Ebben a hónapban már 20 esztendeje annak, hogy a japán rajongók által csak "Kékszemű Szamurájnak” becézett Nicholas Pettas először karate dogi-t öltött magára. Hét esztendeje, egy borzalmas sérülés törte derékba a dán karatéka felfelé ívelő thai-boksz pályafutását.
Nicholas 1973. január 23-án született Athénban. Három éves koráig egy Mykonos nevezetű városkában élt, aztán apjával Dániába költöztek. Tizenöt éves koráig számos sportágat próbált ki, de egyik sem fogta meg igazán.
Mint a legtöbb tizenéves fiút a '80-as években, őt is lázba hozták a “verekedős” hong-kongi és amerikai akciófilmek. Természetes, hogy inspirálta Bruce Lee, de igazán kedvenc filmje mégis a “Karate kid” című, kissé bárgyúnak mondható amerikai produkció volt.
Nem azért rajongott ezért a filmért, mert a valódi harcot ábrázolta – hogy ez mennyire nem így volt, arra az első karateleckék után magától is ráébredt -, sokkal inkább a harcművészet szellemisége volt az, amitől nem tudott szabadulni.
Tetszett neki, ahogy egy japán karatemester testileg és szellemileg megerősít egy bátortalan gaijin (idegen) amerikai kissrácot.
Az igazi lökést mégis az jelentette számára, amikor egy nálánál jóval idősebb és erősebb fiú az utcán alaposan elagyabugyálta.
“Elképesztően rettegtem, hiszen még sohasem verekedtem azelőtt. Ezután véglegesen elhatároztam, hogy karatézni fogok, bár még sohasem láttam belülről egy karate dojót.”
A kyokushin karatéra esett a választása, s mint később az nyilvánvaló lett, ez a döntés meghatározta életének elkövetkezendő 20 évét.
“Mikor 18 éves lettem, valaki azt tanácsolta, utazzak Japánba, és legyek az alapító nagymester, Sosai Masutatsu Oyama uchi-dechi(bentlakásos) tanítványa. Befejeztem a középiskolát, spóroltam hat hónapig, és nekivágtam a nagy kalandnak”.
Uchi-dechiként a Honbuban
Sosai irányítása alatt Nick nekikezdett tehát az 1000 napos Honbu-tréningnek, és ekkor még nem sejtette, hogy ő lesz az a karatéka, akinek a jövőben a neve mellé majd minden alkalommal odabiggyesztik, hogy ő volt Oyama mester utolsó gaijin uchi-dechije.
“Amikor először megláttam a reggeli ételadagot, melyet el kellett (!!!) fogyasztanom, hát egyszerűen nem hittem a szememnek! Egy 250 kilós sumo bajnoknak is becsületére vált volna – azt hiszem…”.
Az edzések sem voltak kevésbé embertpróbálóak:
“…egy hét után eltört az egyik lábujjam. Úgy ahogy regenerálódtam, majd három hét elteltével egy másik tört el. Rettenetesen kétségbe voltam esve, de összeszedtem magam, és folytattam a tréningeket”.
Teltek a hónapok, és végül Nicholasnak sikerült “lediplomáznia”, de mély megdöbbenésére Sosai Masutatsu Oyama 1994. áprilisában távozott az élők sorából.
Sosait eltemették, de Nick Japánban maradt, és folytatta az edzéseket. 1995-ben visszatért Európába, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megnyerje az az évi Kyokushinkai
Európa-bajnokságot nehézsúlyban.
Ebben az időben hallottam először a “rettegett dán kyósról”. Mint minden EB-n, természetesen az 1995-ösön is szép számmal képviseltette magát a magyar válogatott Bukarestben.
Mivel relatíve közel rendezték a versenyt, ezért sok volt a magyar kísérő is a csapat mellett.
Többek között Polyák Józsi barátom, soproni edző is jelen volt a viadalon, és szörnyülködve mesélt egy dán nehézsúlyú fiúról, aki valami elképesztő fizikai adottságokkal rendelkezik.
Laza, dinamikus, gyors, technikás volt, és csak úgy röpködtek
tőle az oroshi-kakato-k. Pestiesen szólva: “csont nélkül” végiggázolta az akkor még egységes európai nehézsúlyt.
Később Telek Gyuszi (kiváló nehézsúlyú bajnokunk, EB III.) mesélte, hogy őt is szólították ezen az EB-n Nicholas ellen, és már fel is álltak egymással szemben…
“Rendesen bennem volt az ideg, mert végignéztem a fiú összes előző mérkőzését…” – emlékezett Gyuszi.
A nagy csatára azonban nem kerülhetett sor, mert kiderült, hogy a bírósegédek tévedtek, Gyuszi és Nick nem voltak azonos ágon.
Talán Dévényi Andris volt az, aki a legközelebbi kapcsolatba került Nick-kel, hiszen 1997-ben két hónapot töltött a Honbun uchi-dechi-ként. Ekkor Nick volt a vezető instruktor a Honbun, és többek kö-
zött Garry O’neill és Francisco A. Filho is vezetett edzéseket.
Nicholas éppen a súlycsoportos VB-re készült ebben az időben, és kíméletlen volt.
“Mellettem zsákolt ez a srác, és úgy éreztem: most látok először igazi karatét…” – mesélte Andris sempai.
“Nicholas azt vallotta, hogy az edzések során, a sparringban, a
fejrúgásokat is pont- és KO-erősséggel kell gyakorolni, mert később, versenyszituációban esetleg nem leszünk képesek rendesen végrehajtani ezeket a technikákat. Büntetett is minden edzésen…” emlékezett Andris.
