A londoni hős hálásan tért vissza

Augusztus 2-án, a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél huszonkettedik születésnapja előtt néhány nappal az ExCel csarnokban történt. Az aranyra is esélyes félnehézsúlyú (78 kg) magyar judós az első fordulóban alig harmincnyolc másodperc alatt ipponnal győzte le a nála huszonhárom centivel alacsonyabb gaboni ellenfelét.

Kedvezőtlen sorsolása révén a világbajnok Kayla Harrison ellen folytatta. Magabiztosan kezdett, vezetéshez is jutott, két és fél perc elteltével azonban az amerikai magával rántotta, Joó Abigél térde kicsavarodott, alig tudott lábra állni. „Utólag visszagondolva sem érzem, hogy hibáztam volna, az amerikai szabálytalannak minősíthető technikával lerántott és nagyon szerencsétlenül estem, a térdem kicsavarodva magam alá került és a rendkívül harcias Harrison még rám is feküdt” – emlékezett Joó Abigél, aki nem adta ugyan fel a mérkőzést, de már nem lehetett egyenlő ellenfél, s vesztesként sántikált le a tatamiról.
 

A judósoknak gondját viselő Hidas Péter főorvos vette kezelésbe. „Tapasztalataimra támaszkodva úgy ítéltem meg, hogy Abigél porcleválást szenvedett. Bíztam abban, hogy térdszalagjait nem érte károsodás, és abban a reményben folytathatja, hogy a sérülés már nem súlyosbodik. De a folytatással kapcsolatos döntés Abigélre várt – idézte fel az izgalmas pillanatokat dr. Hidas Péter, majd hozzátette: – A folytatásban aratott győzelem hőstett volt, dicsőség a magyar judo, sőt az egész magyar olimpiai csapat számára.”

Beszélgetésünk során annak a véleményének is hangot adott, hogy a sportolóknak a fájdalomtűrő képessége lényegesen magasabb, mint az átlagembereké. Különösen vonatkozik ez a judósokra, akik a test-test elleni küzdelemben az edzéseken is rúgásokat kapnak, a dobások során földre esnek, hol itt, hol ott fáj, de a küzdelem hevében mindezt elfelejtik.

„Gyerekkorom óta úgy neveltek, hogy az apróbb, kisebb bajokat, húzódásokat el kell tudni viselni. Azután judósként is azt tapasztaltam, hogy társaim ugyanígy gondolkoznak. Szerencsére a komolyabb sérülések eddig elkerültek, az ember megy, küzd addig, amíg lépni tud még a kisebb versenyeken is, hát még egy olimpián. Nos ezért vállaltam és Hidas főorvos úr véleménye alapján mertem is vállalni…” – monda ezzel kapcsolatban Joó Abigél.

A hőstett valóban a magyar sport dicsőségei sorába kívánkozik. „A rövid pihenő alatt kaptam néhány fájdalom-csillapítót, bekötözték a térdemet, s így sántikáltam vissza a tatamira – emlékezett a bajnoknő – Jól ismertem a lengyel Pogorzelecet, aki ugyan nem tartozik a legjobb tíz közé, de ügyes lány. Elhatároztam hogy utolsó erőmet összeszedve megpróbálkozok majd egy dobással, s annak ipponnak kell lenni. Egy lábbal is sikerült némi ellenállást kifejtenem. Ellenfelem is nagyon sportszerű volt, nem rúgta a térdemet, mintha ez a sérülés számomra jelentett volna némi lélektani előnyt. Türelmesen vártam a kínálkozó pillanatra, az akciókkal sikertelenül próbálkozó ellenfelem fáradni látszott, s akkor, mint később kiderült, huszonhét másodperccel a befejezés előtt váratlanul végrehajtottam azt az eltervezett győztes dobást!”

A harmadik helyért vívott mérkőzésen már nem sikerült hasonló hőstett. Joó Abigélnek végül az ötödik hely jutott, csak némi vigaszt jelentett számára, hogy legyőzője az amerikai Harrison nyerte az olimpiai bajnokságot.

