Tumbász József: “Munka és szenvedés vezet a csúcsra”

Albert Einstein és Tumbász József. Mi köze egymáshoz a boglyas fejű zseninek és az egykori debreceni kick-boksz ikonnak? Minden relatív – állította Einstein, s a híres tézis Tumbásznál igencsak tetten érthető. A profi kick-boksz Európa- és világbajnoki címmel büszkélkedő három gyermekes családapa hiába ötven gyertyát fújt el szülinapi tortáján, ma is kitűnő formában van. Beszélgetésünk kezdetén felvetem, kéthónapos felkészülés után nem félteném egy hárommenetes meccsen a mostani magyar K-1 sztárok ellen.

– Köszönöm a bizalmat – nevet nagyot az ünnepelt. – Három menetet akkor is kibírnék, ha nem edzek előtte, nem a kondim miatt, hanem a rutinomnak köszönhetően. Pár évvel ezelőtt még bokszoltam fiatal, válogatott versenyzőkkel, nem okoztak gondot a meccsek: ők erőlködtek, én meg élveztem a küzdelmet. Persze, ha tényleg sor kerülne egy bunyóra, fontos lenne kivel, hol, mikor, milyen tétért lenne az.

Mondatait hallva kitűnik, még mindig előbújik a versenyző az egykori bajnokból. Sokan talán nem is tudják, még két éve is óriási derbire készült, a budapesti Papp László Sportarénában a K-1 világbajnok holland Ernesto Hoosttal csapott volna össze.

– Bevállaltam a meccset, fél évig keményen készültem, aztán a februárra tervezett mérkőzés előtt néhány héttel szólt Hoost, annyi a dolga, hogy nem tud rendesen felkészülni, így visszamondja a derbit, ütközzünk meg nyáron – emlékszik vissza a két évvel ezelőtti eseményekre. – Mit mondjak, nem esett jól, rengeteget melóztam. A következő időpont augusztusban lett volna, ám amikor jöttek a jó idők, feltettem magamnak a kérdést: bolond vagyok én, 48 évesen mit erőlködöm, ahelyett, hogy mennék a strandra? Hosszú távon belefér egy pár hónapos felkészülés, de közel az ötvenhez, már nem olyan a motiváció, mint egykor volt, már nincs az a pénz, hogy az időmet egyfolytában az edzőteremben töltsem.

Ha mostanában nem is veszi olyan komolyan a bunyót Tumbi, azért a régi szerelmet nehezen feledi, pár napja is volt kesztyű a kezén. Igaz, most már csak hébe-hóba osztja a pofonokat, bőven van más elfoglaltsága, objektumőrzéssel foglalkozó, jól prosperáló biztonsági cége mellett vadászattal, bowlinggal, lovaglással és repüléssel kapcsolódik ki. Korábban próbálkozott edzősködéssel is, lett volna mit átadni az utókórnak, ám szembesülnie kellett vele, túl elfoglalt a feladathoz.

– Nem tudtam az önmagam által elvárt szinten elvégezni a munkát, a srácokat pedig nem akartam becsapni. Ha csinálok valamit, akkor azt teljes szívvel, energiával teszem. Nem szeretem a langyos vizet sem a sportban, sem a civil életben.

No, igen, aki emlékszik Tumbász profi Eb-, vb-címmeccseire, annak talán legelőször fanatizmusa ugrik be. Ha vesztett is meccset, soha nem érhette szó a ház elejét, ami tőle telt, azt megtette. Akkor sem vesztette el a hitét, amikor az amerikai Gibsontól kétszer sikertelenül próbálta megszerezni a világbajnoki övet. Harmadszorra újra nekidurálta magát, az orosz-kazah Segenov volt a szenvedő fél.

– Karate, kung-fu filmeken nőttem fel, ezek hatására világbajnok akartam lenni. Nagyon szerettem a kyót, de nem igazán találtam a hangot az akkori szakvezetéssel, nehezményeztem, hogy olyanokat vittek ki helyettem a vb-re, akiknél jobbnak tartottam magam. A kick-bokszban szimpatikus volt a kiválasztás, aki a válogatón jobb volt, az utazott a világversenyre. Az amatőrök között is sikeres voltam, aztán rengeteg munkával a profik között sikerült megvalósítanom a célomat.

Tumbász József több sportot kipróbált gyerekként, a keményebb műfajban bunyóval nyitott, majd a kyón át került az amatőr kick-boksz világába. Az igazi ismertséget profi karrierje hozta meg számára, Európa-bajnoki, majd világbajnoki címet szerzett. Óriási sztár volt a maga idejében, profi meccseit a magyar tévé közvetítette, nem csak Debrecenben állították meg autógrammért. A Hódos Imre Sportcsarnokban teltházas gálák köthetők nevéhez, a csilláron is lógtak az emberek, egy Tumbász-meccs igazi esemény volt a cívisvárosban.

