Az ember legősibb vágya legyőzni önmagát, puszta kézzel, egyetlen ütéssel harcképtelenné tenni támadóját, egyetlen rúgással befejezni egy harcot bárhol, bármikor s bárkivel szemben…
Ha belegondolunk, rájöhetünk igen könnyen: ez borzasztóan nehéz feladat…
Hiszen csak úgy érhetjük el ezt az állapotot, ha több éven keresztül napi sok órás gyakorlás van mögöttünk, ami óriási lemondással, szenvedéssel, kínnal és gyötrelemmel jár együtt.
Sokszor mondogatom tanítványaimnak, hogy eme fent említett szó az igazi kyokushin karatéka legjobb barátja. Mint a felderítő katonának a jég, a sár, a köd és a hó, na meg a rossz idő. Minél puritánabb körülmények között gyakorol valaki szorgalmasan és kitartóan, annál keményebb lesz a lelke és a teste… 
Nagyon fontos, hogy a fizikai tréningek erősítik a lelket, és ezáltal fejlődik a test is fegyverré, így lesz egy kyokushin karatéka az “ölés művésze”, hiszen egy ütés, vagy egy rúgás elég a győzelemhez, s ha ez a gyakorlás lelki tréninggel is párosul, egy tekintet, egy mozdulat, egy határozott szó elég az ellenfél megfutamításához.
Egy igazán felkészült harcos azon túl, hogy félelmetes fizikummal, paraméterekkel rendelkezik, iszonyatos belső energiákat is birtokol. Gyakorlatilag ezen erők segítségével mozgatja tudatát, egész testét, s irányítja lelkét, belső békéjét, harmóniáját.
Nem feltétlen mozdulatok sorát kell hogy végrehajtsa, azért, hogy ellenfeleit legyőzze. Csupán elég, ha a tudatalattija készen áll a küzdelemre, miközben a teste és a lelke békésen pihen, arca rezzenéstelen, s amikor elérkezik a pillanat a támadásra, gondolkodás nélküli cselekedetről kell hogy szóljon és tanúskodjon a mozdulat.
Mint amikor egy katana lesújt, s már a hüvelyben is pihen a penge, s a fej elválik a nyaktól, majd holtan esik össze a test.
Ezen gondolatok sokasága a tökéletes gyakorlatok végrehajtásáról szól. Mindig oly magasra tegyük a mércét, hogy az átugorható legyen, de ugyanakkor a tökéletességre kell törekedni. Ennek a legelső állomása az, hogy eldöntöm, mit szeretnék elérni, megfogalmazom egy “kezdő” gondolatával, miért is kezdtem el karatézni, s egy profi tökéletességével nyugtázom: nagy harcos akarok lenni.
Mindig eszembe juttatom eme gondolatot.
Miért?
A nehéz pillanatokban, melyek eddig elém kerülnek, tiszta tudattal átlátok a nehézségeken, s csak a győzelem, a célom lebeghet előttem. Fontos, hogy a tudat közelségben legyen, hiszen ezáltal vagyok ura testemnek.
Fontosak a példaképek, melyek mindig előttünk kell hogy legyenek, hogy fenézhessünk rájuk. Életük történetéből, tetteikből erőt tudunk meríteni, ezért is fontos a tanulásra szánt idő, hiszen ez tornáztatja a legjobban az elménket az új dolgok befogadását illetően.
Amennyiben sikerül beállítanunk a helyes mértéket a tanulás, edzés, a fizikális állapot elérése tekintetében, már csak a rendszerességre és a sok ezer ismétlésre kell törekedni egy kezdő tanulni vágyásával és lelkesedésével.
Nagyon fontos dolog, hogy soha ne fásultan kezdjünk el gyakorolni. Úgy elméleti, mint gyakorlati téren egyaránt a frissesség a tudatalattink birtoklása, uralása a cél. 
S legvégső gondolatként a türelem és a hit kell hogy előtérbe kerüljön. Nem baj, ha sokadjára sem sikerül végrehajtani a gyakorlatot! Több ezer ismétlésszám után sokára leszünk ura a mozdulatainknak, tudjuk érzékelni ütő- és rúgóerőnket, de ha türelmesek vagyunk és hiszünk önmagunkban, a siker nem marad el!
A mi “istenünk” a következőket mondta: a kyokushin gyakorlása során 3 év múlva lesz helyes az ököltartás, 3 év kell az állások elsajátítására, s még 3 év az ütések megtanulására.
Ez 9 év, s hol van a többi? Tehát a gyakorlás, a tanulás a sírig kell hogy tartson, azért kell lelkesen tanulni, mert az élet bármikor véget érhet.
Törekedjünk hát a minél magasabb szint elérésére, mivel egy kyokushin harcos egy ütésből egy mozdulattal kell hogy legyőzze ellenfelét!
Sensei Brezovai Sándor
