Vadadi Kornél: A belső fejlődés a lényegesebb, meghatározóbb

 

– Abban az időben ugye nem lehetett még egyesületet alapítani. Szövetséget se, semmit se. Akkor Kádár Miklóssal kitaláltuk, hogy kell valami szervezeti forma, csináljuk meg a Magyar Kendo Egyesülést. Ez volt tulajdonképpen a Szövetség neve és formája. Az Egyesülés igazából azért jött létre és azért volt nagyon szükséges, hogy a hivatalos kapcsolatokat a japán kendo szövetséggel fel tudjuk venni és küldhessenek embereket, mestereket, segítőket. Egyáltalán, hogy szóba álljanak velünk, szükséges volt egy egyesült forma, hiszen magánemberekkel nem működtek volna együtt. Fülöp Zoltán ötvösművész volt, ő csinálta a címert, az érmeket, a kitűzőket. Ö tervezte a grafikát is (a mai napig ez az MKSZ hivatalos logója – a szerk.). Ezeken még a HKU felirat, a Hungarian Kendo Union rövidítése szerepelt. A Hungária kupát is ő készítette. Még én segítettem neki, smirgliztem, hogy időben elkészüljünk vele, mert mindig el volt maradva.

 

Én voltam az elnök 10 évig, majd Kádár Miklós került az elnöki pozícióba. Mikor kiment a magyar kendo válogatott 1997-ben Kyotóba a világbajnokságra – ahol aranyérmet nyertünk B csoportban, férfi csapat kategóriában -Kádár Miklós szervezte a kiutazás anyagi hátterét, amiben nagyszerű munkát végzett. Nem csak az útiköltséget kellett összegyűjteni, hanem meg kellett szervezni az ott tartózkodást, az ellátást. Egyszóval Ő lett az elnök, és a hivatalos kapcsolatokat már ő intézte. Én pedig tiszteletbeli elnök maradtam.
 

 

 

– Időközben Yamaji professzor elkezdett tanítani japánt Szegeden. Sikerrel meg is fertőzte az ottani gyerekeket a kendóval, úgyhogy az első vidéki klub Szegeden alakult meg. Budapestről visszamentek vidékre az emberek és vitték magukkal a kendót szerte az országban.

 

Nem sokkal később nálunk is elindulhatott a JOCV program (Japan Overseas Cooperation Volunteer- Japán Tengerentúli Önkéntes Együttműködés), aminek nagyon sokat köszönhettünk, hiszen a program keretében érkeztek hozzánk kendo mesterek éveken keresztül. Az együttműködés lényege az volt, hogy japánok a háború után meg akarták kicsit javítani a II. Világháborúban elvesztett hírnevüket és elkezdték segíteni, támogatni a fejlődő országokat, főleg a kultúra területén. Mivel a sport és a kendo a kultúrához tartozik, úgy találták, hogy a kendón keresztül fogják a kulturális kapcsolatokat erősíteni. Ennek köszönhetően 1992-ben megérkezett Abe Tetsushi mester Magyarországra. Ő volt az első, aki hivatalosan kendót taníthatott Magyarországon.

 

De annak, hogy Abe mester hozzánk került, ugyancsak volt előzménye. Yamaji professzor egy évre Japánba utazott továbbképzésre és ott megismerkedett Abéval, aki hajlandó volt Európába jönni. Ő volt az első olyan ember Japánból, aki két évig itt volt nálunk Magyarországon. Aztán két éves időszakokra továbbra is érkeztek önkéntesek; nyelvtanárok, kendósok, base-ballosok. A kendo mesterek főleg vidékre kerültek és ott alapozták meg a minőségi vívást. Mi ugye fejlődő ország voltunk, nem voltunk még benne az Európai Unióban, de aztán az unós tagság után ez a fajta japán támogatás megszűnt. Legtovább a nyelvtanárok maradtak, most is 10-12 tanár van itt, de jövőre már ők is végleg elmennek.

