Kiemelt hírek

Két bronzérmet szereztünk a budapesti Kendo Eb-n

2017. május 17. | szerző akadmin | Kendo

A hétvégén Budapesten rendezett 28. Kendo Európa-bajnokságon minden kategóriában a franciák vehették át az aranyérmet, de mi, magyarok is két bronzéremmel gazdagodtunk.

kendoeb

A kendo a japán kardvívás ma is élő és nagyon népszerű hagyománya. A ken a kardot, míg a do az utat jelenti. Kendozni tehát annyit tesz, járni a kard útján, azaz folyamatosan fejleszteni önmagunkat, gyakorolni az alázatot, az őszinteséget és az igazságosságot, illetve az életet a legfontosabb értéknek tekinteni.

A kendo azonban nemcsak filozófia, hanem versenyzési lehetőség is, kemény és összetett mozgás. Az egyik legrangosabb megmérettetése az Európa-bajnokság. Magyarország május 12-14 között a Tüskecsarnokban immár negyedszer adott otthont az Európa-bajnokságnak.

A kendo Európa-bajnokságok történetében az idei viadal kiemelkedő volt sok szempontból: 40 országból több, mint 400 nevezés érkezett. Ilyen nagy méretű versenyre a kendo európai történetében még nem volt példa.

Magyarország a kendo világában előkelő helyen szerepel. A férfi válogatott az európai ranglista 2. helyét, míg a nők a 4. helyet foglalják el. Az Európa-bajnokság előtt az volt a kérdés, hogy a megfiatalodott magyar válogatott keret hogyan fog megbirkózni az elődök tekintélyt parancsoló múltjával. Annak ellenére, hogy a 2017-es Európa-bajnokságot a franciák minden kategóriában uralták, a fiatal magyar válogatott is kiválóan szerepelt. A férfi és a női válogatott a csapatversenyben bronzérmet szerzett, míg Dallos András a juniorok között Küzdő szellem (Fighting Spirit) díjat kapott.

Álló sor: Vadadi Zsolt (Magyar Kendo Szövetség elnöke), Dubi Sándor, Tóth Balázs, Babos Gábor, Seress Zoltán, Abe Tetsushi, Németh Péter; térdelnek: Usui Atsuto, Dubi Attila, Komjáti Tamás, Szegőfi Ákos, Lukács Marcell

Álló sor: Vadadi Zsolt (Magyar Kendo Szövetség elnöke), Dubi Sándor, Tóth Balázs, Babos Gábor, Seress Zoltán, Abe Tetsushi, Németh Péter; térdelnek: Usui Atsuto, Dubi Attila, Komjáti Tamás, Szegőfi Ákos, Lukács Marcell

Férfi válogatott tagjai: Dubi Attila, Babos Gábor, Komjáti Tamás, Lukács Marcell, Seres Zoltán, Szegőfi Ákos, Tóth Balázs
Női válogatott tagjai: Bővíz Marina, Fodor Ágnes, Horváth Orsolya, Laukó Zsófia, Kocsis Barbara, Szabó Emese

Forrás: kendo.hu

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.