Kyoshi Robert Jamieson Hanshi Dr. Harnos Imre tanítványa, veje, az Ausztrál ZBK Kempo szövetség egyik vezetője. Legfontosabb üzenete: "Ha félretesszük az öveket, rangokat és elkezdünk beszélgetni, kiderülhet: nem feltétlenül a legmagasabb rangú tudja a legtöbbet, hanem a tanítvány, aki önmagát is kérdezi."
– Ön Hanshi Harnos Imre társaságában érkezett hazánkba. Milyen érzés nap mint nap a Zen Bu Kan Kempo alapítója mellett lenni?
– A Dr. Harnos melletti ténykedés nem újdonság számomra, ám sokakat ismerek, akik nagyon sokat adnának azért, hogy a helyemben lehessenek. Több mint harminc éve részesülök abban a megtiszteltetésben és kiváltságban, hogy a Nagymesterrel együtt készülhetek. Immár 13 éve pedig, amikor is feleségül vettem Anikót, a lányát, abban a megtisztelő helyzetben vagyok, hogy a Hanshit az apósomnak nevezhetem. Most pedig immár öt gyermekem zsongja körül a nagypapát.
– Sok minden történt az évek alatt…
– Sok évet töltöttem Hanshi mellett, aki egyszerre volt az instruktorom, mentorom és a második apám. Beutaztuk együtt a világot, miközben tanítottunk, szemináriumokon vettünk részt, versenyeztünk és tanultunk olyanoktól, akiktől volt mit. Hanshi mellett számos olyan ajtó is megnyílt előttem, ami mások előtt zárva marad. Nemcsak, hogy az alapítóval edzhettem, hanem hat másik nagymesterrel és sok mesterrel együtt készülhettem. Mindezek tudatában hálás vagyok a sorsnak, ám azt is el kell ismernem, hogy keményen megdolgoztam mindenért.
– Kyusho szemináriumokat vezetnek nálunk. A full-contact versenyek és kiütéses gálák korában mekkora az igény erre a stílusra?
– Az önvédelmi szempotokat tekintve a kyusho nagyon hasznos gyakorlati tudásanyagot nyújt. Egy full-contact versenyen használhatatlan – ebben azt hiszem, minden kyusho instrkctor egyetért velem. Ez nem olyasvalami, amit egy pár bokszkesztyűt felkapva azonnal lehet csinálni. Több mint húsz évvel ezelőtt részt vettem két kyusho szemináriumon, amelyeket George Dillman vezetett. Akkoriban azonban fiatal és nagyon agresszív voltam, ezért, mint fighter, nem ismertem fel a rendszer gyakorlati hatékonyságát. Egészen 45 éves koromig kellett várnom, amíg rájöttem: milyen fontos tudásanyagot ölel fel a kyusho önvédelmi szempontból. Tegyük fel, hogy egy szűk helyen kell harcolnod, vagy már nincs sok erőd – ekkor jön a kyusho, és segít neked!
A Kyusho Jitsu (Egy másodperces küzdelem) rendszere egyre inkább elterjed nálunk Ausztráliában a tapasztaltabb mesterek körében, akik valami különlegeset keresnek azért, hogy kiegészítsék az edzéseket. Én olyan eszköznek tekintem ezt a stílust, ami kiegészíti a kempóm.
– Mi a különbség az Önök által oktatott kyusho és a más stílusokban megjelenő kyusho-technikák között?
– A fő különbség az általam oktatott és az én egykori mesterem által tanított kyusho közt az alkalmazásban rejlik. A kyusho lényege abban áll, hogy olyan sok idegpontot támad, amennyit csak lehetséges, ennek következtében pedig összezavarja az agyi reakciókat. Egy ilyen technika hosszabb időre képes kiütni az ellenfelet, mint egy jó kis könyökütés. Ezt szem előtt tartva csak olyan technikákat oktatok, amelyeket a tanítványaimmal a gyakorlatban is kipróbáltunk. Ezen gyakorlatok nagyrészét átültettük és teszteltük a kempó tudásanyagra is. A kyusho jitsu egyes technikáit pedig kifejezetten a kempo jitsu földharctechnikáiba adaptáltuk. Sokan azt hiszik, hogy brazil jiu jitsut tanultam, de ez nem igaz. Minden földharctudásom Dr. Harnos Hanshitól ered. Mióta Magyarországra érkeztünk, öt kempo jitsu szemináriumot vezettem: 2-2-t Budapesten és Székesfevérvárott, egyet pedig Debrecenben. A mellkason és lábon található nyomáspontok nagyon jól jönnek földharc közben. Úgy gondolom, hogyha a kyusho-t egy eszközként és nem egyedüli harci rendszerként alkalmazzuk, akkor a meglévő repertoárunkba illesztve nagyon sikeresen tudjuk használni. 
– Mikor és hogyan került kapcsolatba a harcművészetekkel, a kempóval?
– A harcművészeti karrierem 1975-ben kezdtem Wing Chun Kung Fu-val, mivel nagy rajongója volta Bruce Lee-nek. Akkoriban nagy áhítattal figyeltem minden mozdulatát, ellenben mai szemmel már kétségbe vonható a filmben látott technikák harci értéke – ez azonban más lapra tartozik. Még a kung-fu előtt – hat éves koromtól – bokszolgattam az apámmal. Két év kung-fuzás után mindent elhittem az instruktoromnak – bármilyen színes sztorit is adott elő.
