Tanulj az életről! – Takashi Kyooka, 5 danos shotokai mester eszmefuttatása a karate-do szellemiségéről és céljáról.
Takashi Kyooka mester 1951-ben született. 18 éves korában kezdte gyakorolni a karatét, amikor felvételt nyert a tokiói Chuo Egyetemre. Szinte azonnal elkötelezett híve lett a Shotokai irányzatnak – életét ennek a stílusnak szentelte. Viszonylag hamar eljutott az 5. danig, a Shotokai legmagasabb fokozatáig. A japán Nihon Karate-do Shotokai titkára volt, folyamatosan együtt dolgozott a Shotokai stílus alapítójával, Egami Sensei-jel és hosszú ideig tanítványa volt Gichin Funakoshi mesternek.
Alább Kyooka mester karatéval kapcsolatos nézeteiről olvashatunk.
Kyooka Sensei
 |
“Ma a karate – más harcművészetekhez hasonlóan – egyfajta divattá vált Európában. Szomorúan kell megállapítanom, hogy a nagy többség nem érti valójában miről is szól a Harcművészet, avagy tudatosan félreértelmezi azt. Ezentúl nagyon sokan abban a hiszemben vannak, hogy a karate ugyanolyan sport, mint az ökölvívás, vagy a tenisz.
A számos torna, verseny erősíti ezt a tévképzetet sokakban, de erre a témára később még visszatérek… Legelőször is szeretném elmagyarázni a karate fogalmát…
A karate-do, mint minden Harcművészet, az élet megismerésének egy útja. A karate maga az élet. Hadd magyarázzam el!
Miért kell az edzéseknek nagyon keményeknek lenniük?
“Betörjük” a testünk, kifárasztjuk az izomzatunk. Mindezt miért? Ha egyszer eljutunk eddig a pontig, folytatnunk kell, tovább kell lépnünk innen! Ettől a ponttól kezdődik valójában maga a karate, hiszen csak a szellemünk, akaratunk által léphetünk tovább. Csak az akaratunk által százszor többre vagyunk képesek, mint az izmaink munkájával.
Mindezt egy példával lehet legjobban érzékeltetni: Vajon milyen hosszú ideig vagyunk képesek egy rúdon kapaszkodva lógni húsz centiméterre a föld felett? Negyedóra? Félóra? Talán. De ha húsz centiméter helyett ötszáz méter lenne a talpunk és a talaj közt? A kitartásunkon múlna az életünk. Persze, hogy sokkal hosszabb ideig.
Egami és Myamoto mesterek |
A keiko (edzés) ezért igazából az akarat iskolája, illetve a harmónia és egymás megértésének iskolája. Hogyan érhetjük el célunk? Koncentrációval és az érzékek, ösztönök fejlesztésére szolgáló munkával, amely végső soron a határtalan mozgásban ölt testet. Ezt a mozgást ketten végzik: a támadó és a megtámadott. A támadó fél erősen koncentrál ellenfelére, és előre “látja” a támadást. Más szóval, amikor a megtámadott fél megérzi a támadást, elkerülő mozgásba kezd, és ellentámadást indít. Hogy eljussunk idáig, nagyon erős koncentrációra és rengeteg gyakorlásra van szükség. Az agy minden rezdülését az ellenfélre kell koncentrálni, a testnek teljesen el kell lazulnia. A léleknek “korlátlan szuperkészültségi” állapotban kell lennie. Ez a küzdelem maga. A valós harc folyamán a legfontosabb tényező a győzelem felé vezető úton: harmóniában kell lennünk az ellenféllel. Hiszem, hogy a keiko alatt az emberi kapcsolatokról is tanulunk. Hogyan éljünk mások közt, harmóniában a természettel.
Elmondom, mi a véleményem a versenyzésről. Személy szerint ellene vagyok. Az okok nagyon egyszerűek: az első filozófiai ok. Ne azért gyakorolj harcművészetet, hogy a legjobb, hanem hogy jobb ember légy! Mi hasznom abból, ha én vagyok a legjobb karatés Japánban? Semmi. De ha tudom, hogy ma hosszabb ideig tudtam kiba-dachi-ban állni, mint tegnap, akkor már nyertem a tegnapi önmagamhoz képest.
A második ok a következő: Európában és főleg Amerikában minden munka a küzdelem hatékonyabbá tételére irányul. A Budo filozófiája teljesen eltűnt, a karate pedig színtiszta sporttá vált. Akár más nevet is lehetne adni ennek a tevékenységnek, hiszen még az alaptechnikákon is változtattak. (Sok klubban a kata mára nem más, mint jelképek összessége…)
Myamoto és Kyooka mesterek |
Győzzük hát meg magunkat, hogy a karate-do egyfajta lelkiállapot, az élet útja, filozófia. Hogy felfedezzük mindezt, évek gyakorlásával tudunk résnyire tárni egy ajtót a tudás szobáján. Mi Japánban tovább mentünk. Az ötödik dant gyorsabban elérjük itt, mint Európában, azonban minden nap három órát gyakorolunk. Egami mester a tanítónk, aki spirituális edzést tart nekünk. Ez talán nehezen érthető európai ember számára…
Kezdetben a koncentrálóképességen dolgozunk. Három hónapig minden nap egy órán át egy bokto-val (nehéz fakard) védekező állásban vagyunk. Mozdulatlanul, szemrebbenés nélkül. Az egy óra leteltével egyetlen mozdulatot teszünk, amelyben felszabadítjuk az előző óra során felgyülemlett valamennyi energiánk.
A második szakaszban, minden nap négy kilométert futunk húsz perc alatt izzadás nélkül! Tudom, nehéz megérteni. Két kilométer békaügetés is hozzátartozik a lelki keikóhoz. Miért?
Újra csak az edzettség fokozása, testünk betörése miatt. Ezen túl az akarat edzésére, az univerzummal való harmónia kialakítására és a légzés gyakorlására is nagyszerű ez a gyakorlat.
Ne feledjük, minden Harcművészetnek ugyan az a célja: a helyes légzés elsajátítása. A légzés az, mi lehetővé teszi számunkra az életet, segítségével gyakorolhatjuk a karate-do-t!”
Comments
comments
