomi Harashima (5. dan) sensei, a Paulista Kendo Szövetség technikai igazgatója és két tanítvány tavaly járt hazánkban. Ito sensei 20 napos európai körútjának első állomása Budapest volt és azon belül a Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub. A dojoban Ito sensei edzést tartott a kezdő csoportnak és részt vett a haladók edzésen. A két edzés közben kérdeztük.
– Ugyan már másodszor jár nálunk Sao Paolo-i kendoka, azért mégis meg kell kérdeznünk, te mennyire vagy brazil japán vagy esetleg japán brazil?
– Mi Braziliában 3-4. generációs japánok vagyunk, azonban a japán kultúra a közösségünkben elhalóban van. Már kevesen beszélünk jól és magas szinten japánul, viszont a nyelv nagyon fontos megtartója egy kultúrának, ennek hiányában a japán hagyományokhoz legszorosabban a kendo gyakorlása köt minket. A japán kultúrának ugyanis nagyon fontos része a harcművészet, a kendo pedig a harcművészet esszenciája. Azonban a brazilíai japánok sajnos már alig kendoznak, vagy ha el is kezdik, hamar abbahagyják.
– Kicsit ugrojunk vissza az időben! A 2012-es novarrai kendo vb-n a magyar férfi válogatott egy ipponnal győzte le a brazilokat, és szerezte meg a világbajnoki harmadik helyet. Mit gondolsz erről a mérkőzésről?
– A vívásokat sajnos nem láttam, így pontosan nem tudom, mi történhetett. Az azonban biztos, hogy az előző évben a magyar férfi válogatott megynyerte a csapat Európa-bajnokságot, tehát egy rendkívül felkészült csapatról beszélünk. Úgy vélem, hogy az európaiak és különösen a magyarok fegyelmezettebbek, mint a brazilok, mind a felkészülési időszak, mind a mérkőzések során. Az egy ipponos győzelem talán ezen a fegyelmezettségen múlott.
– A Főnixben a kezdők edzését vezetted. Mik a benyomásaid?
– Az edzés energikus volt, és remélem, hogy ezt folyamatosan tartani tudjátok a későbbiekben is. Ennek a kulcsa szerintem a sensei. Ha a sensei nagyon jó, akkor a csapat is nagyon jó. Én úgy tapasztaltam, a kendos csapat olyan, mint egy család. A jó kendós edzések nem hasonlítanak egy nyugati edzőteremi hangulathoz, hogy lejövünk, megcsináljuk az edzéstervet, aztán megyünk haza. A kendo csapat nem egy csoport kötelezően végrehajtandó edzéstervvel, hanem egy közösség, amelyben mindenki kölcsönösen fejlődik a társak által.
– A hangulaton és a tradíció ápolásán túl miért fontos számodra a kendo?
– Hat éves koromtól kendózom. Az edzést, a gyakorlást ma már nem tudom abbahagyni, több, mint szerves része lett az életemnek. A kendo felemeli és megtartja a lelkemet és a testemet, és ezáltal sajátos minőséget ad az életemnek. Ehhez az érzéshez azonban nagyon lassan jutottam el, és mindez kis lépésekben történt.Amikor már öt-hat éve gyakoroltam, úgy gondoltam, a kendo nagyon kemény tréning, és mindenképpen folytatni akartam. A hetedik évben ennek ellenére úgy éreztem, nincs értelme az egésznek, ebből elég, nem akarom a kendót, és abbahagyom. Azonban szerencsére mégsem álltam meg, pedig a 8-9 év sem hozott változást, sőt egyre rosszabnak éreztem a helyzetem. A tiezdik évben azonban váratlanul minden fáradozásom, küzdelmem megtérülni látszott. Azóta mondhatom, hogy a kendó a részemmé vált, és minőséget ad az életemnek.
Forrás: Czifrik Balázs / http://kendo.postr.hu
Comments
comments
