Az MMA és az élsport világában nem csak a férfiak buknak el a doppingteszteken, de bizony néha a nők is. Ashlee Evans-Smith (3-1) a legújabb “áldozat”: kilenc hónapos eltiltásban részesült, mert vízhajtót használt a felkészüléséhez. Esete – melyet egy rossz döntés indított útjának – tökéletes mintapéldája annak, hogy mit NEM szabad csinálni az élsport világában. Ne feledjük: az okos a másik kárán tanul!
A huszonhét éves Ashlee Evans-Smith amatőr hibát vétett, amikor úgy döntött, hogy kihasználja a tárulkozó lehetőséget, és megmérkőzik Raquel Pennington-nal (5-4). Nagy volt a kísértés, szó se róla: ez lett volna – és lett végül – a debütálása a világ legnagyobb harcművészeti promóciójánál, az UFC-nél (Ultimate Fighting Championship). A probléma csak az volt, hogy Ashlee beugróemberként vett részt a viadalon, – Pennington eredeti ellenfele Holly Holm lett volna, aki azonban lesérült az összecsapás előtt – tehát nem volt elegendő ideje a felkészülésre.
Ashlee kilenc kilogrammal volt nehezebb a maximálisan megengedett testsúlynál, ezt a többletet két hét alatt kellett volna leadnia. Mint azt bizonyára mindenki tudja; a normális, egészséges súlyvesztés egy hét alatt egy kiló lenne egy hét alatt. Ha ennél többet fogytunk, szinte biztosak lehetünk abban, hogy izomvesztést szenvedtünk el a zsírvesztés mellett, ami az élsportban enyhén szólva sem nevezhető pozitív dolognak. Ashlee ehhez képest kb. négy és fél kilogrammtól szabadult meg felkészülésének (vagy leépülésének?) első hetében, értelemszerűen ugyanennyi volt még neki hátra a “diétából”.
Gyorsítsuk fel kicsit az eseményeket. A következő héten megismétlődött az első időintervallum eredménye: ismét lement pár kiló; a legyengült, mindaddig veretlen Ashlee hozta a súlyát; kiállt Pennington ellen, és szépen elszenvedte élete legelső vereségét, rögtön az első menetben. A mérkőzés utáni drogteszten lebukott; fizetésének harminc százalékát elvették; kilenc hónapra eltiltották a versenyzéstől. Nem elég tehát, hogy debütálásán kikapott, de még meg is büntették – a lány totális kudarcot szenvedett, minden szinten és színtéren.
Hogy mi ebből a tanulság? Ismerjük meg testünk teljesítőképességét és annak határait, gondolkodjunk hosszútávon, és mielőtt meghoznánk egy döntést, mérlegeljünk, megéri-e a kockázatot elvállalni az esetleges siker reményében. Egy sportlónak persze az sem árt, ha versenyformánkat többé-kevésbé az év minden napján tartani tudjuk, mert soha sem tudhatjuk, mit hoz a holnap. Ez nem sport. Ez életstílus.
