Hányszor hangzik el ez a kérdés olyanok felé, akik maguk valamelyik harcművészeti stílus edzésein vesznek részt. Persze ez többnyire a laikusok részéről érkezik, de a stílus választásában is szerepet játszik ez a kérdés. Azonban a legérdekesebb a válasz! Választ általában olyantól várnak, aki régóta és magas fokon űzi az adott harcművészetet, és sokan bizony meggyőződéssel állítják is, különböző érvekkel, hogy az övék a legjobb a „piacon”. Az egyikben hiányolják a fejre ütést, a másikban túl durva a versenyzés, a harmadikban a fizikai terhelés minimális, de azonnal előjönnek azok a különbségek, amelyek a másikat képesek rosszabbnak mutatni.
Pedig mindig az a legjobb irányzat, amelyik elégedettséggel és örömmel tölti el azt, aki azok edzéseire jár. Amint ezt megkérőjelezik, képes az elégedetlenség gyökeret verni, és a korábbi lelkesedés is alábbhagy, mert lehet és azt hiheti, nem a legjobb utat követi a tanuló.
A 80-as évek elején négy nagyobb stílus honosodott meg Magyarországon: shotokán, kyokushin, taekwondo, all-style (kick-box). Mivel még túl sok versenyző nem lépett pástra szervezetek zárt versenyein, ezért a Magyar Bajnoki cím úgy dőlt el, hogy a versenyzők valamennyi stílus versenyein elindultak, és az ott szerzett eredmények adódtak össze. Így dőlt el, hogy ki az adott év súlycsoportos magyar bajnoka. Ebben a versenyrendszerben ténylegesen igazolódhatott a hatékonyság, egyes stílusok pozitív hatása, ereje. Napjainkban egyébként vannak nyitott versenyek, de más szervezetek nem szívesen használják ki ezeket a lehetőségeket.
A harcművészet részben szellemi hátteret ad az edzésen túl de a lényege mégis az, hogy képesek legyünk megvédeni magunkat, családunkat egy fenyegető szituációban. A cél ez, és ha bizonyosak vagyunk abban, hogy ezt a helyzetet meg tudjuk oldani, akkor biztosak lehetünk abban, hogy jól választottunk.
Hányszor hallottam más stílus tanítványától, hogy neki a mestere milyen negatív jelzőkkel illette mások stílusát. Ezek a mesterek persze gyakran szájkaratésok, soha valós küzdelemben még nem bizonyítottak, de véleményt azért formálnak, hogy legalább szavakkal képesek legyenek megvédeni magukat, gyenge lábakon álló nimbuszukat.
Ahogy a cikk elején írtam, az a legjobb stílus, amelyik képes az élethez pozitív érzeteket adni: hitet, meggyőződést, fizikai fejlődést, önbizalmat, kitartást. Valójában soha nem mással vetélkedünk, hanem leggyakrabban önmagunkkal vívjuk a legnehezebb csatát, ez a küzdelem a legkeményebb. Ha néha győzni tudunk – fáradtság, gyengeség, feladás, félelem ellen -, akkor a jó Úton járunk, és ne hallgassuk mások megkérdőjelező véleményét.
A mesterek esetében, akik önfényezik magukat és stílusukat, még bőven van mit tanulniuk, mert a szerénység ismerete nélkül csak botladoznak a harcművészetek földszintjén, és még a felfelé vezető lépcső aljáig sem jutottak el. Nincs jó és rossz stílus, csak jó és rossz mester van!
Amikor kezdőként választani akarunk, akkor ne a stílust mérlegeljük, hanem a Tanítót, Mestert válasszuk, rajta múlik, hogy mit kapunk az elvárásainkhoz. A jó mesterrel szemben pedig hamar megszűnik az elvárás, mert biztos többet fogunk kapni, mint amire valaha is számítottunk!
Kindl György