Itthon azután műtét várt rá a Sportkórházban. „A hasonló beavatkozások alapjában véve gyorsak, egyszerűek. Abigélnek a külső porca azonban eléggé szét volt roncsolódva, jó nagy darabot el kellett távolítani belőle. Reméltük, hogy gyorsan rendbe jön, teljes gyógyulásához gyógytornával is igyekeztünk hozzájárulni. Reményeink szerint hamarosan eléri régi formáját” – emlékezett Hidas Péter főorvos.

Az említett gyógytornáról pedig Takács Judit beszélt: „Abigél hat-nyolc héten át hetente háromszor-négyszer jelentkezett. Kezdetben kerékpározott, majd erősítő, koordinációs, egyensúly gyakorlatokat, később ugrásokat, a testet komolyabban terhelő mozgásokat is végzett. Végül a feltétlenül szükséges alapos bemelegítésre is igyekeztünk felkészíteni. Mintaszerűn kooperáló partner volt. Tiszta szívből kívánunk neki eredményes folytatást, még sok-sok sikert!”
 

Joó Abigél hálásan emlékezett a főorvosi segítségre, a gyógytornákkal töltött napokra. „Hidas doktor véleménye is hozzájárult ahhoz, hogy Londonban a folytatás mellett döntöttem. Azután idehaza a műtét előtt és után valóban kiemelt figyelemmel, gondoskodással vettek körül a Sportkórházban. Takács Judit a tapasztalt gyógytornásznő igazán szeretettel, megértéssel foglalkozott velem heteken át. Az sem zavart bennünket, hogy az esős időben bizony vödrökkel kellett felfogni a beázó tetőn átcsorgó vizet. Ezek a nagyszerűen felkészült, szakképzett munkatársak bizony a jelenlegieknél sokkal jobb feltételeket érdemelnének a sportolókat szívvel-lélekkel segítő, gyógyító munkájukhoz.”

A Központi Sportiskola kiválósága ma már a régi kerékvágásban tölti napjait. Hetenként nyolc-kilenc edzésen vesz rész, s immár az ötödik félévet végzi a Szent István Egyetem Építészmérnöki karán. A kérdésre, hogy milyen formában érzi magát néhány nappal ezelőtt így válaszolt: „Ez majd Prágában, a közelgő U23-as Európa-bajnokságon elválik… A térdem nem fáj, s remélem az olykor még bennem lappangó szorongást, félelmet is sikerül legyőznöm. Mindenesetre talán a mai edzésen éreztem magam először olyan jól, felszabadultan a tatamin,mint a sérülésem előtt. Az edzésről pedig kicsit elkéstem, mert zárthelyit írtam az egyetemen,de nagyon jól ment. A visszatéréshez az a váratlan, de hallatlanul örömteli elismerés adott erkölcsi erőt, amellyel idehaza a sérülten, fél lábbal aratott győzelmemet fogadta a közvélemény. Azt csináltam pedig, amit természetesnek tartottam, a magyar sínek képviseletében küzdöttem, utolsó leheletemig. Az elismerés mellett a Sportkórház segítsége, gondos figyelmessége is hozzájárult, amiért szeretnék ismételten köszönetet mondani.”

Befejezésül megkérdeztük tőle, mit vár Rióban. „A 2016-os olimpia még messze van, s mindig csak a következő feladatra tekintek, ez most a prágai U23-as Európa-bajnokság, ahol negyedszer is szeretnék győzni. Utána meg jön a szokásos kemény alapozás. Rióig különben remélhetően már végzek az egyetemen és az infrastruktúrával kapcsolatos terveken dolgozhatok. Nagyon szeretnék például egy korszerű sztráda vagy csatornahálózat tervezésében részt venni.”

Azóta tudjuk: Joó Abigél Prágában ragyogó teljesítménnyel tért vissza a nemzetközi mezőnybe, valamennyi mérkőzését ipponnal megnyerve szerezte meg negyedik U23-as Európa-bajnoki aranyérmét…

Forrás: Judoinfo.hu – Vad Dezső írása