Kung-fu

A Wu shu és a Kung-Fu név eredete

A kezdeti társadalmak kialakulásával az emberi értelem fejlődése a fegyverek használatának terjedését, fejlődését eredményezte. Kínában több mint 5000 éve alakultak ki az első rendszerezettnek mondható kötött küzdelmi formák. Shuen Yuen király nevéhez fűződik az első formális harci technika, aki egy háború során a győzelem érdekében katonái harci mozdulataiból összeállított egy mozdulatsort, melyet 2 hónapon keresztül minden áldott nap gyakoroltatott velük. Az ellenség a technikai fölény láttán végül meg is futamodott. Ezek voltak a mai formagyakorlatok elődei.

Régen a harcművészeteknek nem volt összefoglaló nevük rengeteg kifejezést használtak egyszerre. Egészen a Kínai Népköztársaság megalakulásáig (1949. október 1-ig) így volt. Ekkortól neveztek el minden olyan technikát, ami harcművészettel volt kapcsolatos wŭ shù-nak.

Az idők folyamán persze változott a wŭ shù: Manapság nincs olyan sok harc, tömegmozgalom, így egyre kevésbé használták verekedésre, mint inkább a harcművészeti sportra (bemutatókon, versenyeken). Később két kifejezés vált elfogadottá:a Kung-fu, mely az elterjedtebb, nem versenyezhető tradicionális stílusokat foglalja egybe, és a Tyin-ci ö-wŭ shù, mely a modern, versenyezhető, rendszerezett kategóriát jelenti, mely mára olimpiai sportággá vált.

Azokat a kínai harcművészeti stílusokat, amelyek a buddhista Shaolin-kolostorban születtek, abból ágaztak el vagy az befolyásolta őket shaolin gongfu-nak ((shaolin quanfa vagy shaolin kungfu).
A gongfu azonban egy modern fogalom, és csak a kungfu-filmek elterjedése óta használják a kínai harcművészetre.

A Shaolin kung-fu:
A kung fu-ban közel 1000 harcművészeti iskola van, melyből valamennyi saját, különböző szabályokat alkalmaz. Van, ahol csak férfiakat és van, ahol csak nőket tanítanak. Jelenleg a legnagyobb irányzat a shaolin. A shaolinon belül is több iskola van, melyeknek hasonlóan különbözőek a szabályai.

A Shaolin-kolostorok
A hatalmas kiterjedésű Kínát a Sárga ill. a Jangce folyó szeli ketté, északi és déli területekre. A shaolin kolostorokban először északon alakultak ki a különböző harci stílusok (északi formák), és csak a Song korban alapult meg Fukien tartományban az első déli shaolin templom. A Jangcétől délre eső területet nevezzük Dél-Kínának. Itt születtek meg a déli formák az északiak átalakításával.

Ma úgy tudjuk, hogy a középkorban több Shaolin-kolostor létezett, amelyek kapcsolatban álltak egymással. Fujian (Fukien) tartományban – nem messze Guanzhou (Kanton) városától – is építettek egy nagy Shaolin-kolostort a 8. század közepén, amely szoros kapcsolatban állt a főkolostorral. A Ming-dinasztia (1368-1644) idején egy Yi Fa nevű szerzetes állt mindkét kolostor élén. 1341-ben egy harmadik kolostor épült Hebei tartományban, Észak-Kínában, a Honglong-tó partján. Guangdong (Jiulian-hegy) és Sichuan tartományokban még két Shaolin-kolostor létezett. Azt feltételezik, hogy további kolostorok is léteztek, Kína határain túl is. Koreában Solinnak, Vietnamban Thieulamnak, Okinaván Shorinnak nevezték őket. Ám mindegyikük az első Shaolin-kolostor utódja volt.

A shaolin kung-fu tehát kezdetben különálló irányzatként fejlődött, és csak később olvasztottak bele sok más stílust, elképzelést, és vált a legtöbb tradicionális harcművészet alapjává.

