Az olyan emberek, akik “szüneteket” iktatnak be küzdősportos edzéseikbe, nem is tudják, hogy milyen tevékenységet űznek. Az olyan szövegekkel, mint a “Ki vagyok égve, le kellene állnom egy picit az edzésekkel” vagy a “Túl sok a munka/tanulnivaló, nincs időm edzeni”, ezek az emberek csak saját magukat csapják be – írták az örök igazságot a shop.builder.hu-n.
A karatét vagy minden nap űzi valaki, vagy soha. Igen, vagy nem – nincsenek köztes szintek. Nincs szünet, mert annál minden jobb. Hogy miért?
Ahogyan azt egy karatemester mondaná: a karate olyan, mint a forrásban lévő víz. A hasonlatban a “víz forrása” azt jelenti, hogy az edzésben elértünk egy bizonyos szintet. Ez után könnyű a folyadékot forrásban tartani – sokkal kevesebb energia kell hozzá, mint a felmelegítéséhez. Más szavakkal leírva: nagyon keményen kell ahhoz edzenünk, hogy egy bizonyos szintet elérjünk, és amint ez sikerült, már kevesebb erőfeszítést igényel a színvonal fenntartása.
Nézzük csak meg a legjobb küzdősportolókat: ők a jó relatív aerob kapacitás (Vo2 max) eléréséhez a hét legtöbb napján úgy edzenek, mint az őrültek. Miután elérik a kívánt kondíciót és sebességet, amivel megrúgják a bokszzsákot, egy kicsit lazítanak: elkezdhetnek más, hasonlóan fontos dolgokra koncentrálni (erő fejlesztése, technika tökéletesítése, stb.).
Sajnos a karate is olyan, mint a víz: folytonos energiabefektetés nélkül visszatér eredeti, langyos állapotába. A probléma az, hogy az emberek azt hiszik, hogy a szinten tartás ugyanolyan nehéz, mint a szint elérése. Ezért állandóan ki-be kapcsolgatják a “fűtést”, hogy meg tudjanak nyerni egy versenyt, vagy meg tudjanak szerezni egy újabb övfokozatot – ami után megint leáll a fejlődésük, hiszen elértek egy kitűzött célt.
Minoru Higa oktat Okinawában
Erre egyetlen ellenszer létezik: legyünk tüzesek, és soha ne hagyjuk, hogy kihunyjon a lángunk. Nincs szünet, nincs megállás. Vagy karatés vagy, vagy nem. Mint ahogy azt a 10. danos Minoru Higa, a Kyudokan karate megalapítója mondta:
“Ahol nincs gyakorlat, ott nincs karatés sem. Mindig élj a gyakorlás lehetőségével.”
Evidensnek tűnik, de olykor pont a kézenfekvő dolgokat felejti el az ember legkönnyebben. Paradox módon; minél jobban megy valami rászólás nélkül, annál jobban van szükség arra, hogy valaki felhívja az adott dologra a figyelmünket.
Amikor tehát szünetet tart valaki, akkor valójában a hiábavalóság mintaképévé válik, ugyanúgy, ahogy Sziszüphosz a görög mitológiában: folyamatosan tolja “karate tudásának szikláját” maga előtt a lejtőn felfelé, és amikor megáll, ismét lefele kezdj el gördülni. Mindig oda jut, ahol előzőleg volt – csak a szintjének helyreállítással foglalkozik ahelyett, hogy fejlődne. Ha mi is így teszünk, akkor örökre vesztesek maradunk – ezt nem érdemeljük meg, hiszen már olyan sokat szenvedtünk.
Mindig éljünk a gyakorlás lehetőségével. Megérdemeljük.
Forrás: shop.builder.hu
