'Ha tudsz lágy lenni, tudsz kemény lenni'

"…a jin és a jang sem véletlenül van együtt. Ha jól csinálod az egészet, a végeredménynek ugyanannak kellene lennie. Az a fontos, hogy a megfelelő emberektől a megfelelő módon kell tanulni fokozatosan, és mindenbe bele kell tenni a kellő időt."- vallja Szénási Zsolt karatemester.

Az interjú első része >>>


– A harcművészetek tanulásánál rendkívül fontos a jó forrás. Most már sok mindenhez hozzá lehet jutni, kérdés, hogy milyen minőségű a forrás. Ma már Okinawán kívül is sok színhely van – majdnem minden kapcsolatba került valamivel valamilyen szinten.

– Emelj ki egy példát! Mi mit hozott?

– Tomarite például az egyik legjelentősebb katát hozta be, és terjesztette el Okinawán. A szerzetes-ököl és a tigris-technika mellett a legjelentősebb alap: a daru stílus. Goken Ki kínai teakereskedő volt aki a daru stílusthozta be, Godai Ki pedig a tigrist hozta.

– Milyen fegyvereket használ az iskola?

– A kobudon belül bo, rokusoku bo, kama, sai, tonfa és nunchaku szerepel a repertoárban.

– Nálad hogy épül fel az oktatás?

– Az utóbbi időben nem csak az őshazában, a világban, hanem Magyarországon is nagy a változás ebből a szempontból, ugyanis előtérbe került a verseny karate. Attól függetlenül, hogy a karatésoknak “csak” 5-10 százaléka versenyzik. Vannak klubok, amelyek csak a versenyre álltak rá. Ez megosztja a karate-társadalmat. Mi kevés versenyre felkészítő edzést csinálunk, de úgy műveljük a tradicionális karatét, hogy az egyelőre megfelel – a versenyeken is jól szerepelünk. Általában három edzés van egy héten: kedden tradicionális és kombinációs formák, csütörtökön modern elemek, verseny-edzés, pénteken toudi jutsu, ősi technikák, okinawai edzés.

– Övek?

– Az első időben a judo-öveket használták 6 kyu-ig, máshol bejött a 10 kyu-s is. A shitokai Mabuni eredeti vonal csak fehér, citrom, narancs, zöld, kék, barna fekete öveket használ.

– Mesélj a küzdelmeitekről!

– Küzdelemben nem versenytechnikák vannak – gyakorlatilag mindent lehet: dobni, leszorítani is kontrollal. Fegyverekről elmélet van; barna övnél már van törés. Önvédelem a forma értelmezésben van. Az elmélet komoly: van kihon, kombinációk és páros gyakorlatok is. Azt mindig csak mondjuk, hogy a harcművészet egy hegy tetején a forma. De ezt csak mondjuk, és nem tudatosodik bennünk – nem ilyen módon edzünk és tanulunk. Azt látom, hogy minél jobban elmélyedek a rendszerben, annál inkább el tudok menni bármilyen edzésre anélkül, hogy gondot okozna azt megérteni, leutánozni, megtanulni.

– Milyen versenyrendszerben vesztek részt?

– A legismertebb és legközismertebb a WKF no contact szabályrendszerében. A “no contact” persze nem teljesen igaz – fejre támadásoknál igyekszik mindenki betartani-, de testre – kontroláltan – egész erős ütések vannak. Ezekre a karate-versenyekre (tradicionális) azt szokták mondani, hogy gyengébbek, mint a kyokushin vagy a full contact versenyek, pedig ez nem feltétlen van így, ha jól gyakorlod az elemeket. Ha rosszul gyakorolsz, akkor viszont ez másra is igaz. Mondhatnánk azt, hogy a kyo-nak a gyengéje, hogy nem üt fejre, pedig, ha mondjuk az utcán ér egy kyost atrocitás, nem okoz neki gondot fejre ütni. Ha te jó harcművész vagy, jó stílust csinálsz, nem okozhat gondot az egyik versenyrendszerről való váltás a másikra. Nem lehet gond, hogy versenyről vagy igazi küzdelemről van szó.

– Ezt én is alátámasztanám. Régen diszkóportán dolgoztam, ahol gyakori vendég volt egy tradicionális karatés fiú, csak a becenevét írom le, remélem ezzel nem okozok problémát. Csucsut többször bekóstolták. Mivel én amolyan portafőnök voltam, odajött szólni: ha még egyszer gond lesz, most már nem fog kitérni a kötözködők elől. Mondtam, hogy ez van, mi nem avatkozunk bele, de azért szemmel tartottam az ügyet. Nemsokára, amikor az agresszorok megint megtalálták Csucsut, ő visszaszólt, ezért le akarták ütni. No contact ide vagy oda, Csucsu úgy fejbe rúgta az illetőt, hogy elájult, a többiek pedig lemondtak a verekedésről. Amikor magához tért az illető, azt hitte: leütötték, annak ellenére, hogy ő ütött először. Nem is látta a lábat, amely leterítette…

Szülőhaza

– Pontosan erről beszélünk, a kontrolált technika nem azt jelenti, hogy soha nem ütöm meg, hanem akkorát ütök, amekkorát szeretnék, és ahova szeretném. Tehát, ha úgy akarom, nagyot. A full contact-nak megvan az ahátránya, mint például a sprintfutóknál, hogy beáll egy erőben lévő gát, ha teljes erővel dolgozol. Ezért váltani tudni kell: kicsit, nagyot, közepeset, olyat ütsz, amilyet akarsz.

– A shito-ryu kötődik valamilyen valláshoz?