Az első kolostor születése
Az ősi fővárostól, Luoyangtól délre, az északi Henen tartományban, a Haoshan-hegységben, a Kr. e. 3. évszázadban szerzetesek egy csoportja menedékre lelt a rivalizáló feudális urak elől. A Songshan-hegyen (Wuyue), Dengfeng közelében súlyos kőfalakkal körbevett templomot emeltek, és fiatal erdei fenyővel ültették be a környéket. A kolostornak a Shaolin (fiatal erdő) nevet adták.

Már a Kr. u. 2. századtól gyakorolták itt a szerzetesek a Hua Tuo-féle daoista öt állat rendszert (wuqinxi). A templom akkori elöljárója, Zhou Jing hívta meg a két harcművész mestert, Gun Su Wiet és Heng Gai Zhangot a kolostorba. Harcművészetre taníttatta a szerzeteseket, hogy felvértezzék magukat a folyamatos rablótámadásokkal szemben.

Ütőképes harci alakulatának köszönhetően a kolostor hamarosan megnövelhette vagyonát és befolyása is megnőtt. A Shaolin-kolostor már az 5. században Észak-Kína legnagyobb vallási központjának számított. 426-ban a császár támogatásával új erődítményeket emeltek, és ott állomásozott egy katonai helyőrség is. Mivel a biztonság szavatolva volt, a harcművészet lassan feledésbe merült, a szerzetesek pedig inkább vallási gyakorlataiknak szentelték magukat.

Bodhidharma 523-as érkezésével éledtek újra a testgyakorlatok (shiba luohanshou és damoguan). Az új chan tanítás (zen) nagy hagyományra tett szert, és sok hívet szerzett. Számtalan ember abban a reményben zarándokolt a kolostorba, hogy megtanulja a shaolin küzdelmi módszereit.

529-ben egy zsoldos osztag vezetője, Meng Zhang érkezett a kolostorba, akit nem sokkal ezután a kolostor vezetőjévé választottak. Bevezette a felvételi eljárás, a hierarchia és a gyakorlási módszerek szigorú rendszerét. A császár katonáinak el kellett vonulniuk, a Shaolinban pedig létrejött egy saját, ütőképes harci osztag. Ám a következő években rivalizálás miatt, néhány szerzetes felgyújtotta a kolostor kincstárát, és értékes kéziratokat semmisítettek meg.

A shaolin szerzetesek nem mindennapi képességeiről gyorsan terjedtek a hírek, és a 7. századtól folyamatosan fejlődött harci stílusuk. A shaolin szerzetesek harcművészete azonban csak azon kiválasztottak privilégiuma maradt, akiket felvettek a kolostorba. A közelharc módszereit (quanjin) egy értekezésben írták le, és egy hét pecsét alatt őrzött helyiségben őrizték.

Egészen a 17. századik virágzott a Shaolin kolostorok kultúrája. Amikor is a mandzsuk meghódították Kínát és megalapították a Qing-dinasztiát (1644-1911), a Shaolin-kolostornak több éven keresztül sikerült a mongolok számára hűséget színlelnie, és ezzel együtt a mandzsuk elleni összeesküvő tevékenységek központjává lenni.

A Shaolin-kolostor folyamatosan menekült felkelők rejtekhelyéül szolgált. 1672-ben a shaolin elöljárók még katonai segítséget is nyújtottak Kang xinek (1662-1722), a mandzsu császárnak a banditák és fosztogatók elleni harcban. Szerzetesek százai vonultak ki, és három és fél hónap leforgása alatt megtisztították a környező területeket a rablóbandáktól. A háttérben azonban a mandzsukkal szembeni ellenállást szervezték.