– Fordulatot sejtek…
– Egy napon megkérdeztem a mesterem, hogy miért nem mutatja be, vagy tanítja azokat a fantasztikus technikákat, amelyeket adomáiban mesélt? A válasz így hangzott: “Ó, azok nagyon veszélyes technikák egy átlagos fighter számára.” Én akkor elfogadtam ezt a választ, és gyakoroltam tovább. Egy nap edzésre sietvén megláttam egy kézzel írott, kempo edzésre invitáló plakátot. A hirdetés szerint a legerősebb rendszert lehetett tanulni, amit azon a hétvégén bemutatóval demonstráltak. Elmentem a bemutatóra, és lenyűgözött, amit ott láttam: egy nagyon fiatal, rendkívül fitt és erős mester, Dr. Harnos Hanshi és segédje, Tom Slaven zúzott darabjaira beton- és jégtömböket a szemem láttára. Ezután önvédelmi bemutatót tartottak. Mindezek olyannyira lenyűgöztek, hogy elvetettem álmaimat, miszerint Bruce Lee-vé válok, abbahagytam a kung-fu-t és elkezdtem kempózni. Ez volt számomra a tökéletes harcművészet. A mesterek nemcsak beszéltek arról, hogy mit tudnak, hanem be is mutatták és meg is tanították. 
– És hogy ment az elején?
– Az edzések brutálisak voltak, és nagyon gyorsan a kempó testvériség tagja lettem. Annak ellenére, hogy 70 kilómmal meglehetősen kicsi voltam, soha nem adtam fel, vagy álltam le, bármilyen kemény edzést is végeztünk. Jómagam egy nagyon szegény családból származom – nyolcan voltunk testvérek, és bizony nem mindig tudtam a tagdíjat fizetni. De ha nem volt pénzem, Dr. Harnos Hanshi akkor is engedte, hogy velük edzzek. Egy idő után aztán Hanshi és Tom Slaven útjai elváltak. Ekkoriban kezdte el Hanshi a Zen Bu Kan Kempo Karate alapjait lerakni. Ettől kezdve közvetlenül Hanshi alatt gyakoroltam, tanultam e harcművészetet.
– Csak és kizárólag a ZBK kempót?
– Dr. Harnos biztatására számos más harcművészetet is tanultam. Jelen pillanatban ZBK kempóban 6. danos, Kyoshi Bunbu Ichi Nihon Jujitsu-ban 6. danos, az Ausztrál Ju-jitsu Szövetségben 4. danos, Kwon Bop Do-ban 4. danos, Zen Jitsu Kai-ban 3. danos, Dan Tang Soo Do-ban 3. danos, Zen Do Kai-ban 2. danos vagyok. Néhány más stílusban vannak ezen kívül shodan rangjaim, amelyek kiegészülnek az év végi kyusho jitsu vizsgámmal. Mindezek mellett egy nagyon erős kung-fu rendszert tanulok, a neve: Lung Fu Gin Fa, amit Sifu John Suttle oktat. Minden általam ismert rendszerből a legjobb technikákat beépítem a kempómba is, és a kibővített tudásanyagot adom át a tanítványaimnak. Mindezek után bátran mondhatom: a jó pap holtig tanul!
– Kerül valaha olyan szituációba, amikor saját, vagy mások védelmében élesben kellett használnia harcművészeti tudását?
– Igen. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, ha jól megnézel, láthatod a testemen ra égi sebesülések, törések nyomait… Ezeket éles szituációkban szereztem. Nem akarok harci történeteket mesélni, ám az okokat megpróbálom érthetővé tenni. Amint már korábban említettem, nagyon szegény és veszélyes vidéken nőttem fel az Ausztráliában, a Mont Druit-nak nevezett területen. Nagyon kemény környék volt, ahol az apák – már ha voltak – alkoholisták, vagy drogosok voltak. Embereket támadtak meg élelemért, cigiért, vagy alkoholért. Ezen a környéken és később a hasonlóan hírhedt Wyong-nál is a kempo-tudásom mentett meg a rázós szituációkban. 
Később csatlakoztam a hadsereghez és ott a kempo és jiu jitsu ismereteim nagy szolgálatot tettek nekem a közelharcokban. Néhány évvel később a hadseregnél pusztakezes harci kiképző lettem, emellett – ha időm engedte – mint személyi testőr dolgoztam hírességek és olyan emberek mellett, akiknek sok pénze és nem kevesebb problémája volt. Sok olyan helyzet adódott, ahol a kempo ismereteim mentették meg az ügyfelet és sokszor engem is. A hadsereg után a rendőrségnél és a büntetésvégrehajtásnál dolgoztam, mint pusztakezes harci kiképző, de tanítottam a szövetségi rendőrségnél is személyvédelmet. Figyelembe véve, hogy mily sokakat oktattam, remélem, hogy sok-sok ember életét, testi épségét mentették már meg jómagam és a Hanshi közvetett segítségével is.
Szeretném mindezek végén elmondani, hogy nagyon szerencsésnek mondhatom magam a harcművészetben, és ezért is ajánlom minden mesternek, instruktornak, hogy amennyire tudja, színesítse tudását, így tartva folyamatosan magasan felkészültségét! Sajnos még mindig sok harcművészeti stílus ragaszkodik a kőkorszaki ismeretanyagokhoz. Ne féljünk kérdezni, és ne féljünk attól, hogy nem tudjuk a választ! A legrosszabb, amit egy instruktor a tanítványnak mondhat: “azért, mert azt mondtam!” Ha nem tudjuk a választ, és valaki más igen, tegyük félre a büszkeségünk, és ne szégyelljünk mástól tanulni! Ha félretesszük az öveket, rangokat és elkezdünk beszélgetni, kiderülhet: nem feltétlenül a legmagasabb rangú tudja a legtöbbet, hanem a tanítvány, aki önmagát is kérdezi.