 

Idő közben lejárt Abe mester két éves szerződése, és visszament Japánba. De mi addig-addig mozgolódtunk, hogy sikerült azt elérni, hogy meghívják Abe mestert a Veszprémi Egyetem Testnevelési Karára tanársegédnek. Ezáltal Veszprémben is alakult egy csapat. Ez lett a Bakony Kendo Klub. Közben az a judós barátom is elkezdett érdeklődni a kendo iránt, aki anno a bogut intézte nekem. Én meg addig győzködtem, amíg végül ők is nekiálltak szervezkedni Győrben, így alakult meg a Győri Vaskakas Kendo Klub. Később J. Varga Attiláék csináltak egy „fiókot" Győrzámolyban, gyerekeknek. A magyar kendo apraja-nagyja, meghatározó versenyzőink onnan fejlődtek ki. Hat évesek lehettek Dubiék, Királyék mikor elkezdték a kendot. Ezzel együtt viszont a győri klub lassan elsorvadt. De nem is olyan rég feléledt Arrabona Kendo Klub néven. Ezt már Erdélyi Gábor csinálja.

 

Debrecenbe visszament Szolláth Tibor innen Pestről és ő is csinált egy klubot a környéken, Hajdúnánáson. Ott is akkor indultak be a dolgok, mikor küldtek oda egy JOCV-s önkéntest, aki járta az országnak azt a felét. Ment többek között Miskolcra is. Rábeszéltem egy judós barátomat, Angyal Andrást, hogy próbálja meg ő is, úgyhogy ő kezdte el csinálni a kendót Miskolcon. Most egy buddhista kolostorba vonult, de látod, a miskolci klub is remekül működik magától. Szóval így terjedtünk. Szegeden ugye ott volt Yamaji tanár úr, de ő később visszaköltözött Pestre és Nagy Károly vitte tovább a kendót. Ő szervezte azt a nemzetközi versenyt is, amit korábban említettem. Aztán Németh Andrea és Litter Gábor elment vidékre, Mohácsra, ők ott szedtek össze egy csapatot.

 

 

– Igen, az elején még mindenki olyan ügyetlen volt közülünk. Aztán a mesterek mellett egy gyors minőségi változás következett be. Meg az is sokat számított, hogy néhányan ki tudtak járni Japánba tőlünk. Aztán később a japánok küldtek nekünk felszereléseket. Egyszer megjelent egy ottani újságban, hogy a magyar kendósoknak nincs elég shinaijuk. Erre a derék japánok összefogtak és küldtek nekünk kardokat. Pár év múltán csináltak nekünk egy országos gyűjtést. Használt bogukat küldtek, 40-50 darabot. Persze ezek között sok volt, amiket meg kellett javítani, annyira elhasznált volt, de mégis, tudtak a kezdők miben gyakorolni. Ezek olyan boguk voltak, amik az öreg mestereknél a padláson hevertek hosszú évekig. Ebből aztán kaptak a környező országok is.

 

 

– Először Kovács Ferencék mentek el, hogy megcsinálják Óbudán a Hap-pufudot. Én haragudtam is egy darabig, hogy itt hagytak bennünket, mert ugye megcsappant a létszám. De aztán rájöttem, hogy ez marhaság, mert így ők is terjedhetnek, mi is terjedünk, a vége meg úgy is az lesz, hogy még több ember tud kendózni. Így fertőződött Budapest. A Főnix Kendo Klub is akkor alakult körülbelül, mikor az Egyesülés létrejött. A Főnix egyébként találó név volt, mert egy olyan mitológiai lény neve, amelyik mindig megújhodik, feltámad poraiból. Ugye nálunk is elmentek Kovács Feriék, Csontos Tamásék. A Bárány fivérek is továbbálltak, mert a rendőrségnél dolgozott Zoltán, így ott is alakult egy klub. Csak aztán megváltoztak náluk a viszonyok és visszajöttek hozzánk. Szóval ezért lett a klub neve Főnix, mert mindig talpra álltunk.
 