– Mint általában a karaték a zenhez és a shintohoz kötődik, de egyébként nem vallási alapú, nem a vallásból alakult ki. A filozófiája kötődik egyik vagy másik valláshoz. Azt gondolom a harcművészeteket mesterekhez, emberekhez, személyekhez kell kötni, az ő meghatározó személyiségük alakítja, formálja és határozza meg az utakat.

– Rengeteg mesterrel edzettél, sok stílust igyekszel megismerni. Mi az, ami a shito-ryun kívül tetszik?

– Nem tudom ezt megmondani – sok mindent beépítek a saját rendszerembe. Ha mégis muszáj választani, akkor az eskrima-t mondanám. Az eskrima is valamilyen formában megtalálható nálunk, a shote uke kote uke olyan, mint az eskrima kéztechnikája, de más perspektívát nyit meg.

– Te így alakítod a stílust, ez nem baj? A mestereket nem zavarja a Szénási shito-ryu?

– Minden mester alapító. Mabuni csinálta a shito-ryut, mit szólt ehhez Higeonna mester, mit szólt ehhez Itosu mester, akiknek a nevéből lett a stílus? Mit szólt ehhez Goken Ki mester, és így tovább, ez a fejlődés… Nem szabad becsukni a szemünket, nem szabad azt gondolni, hogy a mi stílusunk a legjobb, az egyedül használható. Főleg azért nem, mert lehet, hogy a mi stílusunkat sem ismerjük egészében. Például a shotokan a legelterjedtebb stílus a világban, azért mert neki a legnagyobb a PR-je. A többi iskola jobban őrizte a tradíciót és a titkait, persze most már ez is változik.Mégis a shotokant ismerik a legkevésbé, mert az, amit Európában kezdtek tanítani – beleértve hazánkat is – az a shotokannak csak kb. a harminc százaléka. De megragadt a fejekben, és nem engedik a nyitást, még a shotokan-technikákat sem engedik be, mondván ezek nem igazi technikák. Pedig azok, csak a háború alatt mind a mesterek, mind a dokumentumok nagy részben eltűntek, megsemmisültek. Sajnos, ami aztán nagy körben újraéledt, az kis része az eredetinek.

– Tehát a karatéban minden megvan?

– Szokták azt mondani, hogy a karate a lebutított kung-fu, ez nem biztos, hogy igaz, csupán más koncepció, más felfogást tükröz…

– Azért kung-fu és kung-fu között is nagy az eltérés.

– Így van, rengeteg az eltérés, ha az egyik oldalról nézed. Ugyanakkor, ha a másik oldalról nézed, ha tudod, hogy milyen szituációban, miért használod, nem probléma átmenni az egyikről a másikra. Visszahatnak egymásra. A karatéban a belső a nahate, a surite pedig a külső. Aki csak suritét csinál, azt mondja: ez a kemény, az nem ismeri fel az erőt a nahatéban. Pedig, ha tudsz lágy lenni, tudsz kemény lenni, a jin és a jang sem véletlenül van együtt. Ha jól csinálod az egészet, a végeredménynek ugyanannak kellene lennie. Az a fontos, hogy a megfelelő emberektől a megfelelő módon kell tanulni fokozatosan, és mindenbe bele kell tenni a kellő időt.

– Annak idején te miért váltál ki Kurdi mester tanítványi köréből?

– A válasz egyszerű: mert találkoztam Ishimi mesterrel. Menjünk vissza az elejére, amikor még csak shotokan és kyokushin volt. Akkor még mi is shotokannal foglalkoztunk, ezután amikor az egyik japán mesterünket egy másik karatés hibájából sajnálatos módon elveszítettük, váltottunk shito-ryura, azon belül is a Hayashia shito-ryu-ra. Szerencsénk volt, mert egy amerikai mesterrel, aki magyar származású volt sikerült ezt megoldani. Én akkor még a nagyon tisztelt Kurdi mester tanítványa voltam. 1984-ben jött be a Hayashiha, én pedig '89-ben távoztam. Találkoztam Ishimi mesterrel, aki akkora hatással volt rám, hogy ez határozza meg az egész életemet, mintha egy kung-fu film közepébe csöppentem volna. Tátottam a számat, először a technikai repertoárt látva nem is hittem el, hogy ez is karate. Természetesen az volt, méghozzá shito-ryu a javából. Aóta is személyes tanítványa vagyok.

– Ez óriási dolog. Hogyan sikerült?

– Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy apa-fiú kapcsolat alakult ki közöttünk. Nagyon erős a kötődés, de ettől függetlenül eljárok mások edzésére is. Vele kéthavonta 5 napot szoktam edzeni, napi hat órát, nyáron 8-10 napot is kint vagyok nála, Madridban. Amellett, hogy ott él, kb. ugyanannyit van Japánban és Okinawán, és rendszeresen tanul tovább, nem csak shito-ryut, hanem más iskolák tanításait is. Minden mesterrel jó a kapcsolata. Az okinawaiak egyébként zárt közösséget alkotnak és kicsit szemellenzősek is, nem modernizálódnak és nem engednek be új rendszereket. Kőkeményen tartják magukat a régi módszerekhez.

– Japánban mennyire erős a shito-ryu?

Nagyon erős a goju-ryu-val együtt. A wado is nagyon elterjedt, a shoto és a kyo a legkevésbé ismert. Területekhez kötődik, melyik mester, hol nyitott. A shito-ryu Oszakában és környékén a legerősebb.

– És mennyire népszerű a világban?

– A shito-ryu, azon belül a shitokai nagyon népszerű, de különböző helyen különböző minőségű. A világ egyik legerősebb karateszövetsége a spanyol, annál is inkább, mert a világszövetség jelenlegi elnöke is spanyol. Ott a szövetségben 80-85 százalék shito-ryu, és azon belül shitokai. Európában szinte mindenütt van, de ezen kívül még erős a dél-amerikai vonal is.

Comments

comments