Számos harcművészeti irányzat azt tanítja, hogy a harc csak mint végső megoldás alkalmazható. Viszont a legtöbb harcművészetben alig vagy egyáltalán nem tanítják hogyan kell kezelni az ilyen kényes szituációkat, mielőtt "kinyílik a pofonláda".
Nyilvánvalóan jobb, ha sikerül csökkenteni a feszültséget, mielőtt sor kerülne a tetlegességre. Persze nehéz egy szitokáradatot néhány vállrándítással nyugtázni. Vannak esetek, amikor ahhoz, hogy szavakkal védjük meg magunkat olyan tudás kell amelynek nem biztos hogy birtokában vagyunk. A következő sorok remélhetőleg gyógyírt jelentenek eme hiányosságra.
Újfajta gondolkodásmód
Alapszituáció
Edzés közben könnyen elfelejthetjük, hogy a harcművészet igazi üzenete az, hogy harc/küzdelem nélkül kell elérni a győzelmet. Bárki ki tud osztani egy-két sallert, vagy rúgást, de számunkra megvan a lehetőség arra, hogy ne süllyedjünk le egy agresszor szintjére.
A legtöbb harcművész számára a győzelem nem egyenlő az erőfölény alkalmazásával. Mindent el kell követni, nehogy elinduljon az események olyan láncolata amely akár a jövőre is meghatározó következményekkel járhat. Nyílvánvalóan létezik egy határ, amelyet átlépve már elkerülhetetlen a fizikai erő alkalmazása a támadás megállításához. De ez a könnyebb út.
A verbális önvédelem egyaránt alkalmaz érzelmi és pszichológiai eszközöket. Bármely vita vagy konfliktus kezdetén tetteinket négy olyan lépéssel kell kezdeni, amely segíthet csökkenteni a feszültséget vagy végső esetben felkészülni az erőszakra.
A négy alapelv
1. lépés
Amint észrevesszük egy ingerült személy jelenlétét – pl.: úgy, hogy mereven néz minket és szitkokat szór felénk – figyelemmel kell kísérnünk minden mozdulatát. Ha közeledik, próbáljuk meg fenntartani a távolságot akár óvatos hátralépéssel is. Fontos, hogy nyugalmat erőltessünk magunkra, hiszen minden tudásunkra szükség lehet.
Alapok
Stratégiailag a meghátrálás jó út a feszültségcsökkentési folyamat elindításához. A “támadó” arra számít, hogy felé lépünk és akár fizikai kontaktusba kerülhet velünk, de meglepve fogja tapasztalni ennek ellenkezőjét.
Hátramozdulva, a látókörünk kiszélesedésével a “játékteret” is könnyebben felmérhetjük. Figyeljünk a legközelebbi kijáratra, a potenciális fegyverekre és az esetleges többi támadóra.
2. lépés
Miközben az első lépés szerint cselekszünk, vegyünk fel egy passzív testhelyzetet, amely lehetővé teszi, hogy szükség esetén hirtelen támadást indítsunk. Emeljük fel kezeinket, és enyhén forduljunk oldalra. Szemünket szegezzük ellenfelünk törzsére, mert ha támadást indít akkor mozdul a törzse, áthelyezi súlypontját. Lazítsuk el arcizmainkat, így egy érzelmektől mentes ellenfelet látnak majd támadóink.
A cél, hogy pont az ellenkezőjét tegyük, mint egy átlagos kocsmai verekedő, aki ököllel szerez érvényt igazának, ha megsértik. Ő konfliktushelyzetben hevesen artikulál, leengedett kezekkel, mereven áll és mereven néz ellenfele szemébe. A helyezkedése miatt nem képes észrevenni egy váratlanul indított balhorgot, vagy hasonló akciót. És mivel túl közel áll, leengedett kezekkel nem lesz képes lereagálni egy támadást. Lehet hogy észre sem veszi.
3. lépés
Tudd, hogy mit mondasz. Nem árt, ha van a tarsolyunkban pár semleges, kitérő, “elnézést, ha…”, “Nem gondoltam, hogy…” kezdetű mondat.
Őszinte, normál hanglejtéssel beszéljünk. Kerülni kell a dühös, vagy lenéző stílust. Időnként pillantsunk az ellenfelünk arcára, de továbbra is tartsuk szemmel a törzsét. Kulcsfontosságú, hogy úgy legyünk őszinték és hitelesek, hogy eközben megtartjuk szenvtelen viselkedésünket.
Alternatívák
Ha úgy döntünk, hogy nem válaszolunk, akkor lehet hogy ezt úgy értelmezi támadónk, hogy tiszteletlenek vagyunk.
Valamit mégiscsak mondani kell! Elvihetjük a balhét pl.: ha valami hasonlót mondunk. “Rendben, az én hibám…”. Ilymódon megőrizzük méltóságunk, és remélhetőleg eljét vehetjük a helyzet súlyosbodásának. Ne feledjük, sok esetben ellenfelünk csak meg akarja mutatni, ki a legény a gáton, vagy hogy mivel számolhat az, aki összeakasztja vele a bajuszt.
4. lépés
Tervezzük meg az ellentámadásunkat az erkölcsi normák szem előtt tartásával. Harcművészként, küzdősportolóként a dojóban töltött hosszú évek alatt pusztító technikákat sajátíthattunk el, s ez komoly felelősséget ruház ránk.
Természetesen feljogosítva érezhetnénk magunkat ilyenkor, hogy használjuk tudásunkat, de talán előnyösebb egy kevésbé drasztikus “ellenszert” alkalmazni. Tartsuk szem előtt, hogy néhány konfliktushelyzet üsd-és-fuss taktikát kíván, míg máskor elkerülhetetlen a könyörtelen küzdelem.
Murphy törvénye itt különösen gyakran aktuális lehet: tervezd meg önvédelmi taktikádat, de mindig állj készen a megváltoztatására.
Utolsó szó jogán
Frankó végkifejlet
Ha elhamarkodottan vonunk le következtetéseket inzultus során, akkor nagy az esélye, hogy rossz döntést hozunk. A kreativitás elengedhetetlen ahhoz, hogy különböző szituációkhoz alkalmazkodva jó döntéseket hozzunk. Készíthetünk fejben forgatókönyveket arra az esetre, ha pl. inzultus érné feleségünket, vagy valaki elfoglalná parkolóhelyünket, esetleg letaposná lábunkat a diszkóban. Nem árt ha gyakoroljuk, hogyan hűtsük le a vitát egy barátunk és egy harmadik fél között.
Emlékezzünk a mondásra:”úgy harcolsz ahogy edzel, tehát edzz úgy, ahogy harcolni akarsz!”
Próbáljuk a gyakorolt technikákat szituációkban lejátszani. Ez a fajta szerepjáték segíti a váratlan helyzetekhez való alkalmazkodást, valamint megtöri az edzések monotonitását.
Az önvédelem egy többfeladatos, bonyolult helyzet, amikor párhuzamosan kell visszavonulni, értékelni az ellenfelet, felmérni a terepet, válaszolni a szóbeli támadásokra, és felkészülni az ellentámadásra.
Konfliktushelyzetben komoly mentális felkészültségre van szükség ahhoz, hogy hideg fejjel cselekedjünk.
Mindegy, hogy miről legyen szó – ez a problémamegoldás magasiskolája, amit gyakran 10 másodperc alatt kell demonstrálnunk.
Forrás:
(A tanácsokat Matthew J. Numrich, az Elite Defense Systems vezető instruktora és jeet kune do-instruktor adta / fightsportsmag.com )