 

– Aranka története is érdekes. Zsolt fiam elment Japánba dolgozni, mert úgy volt, hogy egy éttermet csinálnak, ahol majd magyar ételeket fognak kínálni és oda toboroztak személyzetet. Aranka abban a csapatba volt, lehettek vagy nyolcan-tízen. Úgy volt, hogy Zsolt lesz a főnök, de aztán egy japán palit tettek a tetejükre, úgyhogy legalább két hónapig dolgoztak az éttermen, hogy egyáltalán egy gulyáslevest lehessen főzni. Két évig ők ott dolgoztak, míg vége nem lett a cégnek. Aranka már kint elkezdett érdeklődni a kendo után, aztán mikor hazajöttek, ő folytatta. Nagyon rendes lány Aranka, meg kell őt becsülnünk.

 

 

– Igen, én közben próbáltam rábeszélni Yamaji mestert, hogy a nőket kellene támogatni, menedzselni, mert több a lehetőség, hiszen kisebb létszámban vannak. Na, aztán Németh Andrea 92-ben ezüstérmet szerzett Barcelonában az Európa Bajnokságon és akkor tényleg rájöttek, hogy valakinek menedzselni kellene komolyabban a nőket. Jöttek is az eredmények. Egy évvel később Finnországban Andrea ismét ezüstérmet szerzett, majd 1994-ben a Párizsi Világbajnokságon Goodwill kategóriában lettek csapatban másodikak Sipos Arankával és Bozzay Szilviával. Akkor aztán mindjárt meg lett becsülve a női szakasz. Mert igazából egy ez férfi sport volt, tudod? A nők azok– hátul a konyhában. Ez aztán gyorsan meg is változott.

 

 

– Igen, akkor már Kádár Miklós volt az elnök és valamelyik Európa Bajnokságon elvállalták, hogy mi is EB-t fogunk rendezni. Izgalmasan alakult ez is, mert egy vasunk nem volt, állami támogatás nulla. Most már azért valamicske van. Úgyhogy addig szervezkedtünk, míg Kádár Miklós vezényletével összejött az egész, és mondhatom, nagyon jól sikerült. De hát ez a mostani hazai szervezésű bajnokság is remekül sikerült Debrecenben, sokan voltak és színvonalas, precíz volt a szervezés végig.

 

1996-ban Miskolcon megszületett az első aranyérmünk, Király Norbert junior kategóriában első helyen végzett. Ez már jelentős siker volt. Onnantól kezdve az eredmények tekintetében is kezdtünk feljönni.

 

És hát itt el kell mondani, hogy minket a japánok azért kedvelnek, vagy szeretnek, mert a japán mentalitást próbáljuk vinni tovább. Ez nem ilyen hókusz-pókusz nálunk, hanem komolyan vesszük és komolyan csináljuk a kendót.

 

 

– Azt hiszem, első sorban magunknak köszönhetjük, mert elfogadtuk, hogy ezt kellene csinálni, követni a japán utat. Meg Abe mesternek, mert ő nem engedi, hogy szétváljanak az utak, egységesen működik az egész.

 

 

– Nagyon fontos a versenyeredmény, hiszen kifelé az mutat valamit a munkánkról. De tulajdonképpen a belső fejlődés a lényegesebb, meghatározóbb. És amit az előbb említettem, ezt a japán típusú mentalitást, ennek a követését tartom a legfontosabbnak. Ha ez folyamatos, ha ez megy tovább, nincs széthúzás, hanem összetartás van, akkor még tovább fogunk tudni fejlődni. Itt nem csak a tekintélytiszteletről van szó, hanem ha valamit elhatározunk, akkor mindenki mellé áll, nem beszél félre, hogy inkább mégse, meg máshogy kellene… Egységesnek kell maradnia, egységesnek kell maradnunk, itt ez lenne a lényeg. Európában is van már nevünk. Nagyon komolyan számolnak velünk. És azt hiszem ez nagyban köszönhető Győrzámolynak. Igen, sok minden köszönhető nekik és az elért eredményeiknek. Figyeld csak meg, van 4-5 olyan gyerek, akik folyamatosan ott vannak az élmezőnyben. Dubi Sándor, Dubi Attila, Babos Gábor, Király Norbert. Vagy ott van Erdélyi Gábor felesége, Király Barbara. Négyszer verte végig Európát. Neki is, csak úgy, mint Németh Andreának az volt a szerencséje, hogy fiúkkal edzett. Mindig a fiúkkal edzettek és egy olyan férfias mentalistást tudtak belevinni a kendójukba, amivel kiemelkedtek a többi versenyző közül. Erőszakosabbak, keményebbek voltak. Nem ijedtek meg, nem féltek. Nem lehetett meghátrálni.