Amikor azonban Kang Xi császár végül tudomást szerzett az összeesküvésről, könyörtelen harcot indított a shaolin ellen. Mivel azonban nem sokkal ezután meghalt, utódja folytatta a bosszúhadjáratot. 1673-ban egy nagy császári, mongolokból álló sereg rohamozta meg a kolostort, és a földdel tette azt egyenlővé. 128 szerzetest megöltek, ám öt pátriárkának (Hong, Liu, Cai, Li és Mo) sikerült kiszabadulni és délre menekülni. Az ezt követő két évszázadban a huidangok (titkos társaságok) mandzsuk elleni összeesküvő tevékenységét szervezték. Őket tekintik a triaden, egy híres, még ma is tevékeny titkos kínai szövetség legendás ősatyjainak. Továbbá nekik tulajdonítják a shaolinon kívüli quanfa öt nagy módszerének (guangdong wudamingjia) létrehozását is.

A Shaolinon kívüli Quanfa
Caijiaquan (Ts´ai chia ch´uan/Choygar)
Hongjiaquan (Hung chia ch´uan/Hunggar)
Lijiaquan (Li chia ch´uan/Ligar)
Liujiaquan (Liu chia ch´uan/Liugar)
Mojiaquan (Mo chia ch´uan/Mokgar)

Ezeket a stílusokat délen (Nanquan), Guangdong tartományban (Guangdong wushu) gyakorolták, így a kantoni nyelvjárás gar szavával illették őket. Kezdtek jelentősen különbözni az északi stílusoktól (Beitui), kevesebb lábtechnikát és rövidebb állásokat alkalmaztak.

Nem sokkal ezután a kolostort ismét felépítették Henanban. A szerzeteseket azonban közvetlenül a császári házból irányították, és bár megengedték nekik a shaolin harci tradíciójának folytatását, nem bizonyítható a Shaolin-kolostor részvétele a későbbi felkelésekben.

Újkor
Amikor 1911-ben a Qing-dinasztiát Sun Yat Sen köztársasággá változtatta át, a harcművészetek nem várt fellendülésnek indultak. Ám a folyamatos polgárháborúk révén a Shaolin-kolostor 1928-ban harci konfliktusokba keveredett. Fan Chan Xiu tábornok, akit az egyik polgárháborúban legyőztek, embereivel a kolostorban bújt meg. Üldözője, Shi You San tábornok több napon át ostromolta a kolostort, és végül felgyújtatta a létesítményt.

A kolostor 40 napon át állt lángokban. Tizenhat templom, műalkotások, szent ereklyék, buddhista iratok, titkos feljegyzések és felbecsülhetetlen értékű kincsek estek a tűz áldozatául. A shaolin virágkorában a templomban mintegy 1500 szerzetes élt, akik közül legalább 500-an harcművészeti mesterek (shifu) voltak. Ám a shaolin templom – egykor az ázsiai kultúra legjelentősebb központja, majd ezután a rövidlátó politika áldozata – már soha nem lehet az, ami egykor volt.

1928-ban Chiang Kai Shek elnök létrehozta a Guoshu Központi Intézet Nankingot, amelyben sok híres harcművész mester találkozott. A régi wushu elnevezést újra felelevenítve létrehozták a goshu (az ország művészete) megnevezést. Azonban 1937-ben a japán megszállás miatt megszakadt a munka, majd 1945-ben a kommunisták vették át a hatalmat és betiltottak minden harcművészetet. Amikor azonban észrevették, hogy a harcművészetek nagy vonzerőt jelentenek a külföldiek számára, létrehozták a National Athletic Institutot, ahol a régi harcművészeteket modern show- és bemutatóformákká alakították át. Az úgynevezett kulturális forradalom idején sok tradicionális mestert megöltek, mások pedig Hongkongba és Tajvanra menekültek.

Az újonnan létrehozott wushu olimpiai sportágként való elismerése érdekében a kormányzat nagy fáradságokat vállalt magára. A Shaolin-kolostort 1957-ben újra felépítették, amit végül 1981/82-ben a kínai kormány teljesen felújított. Mára ez sok, a harcművészetek iránt érdeklődő ember zarándokhelye lett, és számtalan turistát, valamint történészt vonz. A shaolin templomban azonban már csak néhány idős szerzetes él, akik azon fáradoznak, hogy újra helyreállítsák a régi tradíciókat. Újból tanítványokat vesznek magukhoz, és a shaolin quanfára tanítják őket.