” Az egyik ilyen edzés után, amikor megkaptuk az aznapi fej KO-adagunkat, fájt a fejem, és enyhe kettőslátásom volt. Nick bevitt a kórházba kivizsgálásra. Odaadta a TB kártyáját, hiszen tudta,
hogy Tokióban csillagászati összegbe kerül még egy ilyen rutinvizsgálat is. Így hát Nicholas Pettas néven szólítottak be a rendelőbe, és egy röpke órára én lehettem Sosai utolsó uchi-dechi-je…” .
2006-ban, aztán Nagy Tibi barátom tréningezett egy hónapot Nick-nél, a legnagyobb júliusi tókiói forróságban, és rengeteg tapasztalattal, élménnyel és egy új barátsággal tért haza a Spirit Gym-ből.
Nicholas Pettas és Nagy Tibor
A '95-ös EB megnyerése után Nicholas úgy határozott, hogy életét továbbra is Japánban, Tokióban folytatja. Kiválóan megtanulta a nyelvet, és egyre nagyobb ismertségre tett szert a szigetországban.
Mindezt elsősorban kiváló eredményeinek köszönhette. Mikor 1995-ben visszatért Japánba, azonnal megkezdte a felkészülést a VI. Nyílt Kyokushin VB-re, ahol közel kétszáz versenyző közül végül az ötödik helyet szerezte meg.
1997-ben a súlycsoportos világbajnokságon harmadi helyezettként zárt – csak Glaube Feitosa, a rettegett brazil volt képes megállítani őt.
1999-ben megnyerte a Shin Karate-Do Összjapán Bajnokságot, melyet felkészülésnek szánt a VII. Világbajnokságra, ahol ismét ötödik helyen végzett.
Mindeközben érdeklődése a K-1 felé fordult. Úgy vélte, talán thai-kick-bokszban sem lenne eredménytelen, hiszen már több kyokushin fighternek (Andy Hug, Sam Greco, Francisco Filho) is sikerült nagy eredményeket elérni ebben a küzdőrendszerben.
A kezdet nem volt túl kecsgtető.
Egyből a mélyvízben volt: Stefan Leko, Jerome Le Banner…
Nick úgy határozott: Amerikába települ. Fél évet töltött egy kick-boksz edzőtáborban, majd visszetért Japánba.
Önbizalma helyreállt, és ekkor már jöttek a sikerek is. 2001. augusztusában megnyerte a K-1 Japán Grand Prix-t, és ott volt a világ nyolc legjobb kick-bokszolója között a K-1 Világbajnokság döntőjében, ahol csak egy kellemetlen orrtörés akadályozta meg a továbbjutását.
Badr Hari szenvedi el éppen Pettas hatalmas rúgását
A 2002-es évnek már nagy önbizalommal vágott neki. Bár áprilisban vereséget szenvedett a többszörös World Grand Prix-győztes Peter Aerts-től, Toyamában június 2-án úgy tűnt, nem lesz kétséges a
győzelme a fehérorosz Sergey Gur ellen.
Gur a 2001-es Itália Grand Prix győzteseként érkezett Japánba.
Utolsó párként küzdöttek, és a küzdelem jól indult Nick számára. Jobbról-balról igen meggyőzően támadta a fehérorosz lábait, miközben elhelyezett egy-egy oroshi-kakatot is ellenfele fején.
Minden úgy ment, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A második menetben azonban egy rutin jobblábas combrúgast követően, melyet Gur blokkolt, furcsa természetellenességgel csavarodott ki Nick lábszára.
Azonnal a padlóra zuhant, a bíró számolt, miközben Nick telitorokból üvöltött japánul: “Eltört ember, eltört a lábam!!!”.
Nicholas lábszárcsontja kettétört, furcsán “lifegett”, és csak az izmok tartották egyben. Egy rohammentő azonnal kórházba szállította, majd többórás műtéttel összekapcsolták az elvált csontot.
A következő két év nem csak rehabilitációval telt Nicholas számára. Nem ült tétlenül egy pillanatig sem. Hosszú vajúdást követően úgy határozott, elhagyja a Kyokushinkai-kan IKO1 szervezetet és saját edzőtermet nyit.
A Samurai Spirit Dojo 2003-ban nyitotta meg kapuit, mintegy 150 tanítvánnyal karate, boksz, kick-boksz oktatással. 
A szigetországban Nicholas máig népszerű közéleti személyiség és már több filmben kapott kisebb-nagyobb szerepet.
Egyik legsikeresebb filmje a “Szibéria expressz 5.”,ahol egy orosz
rendőrt alakít, aki elkapja a rosszfiúkat. Egy másik filmben, a “Road 88” címűben amerikai buddhista papként egy Harley-n járja be Japán templomait.
Gyakran kérik fel olyan műsor vezetésére, mely kifejezetten a Japánban élő “idegeneknek” készül. Ezek az adások, főleg gasztronómiai jellegűek – hiszen Nick rendkívül járatos a japán étkezési kultúrában -, de egy angol nyelvű gyerekműsorban szamurájnak öltözve oktatja angolra a japán gyerekeket.
2005. áprilisában eltávolították az utolsó két kapcsot is a lábából, és attól fogva teljes értékű edzésmunkát tudott már végezni.
A visszatérése óta eltelt két esztendőben 4 thai-kick-boksz, 1 MMA-rendszerű, illetve 4 K-1 mérkőzést vívott, amelyekből 5-öt nyert meg. Legutolsó mérkőzésén végre K-1-ben is sikerült újra diadalmaskodnia.
A december 31-én, az Oszaka Dome-ben megrendezett “Dynamite” elnevezésű gálán, a koreaiak óriásával, Young Hyun Kim-mel verekedett, és a második menetben KO-győzelmet szerzett.
Nicholas Pettas
VIDEÓ – Nicholas Pettas legjobb pillanatai
