A karatét és más tradicionális harcművészeteket oktató instruktoroknak gyakran felteszik a kérdést: mit is nyújt a karate (vagy az adott harcművészet) az azt gyakorlóknak? Különösen gyakran vetődik fel ez a kérdés gyermekeknek és a serdülőkorú fiataloknak edzése kapcsán.
A karatét és más tradicionális harcművészeteket oktató instruktoroknak gyakran felteszik a kérdést: mit is nyújt a karate (vagy az adott harcművészet) az azt gyakorlóknak? Különösen gyakran vetődik fel ez a kérdés azon szülők, nevelők, pedagógusok körében, akik a gyermekeknek és a serdülőkorú fiataloknak valamilyen sportot vagy testmozgásformát keresnek. Dr. Dörgő Sándor írásából számos kérdésre választ kapunk és mélységeben ismerkedhetünk meg a témával.
Népszerűségük révén a karate edzések látogatása gyakran képezi a megfontolás tárgyát, azonban a tradicionális (és egyes egyéneknél misztikusnak hitt) volta miatt sokan félreértelmezik a karate igazi célját és a karate edzések rendszeres látogatásának hatásait a gyermekekre, serdülőkre. Ezen írás célja az, hogy csokorba foglalja mindazon komponenseket, amelyek áttekintésével egyértelművé válik az olvasó számára a karate (és más harcművészetek) jótékony volta, hasznossága.
A gyermekek és serdülőkorú fiatalok edzhetősége
Mielőtt a karate specifikus hatásait vizsgálnánk, érdemes áttekinteni a szakirodalmat a gyermekek fizikális terhelhetőségét, edzhetőségét illetőleg. Az alapkérdés ugyanis a legtöbb esetben nem is az, hogy milyen pozitív vagy negatív hatásai vannak a karaténak vagy bármely más sportágnak a gyermekek szervezetére, hanem az, hogy edzhető-e (terhelhető) egyáltalán a fiatal szervezet. Sok esetben ugyanis azon alapvető félreértés miatt maradnak távol a sportolástól és a rendszeres testmozgástól a gyermekek, miszerint az káros hatással van a fejlődő szervezetre és kifejezetten ellenjavallt a fizikális, szexuális, és emocionális fejlődés befejezéséig. 
Szerencsére e kérdés megvizsgálásában kutatási munkák tucatjai állnak rendelkezésünkre, melyek a legkülönbözőbb szempontból vizsgálták a gyermekek sportélettanát. Azzal a legtöbb szülő, pedagógus, és edző is tisztában van, hogy a gyermekek nem kicsinyített felnőttek, hanem komplex, megkülönböztetett élettani jellemzőkkel bíró egyének. A gyermekek anatómiája és élettana sok ponton eltér a felnőttekétől, ezért a gyermekek sportélettani jellemzőit vizsgáló kutatásokból egy külön tudományág nőtte ki magát.
Bármely gyermekekkel foglalkozó szakember tanúsíthatja azt, hogy a testméret, habitus, és fizikális képességek szempontjából lényeges különbségeket fedezhetünk fel az ugyanolyan életkorú gyermekek között. Ennek fő oka a gyermekek biológiai növekedésében tapasztalható eltérő ütem. Néhányuk korán, míg mások későn érő típusúak. Azok a gyermekek, akik korábban serdülnek, általában magasabbak és nehezebbek a társaiknál, és nagyobb izomtömeggel és szívmérettel is bírnak. Általában véve jobban teljesítenek a motoros képességekben és ezért sikeresebbek is a sportversenyek során (az adott életkorban).
A későn érők ezzel szemben alul maradnak fizikális szempontból, legalábbis addig, amíg beérik a korán serdülőket az érési folyamatban. A tényezők a biológiai fejlődés kérdésében több gyakorlati dilemmát állítanak fel a gyermekek edzését és sportolását illetőleg. A korán és későn érő gyermekek közötti különbségek megértése különösen fontos szerepet kap a sporttehetségek felismerése és kiválasztása esetén. Sok edző próbálja ugyanis a potenciális tehetségeket korán kiválasztani, hogy azokat megfelelő módon edzhesse a továbbiakban. A változó ütemű érés azonban nehéz feladat elé állítja az edzőket. A legjobb fizikális képességekkel bíró gyermek ugyanis nem feltétlenül a legtehetségesebb, csak inkább a biológiailag legérettebb (Rowland, 2005).