 

Most már azért ritkábban tudok versenyekre járni és követni egyes versenyzők fejlődését, de érdeklőm. Az Egyéni Bajnokságon (2010-es OB – a szerk.) is jönnek oda hozzám, aztán mondják erre a szegedi srácra, ez a mi kincsünk, a Tóth Balázs. Ugye ő is egészen kicsi volt, mikor elkezdte.
 

 

 

– Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy fontos dolog. A kitamotoi tábor után jött hozzánk Akira mester, Kubo Akira. Elvitte Zsoltot egy évre Japánba, nála lakott a dojoban, Tokióban. Vitte egyik helyről a másikra. A lényeg a lényeg, kimentem meglátogatni őket és elmentem Zsolt iaido vizsgájára, első danra ment akkor. Voltak vagy százhúszan a vizsgázók. És abból a százhúsz jelentkezőből, mondjuk harmincan-negyvenen 60 felettiek, akik még csak első danra jelentkeztek. Tehát öreg korukra hajlandók ezek a japán emberek fejleszteni magukat és ezzel komolyan foglalkozni.

 

Nálunk mindenki minél hamarabb akarja megszerezni az első eredményt, az első fokozatot. Azonnal. Aztán az első lépcsőfok után minél gyorsabban akarnak a másodikra lépni. Nem tudom, hogy jó-e ez a nagy sietség. Szóval ezt a japán mentalitást kellene követnünk itt is talán. Nekem első danom van. Én el tudtam volna jutni harmadik, negyedik danig talán. De rosszalkodik a szívem, nem tudtam már a technikákat úgy megcsinálni, úgyhogy rájöttem, hogy ez nem fog nekem már menni. De azért 70 éves koromig csináltam.

 

 

– Nincs már akkora rálátásom, mint régen, de azt nagyon jól látom, hogy megy a dolog. Vannak most is lelkes emberek, akik viszik tovább az ügyeket. Nyilván lehetnek olyan vélemények, amik nem egyeznek, de ezeket össze kell hangolni. Nagyon örülök neki, hogy megy a dolog. Abe mesternek ebben nagyon fontos szerepe van. Úgy látom, hogy a válogatott és az utánpótlás kinevelésében, fejlesztésében is nagy felelősséget vállalnak Erdélyi Gáborral, jól tudnak együtt dolgozni. Lehet, hogy más ebben a helyzetben önfejűbb lenne és nehezebb lenne együttműködni. De az lenne a baj, ha nem vinnék végig az ötleteiket. Meg kell győződni arról, hogy amit elképzeltek, helyes volt e vagy sem. Ehhez idő kell. Ha nem volt helyes, akkor lehet változtatni. De nem lehet ezt rövid idő alatt, mondjuk egy-két év alatt felépíteni. Ki kell tartani az elvek mellett. Lehet az rossz, de akkor meg kell győződnöm róla, hogy ez rossz volt. Lehetőségem van rajta változtatni. De kell időt hagynunk magunknak, hogy rájöjjünk, valami nem működik jól. Ez nem megy egyik napról a másikra. Persze ez érvényes a Szövetség működésére is. Időt kell hagynunk a dolgokra és ki kell mellette állni.

 

És azt be kell látnunk, hogy ebben nincs üzlet. A karatéban például van üzlet, de a kendóban nincs. Itt mindenki önként, magától csinálja, amit csinál, egy fitying nélkül. De visszagondolva talán szerencsés is volt, hogy nem kaptunk annak idején állami támogatást, mert így csak magunkra számíthattunk.

 

A kendónak a harcművészetek között is van rangja. Nem csak Japánban és a világban, hanem itthon, Magyarországon is. Belátja mindenki, hogy a széthúzás, ami máshol jellemző, nem az igazi. Nálunk ilyen nincs. Továbbra is össze kell tartani. És folytatni az utat.

Szerző: Bánáti Zsombor