– Úttörő voltam a sportágamban, a tévének és a mögöttem lévő kitűnő stábnak köszönhetően én tűntem ki először, óriási ismertségre tettem szert. A mai világban anyagilag lehet jobban járnék azzal a teljesítménnyel, ám akkor sem volt okom panaszra. Erkölcsileg is megbecsültek, az ismertségemnek köszönhetően minden ajtó megnyílt előttem, ahol csak tudtak, segítettek, mindenhol szeretettel fogadtak, bárhová mentem az országban. Nagyon jó életem volt akkoriban. 

A Tumbász Team megelőzte a korát, a Katona Attila edző vezette stáb Magyarországon addig nem ismert, profi módon „építette fel” a versenyzőt, mai szóhasználattal élve a Tumbász név brand volt. A stáb szponzorokat vont be, kijárták a tévéközvetítést, dr. Leyrer Richárdnak köszönhetően sportpolitikailag is erősek voltak, gördülékenyen működött a kis csapat.

Tumbász József kick-boksz sikereiben elévülhetetlen érdemeket szerzett egykori mestere, a kick-boksz válogatott full-contact szakágát jelenlegi szövetségi kapitányként irányító, Katona Attila. A két nagyjából egykorú sportember között nem volt alá-fölé rendelt kapcsolat, az edző-tanítvány viszony a konstruktivitásra épült.

– Voltak olyan dolgok, amiben a felkészülés során nem értettünk egyet – mondja Katona Attila. – De mindig egy irányba húztunk, soha nem arról volt szó, hogy Józsi valamit nem akart megcsinálni, sokkal inkább a módszer, a „hogyan” volt kérdés kettőnk között. Bolond lettem volna, ha nem adok a véleményére, az lett volna a legnagyobb butaság, ha valakinek ilyen sportolója van, s figyelmen kívül hagyja a meglátásait. Tumbász Józsinál nem ismertem fanatikusabb versenyzőt, soha nem keresett kifogásokat, vagy lazsálta el az edzéseket. Nem kellett motiválni, ha megvolt a cél, 150 százalékkal teljesített. Egy edzőnek az életében maximum két ilyen versenyző jön össze. Nekem egy már megvolt!

Tumbász József a következőképpen emlékszik a közös munkára:

– Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni – méltatja trénerét „Tumbi”. – A kyo elültette bennem a fanatizmust, megváltozott a szemléletem, nemhogy a kiírt munkát végeztem el, de annál sokkal többet. Attila a kick-bokszban jól ráérzett erre az oldalamra, nagyon kemény edzésmunkát csináltunk végig. Partner volt, mindent meg tudtam vele beszélni, adott a véleményemre. Nem voltam mindig jó fiú, de Attila értett a nyelvemen, tudott kezelni. Együtt voltunk jóban, rosszban, tényleg jó párost alkottunk!

Valóban nem volt mindig jó fiú a bajnok, rendészként az éjszakában vállalt munkát, akarva, akaratlanul belekeveredett néhány dologba. Felmerül a kérdés, megbánta korábbi tetteit vagy a nehezebb idők is kellettek a mai személyiségéhez?

– Ami nem öl meg, az erősít – idézi az ismert mondást. – Nem mindent csináltam jól életemben, követtem el hibákat, melyeket talán nem szabadott volna. Fiatalok voltunk, tetszett az éjszakázás, jó volt az a világ, de egy kicsit vissza kellett volna fognom magam bizonyos helyzetekben. De túl sokat nem változtatnék az életemen, persze, egy-két dolgot szívesen kihagynék. Amit a sportnak köszönhető hosszú, kemény munkával felépítettem, egy pillanat alatt leromboltam akkor. Sok időbe telt, míg újra visszanyertem az emberek bizalmát, bebizonyítottam, nem vagyok rosszfiú.     

Tumbász megalkuvást nem ismerő stílusát, kemény ökleit, romboló combosait félte a szakma, a debreceni versenyzőnek respektje volt itthon és külföldön. Meghívást kapott Japánba, részt vehetett a K-1 világbajnokságon. Középsúlyúként győzelemmel nyitott a nehézfiúk között, ám sérülés miatt a következő kanyart már nem tudta vállalni. Régi szép idők, mit adnánk érte, ha ma magyar versenyző küzdene a K-1 világbajnokság japán döntőjében.

A múlt és a jövő keveredik „Tumbi” utolsó kérdésemre adott válaszában, amikor arról érdeklődöm, milyen tanácsokkal látna el egy mai tehetséges versenyzőt, ha az a csúcsot szeretné megcélozni.