Az itthoni Eb-n szerzett éremmel zárná pályafutását S. Kovács Ádám

A 32 éves, többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes karatés, akit 2009-ben – a nem olimpiai sportágak kategóriájában – az Év Sportolójának választottak, szeretné hazai közönség előtt, Eb-éremmel zárni kivételes pályafutását.– Mit szóltál hozzá, amikor annakidején, 2007-ben kiderült, hogy Budapesten lesz a felnőtt karate Eb?

– A pozsonyi Európa-bajnokságon voltunk, amikor megkaptuk ezt a lehetőséget, és bár nagyon távolinak tűnt ez az időpont, természetesen nagyon örültem, hogy 2013-ban felnőtt Eb-t rendezhetünk.

– Az elmúlt években kevesebbet lehetett rólad hallani, mi volt ennek az oka?

– A 2011 májusában megrendezett Európa-bajnokságon versenyeztem utoljára karate versenyen. A sikeres 2010-es év után – amikor Eb- és vb-bronzot nyertem – 2011-ben sok olyan dolog, körülmény volt, ami miatt nem voltam biztos abban, hogy folytatni szeretném a pályafutásomat. A karate szövetség és klubom, az MTK is nehézségekkel küszködött, nem tudtak megfelelő hátteret biztosítani, ezért döntöttem úgy, hogy ha az edzésekkel nem is, de a versenyzéssel leállok. Huszonhárom év karate és 17 év válogatottság kellőképpen elfárasztja az embert, velem sem volt ez másképpen, de mindig a fejemben volt, hogy a hazai rendezésű Európa-bajnokságon azért szép lenne még elindulni, és így lezárni a versenyzői karriert.

– Mit csinálsz most Malajziában?

– Úgy döntöttem, hogy nekivágok és elkezdem a felkészülést a budapesti Európa-bajnokságra. Lett edző barátommal Andris Vasiljevs-szel készülök 2009 óta, aki korábban a magyar válogatott edzője is volt. Ő jelenleg a malajziai válogatott szövetségi kapitánya, és felajánlotta nekem, hogy készülhetek velük az itteni olimpiai központban, ahol minden körülmény adott az ideális felkészüléshez. Nem könnyű visszaszokni a napi kétszer két órás edzésekre, de remélem mihamarabb visszanyerem a régi formámat.

– Mik a terveid, reményeid a hazai rendezésű Eb-t illetően?

– Egyelőre még nem tervezek, csak próbálom túlélni a mindennapi kemény edzéseket, és napról napra fejlődni. Kicsit több, mint két hónap van az Eb-ig, addig még sok víz lefolyik a Dunán. Rengeteg munka vár rám, és nemsokára kezdődnek a felkészülési versenyek is. Ha minden jól alakul, és sikerül májusra csúcsformába kerülnöm, akkor természetesen szeretném a legjobbamat nyújtani, és a lehető legjobb eredményt elérni az Európa-bajnokságon.

– Néhány héttel az Eb után dönt a NOB végrehajtó bizottsága arról, hogy melyik sportágat javasolja programba kerülésre a 2020-as olimpián. A nyolc pályázó sportág egyike a karate. Mit gondolsz,
mennyi az esély a bekerülésre?

– Ezt lehetetlen megjósolni. Egy biztos: a karate és mi, karatésok készen állunk. Mint ahogy azt a birkózás kikerülésének kapcsán is láthatjuk, bármi megtörténhet. Sajnos, a legtöbb esetben már
legkevésbé sem a sportról szól ez a történet, mint inkább üzletről és politikáról. Ebbe a képbe, nem tudom, mennyire fér bele a karate. Mindenesetre nagyon bízunk a pozitív döntésben. Megérdemelnénk már, hiszen évtizedek óta erre várunk.

– Mit jelentene a karate sportágnak és a hozzád hasonló sportolóknak egy esetleges olimpiai részvétel?– Óriási dolog lenne. A karate elfoglalhatná méltó helyét a világ sportéletében. Erkölcsileg, anyagilag és még sok más tekintetben ez jelenti számunkra az egyetlen komoly kitörési lehetőséget. Nekem ugyan 2009-ben sikerült megnyernem a “nem olimpiai sportok olimpiáját”, a Világjátékokat, ami a legjobb elérhető eredmény a sportágunkban, de mégsem lehet egy olimpiai bajnoki címmel egy lapon említeni. Nem feltétlenül a sportteljesítmény miatt, hanem a megbecsülés, ami egy olimpiai bajnokot illet, az köszönőviszonyban sincs egy Világjátékok elsőséggel. Sportolók, sportoló gyerekek milliói számára adna reményt, ha a karate olimpiai sportággá válhatna.