Kiemelt hírek

Ennél jobb már nem lehet: középkori, páncélos küzdelmeket szervez az M-1 Global

2015. február 17. | szerző SzlobMil | Középkori Európai Harci Művészetek

Oroszország legnagyobb kevert harcművészetekkel foglalkozó (MMA) szervezete, az M-1 Global új projektet indít “M-1 Medieval” néven. A harcosok itt középkori szerelésben (páncélban) fognak harcolni egymással.

27070.0.0

Oroszországban, 2014 augusztusában az M-1 Global szervezett már egy MMA-s eseményt Szentpétervárott, ahol létre jöhetett az ország első profi páncélos küzdelme. A közönség soraiból visszhangzó pozitív visszajelzéseket követően a promóció elhatározta magát: elindítják az “M-1 Medieval” (M-1 Középkor) projektet, amelynek keretében páncélba bújtatott harcosok küzdenek meg egymással.

A szervezők elmondása szerint egyszerre összesen két ember szórakoztatja majd a közönséget, akik a középkorban is használt páncélt hordanak, és ősi kardok másolatait is használhatják a brutálisnak tűnő összecsapások során. A kezdés időpontja egyelőre még ismeretlen.

SlimyNiftyBobwhite

Az első lovagi küzdelem (M-1 Challenge 50: Battle on Neva) során az ötszörös világbajnok, Sergei Ukolov csapott össze az amerikai Michael Ivey-el. Ukolov került ki győztesként. A következő eseményen Ukolov másodjára is tudott győzni Ingusföld hegyvidéki terepein, Maxim Plaksin ellen.

gif: @GrabakaHitman

Forrás: bloodyelbow

Comments

comments

Egy komment

  1. Oldal hivatkozás: Középkori lovagokkal támad az M-1 Challenge 56. Budomagazin.hu

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.