Középkori európai harci művészetek

Az első ránk maradt vívókódexet 1290 körül írták. I.33 vagy Walpurgis – kézirat néven ismert, különlegessége, hogy a rajzokon egy szerzetes oktat egy nőt az egykezes kard és pajzs használatára. A kódex egy valódi tankönyv, a mai napig ebből a műből oktatjuk és tanuljuk ezen fegyvernem használatát. Ezen kívül több, mint száz különböző kódex, feljegyzés és tankönyv maradt fent egészen az újkorig.  Ez a gazdag háttéranyag adja azt az alapot, amire a harcművészetünk építkezik.

A hosszú évek kutatómunkájával újrafelfedezett mozgásanyag technikai elemei megtalálhatóak a forrásokban, de a mód, ahogyan ezt oktatták, a lehető legritkább esetben maradt meg. Erre ad választ a modern sporttudomány, aminek a módszereivel gyakorolunk.

A HEMA legfőbb részét a hosszúkard teszi ki. Ez a fegyver évszázadok során a lovagság és a harcosok jelképévé vált. Még akkor is ez volt a legfőbb fegyvere a vívómestereknek, amikor a harctereken más fegyverek vették át a helyét. Számos különböző hagyománya van, jelenleg elsősorban a német mesterek fémjelezte iskolák, mint Lichtenauer, Meyer a legelterjedtebbek, de mellettük jelentős még Fiore dei Liberi olasz vívómester stílusa is. Más harcművészetekben jártas olvasóknak úgy kell elképzelni a különbséget egy Lichtenauer – féle vívó és egy Fiore – vívó között, mint példáula a kyokushin és a shotokan karate művelői közötti különbségeket.

Nagyon jelentős ágazat még a középkori birkózás, avagy a „ringen”. Az általunk tanult birkózás Fabien von Auerswald 1539-ben íródott könyvén alapszik. Ez egy „kastélybirkózás”, ami a korabeli birkózás sporttá szelidített változatát jelenti.  Emellett még létezett – létezik harctéri birkózás, amelyben számos ütés, rúgás, törés és csavarás, feszítés szerepel. Ez egy igazi, burtális, harctéri „művészet”. Érdekességképpen számos technikája felbukkan az aikido mozdulataiban is, noha nyilvánvaló, hogy az emberi test törvényszerűségein kívül nincs közös pontjuk.

Ma Magyarországon az Ars Ensis az egyik legnépesebb, HEMA-val foglalkozó egyesület. Fontos leszögezni, hogy itt nem „hagyományőrzésről” van szó – legalábbis a kifejezés közkeletű értelmezése szerint. Nem a külsőségekre helyezzük a hangsúly – ruhák, páncélok, életmód – hanem elsősorban a mozgáskultúrát tanulmányozzuk. Természetesen tisztában kell lenni az adott kor jellemzivel, mert a technikák csak a saját kontextusukban értelmezhetőek. Nehéz lenne elképzelni, miért volt olyan fontos a tőr használatának művészete a gótikus vértek korában, amíg nem tapasztalja meg az ember, hogy két páncélos harca a legtöbb esetben birkózássá fajul, és ott bizony a tőr a leghasználhatóbb eszköz a győzelem eléréséhez.

Számomra és sokak számára a HEMA másik nagy pozitívuma, hogy olyan filozófiai – kulturális háttér áll mögötte, amelyet európai és magyar lévén könnyű elsajátítani, mert ez a mi örökségünk. Azoknak, akik a mozgáson túl valami mélyebb értelmet is keresnek egy harcművészetben a lovagi ideál – egyenes, bátor, következetes és jó – fontos útmutató lehet az életben. Nem sokban különbözik a távol – keleti harcművészetek által képviselt filozófiáktól, de az Út, amit errefelé vezet a hegytetőre ismerős lehet minden európai számára.

Összegezve egy ősi alapokon nyugvó, fiatal harcművészetről van szó, amit különösen izgalmassá tesz, hogy rendszeresen bukkannak fel új források, és a régiek értelmezése sem zárult még le. Rengeteg, változatos fegyvernem létezik, a már említett hosszúkardon, birkózáson, kard és pajzson kívül a rapier, szablya, bot, messer. Csak ajánlatni tudom annak, aki egy újfajta, érdekes és változatos kihívásra vágyik.

Szerző: Schunder László 
Bővebb info: www.arsensis.hu