A biológiai érés üteme és az ezzel járó testméret növekedés az elsőszámú tényező a gyermekek sportélettani és sportteljesítménybeli változásait illetőleg. Ugyanakkor több más élettani tényezőt ismerünk, amelyek nem feltétlenül követik a testméretbeli változásokat. Ezeket a testmérettőlfüggetlen tényezőknek nevezzük és a legtöbb fizikális képesség esetében azt vizsgáljuk, hogy a testméret-függő vagy az attól független tényezők befolyásolják-e inkább a fejlődést.
Az anaerob teljesítmény tekintetében például a test izomtömeggel párhuzamosan történő fejlődésén túl, különböző testmérettől-független tényezők is hozzájárulhatnak a fejlődéshez, mint például a glükolítikus anyagcsere-folyamatok hatékonyságának javulása, az izom felépítettség, a neuromuszkuláris kapcsolatok, illetve a koordinációs képességek fejlődése. Ez arra enged következtetni, hogy a sportedzések alkalmával a gyermek több fizikális képessége (például a gyorsasága, robbanékonysága, agilitása) nemcsak a természetes biológiai növekedés hatására fog javulni, hanem a mozgásforma megtanulásával a végrehajtás hatásfoka növekszik, illetve valódi élettani adaptáció megy végbe, mely teljesítménynövekedést eredményez.
Ehhez hasonló változásokat állapíthatunk meg az izomerő fejlődés esetében is. Habár a fizikális izomerő szorosan a testmérettel együtt változó komponens, kutatások kimutatták, hogy az izomerő a gyermekkorban gyorsabban fejlődhet, mint ahogyan a testméret gyarapodás végbemegy. Ebből következőleg a különböző testmérettől-független tényezők, különösképpen neuromuszkuláris tényezők, úgy, mint a motoros egységek aktiválása, vagy éppen a szinergista és antagonista izomcsoportok koordinálása kiemelt jelentőséggel bírnak (Rowland, 2005).
A maximális oxigén felvétel, amely a kardiovaszkuláris (állóképességi) teljesítmény tudományos igényű mérésének legelterjedtebb mutatója, a gyermekek esetében a szomatikus növekedéssel együttesen növekszik. Ezt kutatások főként a szív bal kamrájának növekedésével indokolják, amellyel megnövekszik a szív által a vérkeringésbe juttatott vér mennyisége. A serdülés időszakában azonban egyéb, a növekedéstől független tényezők is hozzájárulnak a kardiovaszkuláris teljesítményszint emelkedéséhez, úgy, mint a vér hemoglobin szintje vagy az arteriális oxigén tartalom, amelyek által növekedés tapasztalható a maximális oxigén felvételt illetőleg. 
Ezek az élettani mutatók intenzív edzés hatására javíthatók, akár a gyermekkor során is. Katzmarzyk és kollegái (1997) 7-12 éves gyermekek izomerejét és motoros képességeit mérte fel, és ezeknek a biológiai érésen kívüli tényezőkkel való összefüggéseit vizsgálta. A kutatók következtetései alapján a motoros és fizikális képességek (úgy, mint koordináció, ügyesség, robbanékonyság) a biológiai érésen kívüli tényezőkkel mutattak jelentős korrelációt, legfőbbképpen a neuromuszkuláris fejlődéssel.
A neuromuszkuláris adaptáció a gyermekek testedzése során végbemenő élettani változás, amely során a központi idegrendszer megtanulja irányítani a különböző motoros egységeket, így a legmegfelelőbb izomcsoportok aktiválásával a mozgás hatásfoka emelkedik, a mozgásvégrehajtásba fektetett energia mennyisége csökken, tehát a teljes mozgástevékenység gazdaságosabbá válik.
Ezzel egyetemben a gyermek mozdulatai koordinálttá, csiszolttá válnak, és fokozatosan képes lesz a gyermek a magasabb intenzitású, nehezebben végrehajtható vagy több komponensből álló mozdulatok vagy mozgássorok végrehajtására.
