Bárány Tibor, a
Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub elnöke, vezetőedzője a 2013-as Kendo Európa-bajnokság után sikeres vizsgát tett, európai mércével is fiatalon (41 évesen), 7. dan fokozatra. A magyar kendo történetében ezt a magas fokozatot magyarként elsőként ő érte el. Czifrik Balázs interjúja.
– Természtesen a 7. dan midenképpen magas kendo fokozatnak számít, de mennyit változtat az értékén, hogy te összefüggően sohasem jártál Japánban, azaz kendo tudásod javarészét nem a kendo őshazájában sajátítottad el?
– Valóban nem töltöttem éveket, de sokszor jártam Japánban. Amit a kendoban elértem, az japán háttér nélkül nehezen sikerült volna. Már kezdetben, azaz gyerekkoromban Tsushima Kanji tanár úrtól, aki akkor a magyarországi Japán Nagykövetségen dolgozott, mint első titkár, kaptam az első instrukciókat. Aztán Abe Tetsushi (7. dan) is csatlakozott a Főnix klubhoz, aki szintén nagyon sokat tanított. Ugyan a munka nagyobb része valóban Európában történt, de a biztos és karakteres japán alapok nagyon fontosak voltak.
– Mit gondolsz, probléma az, hogy Magyarországon viszonylag kevés magas fokozatú kendós van, ráadásul az ország 15 klubjában szétszórva?
– Én ezt máshogy látom. Az igaz, hogy kevés klub működik Magyarországon, viszont ennek ellenére sok a magas (5., 6. dan) fokozatúak száma. A kendo tanulási folyamata kezdetekben erősen a tanár-diák viszonyra épül, de egy idő után egyre inkább az önálló, mondhatjuk magányos munkára kerül a hangsúly. Mindenkinek magának kell megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel a saját fejlődését tudja segíteni. Lehet, hogy az ember ellátogat más klubok edzéseire, utazik külföldre, vagy csak egyszerűen tanácsokat kér. Tény, hogy mindez sok áldozattal jár, de ha összevetem a 20 évvel ezelőtti állapotokkal, akkor azt mondhatom, ma Magyarországon rengeteg eszköz, lehetőség szolgálja a magas szintű kendó tanulását.
– Hogyan építetted fel a felkészülés időszakát?
– Eredetileg már tavaly szerettem volna vizsgázni, de az elmúlt év végül is túl sűrű volt, hogy az alapos felkészülést beépítsem. Idén elsősorban a koncetrációra figyeltem, és arra törekedtem, hogy minél egyszerűbben és minél hatékonyabban tudjak vívni. Természetesen fizikai edzésre is fordítottam időt, és mivel a családom gyarapodott, nem kis áldozatot kívánt ez mindenkitől. Az edzésekre korábban érkeztem, medicinlabdáztam, az edzések során pedig a tanításba is beleépítettem azt a koncentrációt, amivel figyelek magamra is. A vívások során pedig a teljesen hibátlan ipponokra törekedtem. Gasparin Szabolcs (5. dan kendo), a Főnix Kendo Klub edzője, is sokat segített a felkészülésben, akivel minden edzésen tudtam vívni és egyszer sem kímélt.
– Nyilván az ember kivárja vizsgákhoz előírt időt (ahány danos az ember, annyi évet kell várni a következő vizsgára –szerk.), de ettől függetlenül honnan tudja az ember, hogy már felkészült a következő fokozatra?
– Tavaly például többek között ez a felkészültség-érzés is hiányzott. Idén azonban minden edzésen részt tudtam venni, így fizikailag és fejben is tudtam készülni. Nyílván így magabiztosabban vágtam a vizsgának, de ott és akkor fogalmam sem volt, hogy sikeresen fogok-e vizsgázni.
– Volt olyan pillanat, hogy érezted, most megvan vagy, hogy éppen, a fenébe, veszélybe került a sikeres vizsga?
– A meglepő az volt, hogy azzal a francia fiúval kerültem párba az első vívás során, akivel még versenyző koromban „gyilkoltuk” egymást az Európa-bajnokságokon. Most pedig úgy tudtuk egymást húzni, maximálisan mindent beleadva és egymást nem kímélve, de mégis segítve, hogy a vizsgánk a lehető legjobban sikerüljön. Mindettől függetlenül jó párszor éreztem, hogy valami jól sikerült, de sokszor éreztem azt is, lehetett volna jobban csinálni sok dolgot.
– A verseny kendós múltad segített?
– Az mindenképpen rengeteget jelentett, hogy gyerekként kezdtem kendózni. Ennek köszönhetően olyan dolgokat tudtam „előhúzni” a vizsga alatt, amelyek ösztönössé váltak. A mögöttem lévő versenytapasztalat pedig abban segített, hogyan lehet teljes koncentrációval jó ippont vágni úgy, hogy az ellenfélt teljes nyomás alatt tartsuk, és gyakorlatilag tehetetlenné tegyük. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy valaki versenyeredmények nélkül nem vizsgázhat sikeresen 7. danra, sőt.
– Mennyiben tért el ez a vizsga a korábbi vizsgáktól, ha eltért egyáltalán?
– Egyrészről sok mindenben eltért, másrészről pedig semmiben. A kendonak az az egyik szépsége, hogy a 7. dan vizsgán pontosan ugyanazt kérik, mint a többi fokozatvizsgán. Két ellenféllel kell vívni, és ha ez sikerül, akkor a kendo katákat kell bemutatni. A vizsgabizottság tagjainak egymástól függetlenül kell dönteniük, a 7-ik dan fokozat esetében 6 fős vizsgabizottság döntött. Mindezek ellenére igaz az is, hogy a 6. danos vizsgától nagyon sokban eltért. Olyan érettséget, felkészültséget kellett mutatni, ami nehezen mérhető. Tulajdonképpen szubjektív dolgokról beszélünk, amit a magasabb fokozatú mesterek tudnak csak megállapítani, hogy érettebb kendót, tudatosabb kendót, technikailag magasabb szintű kendot mutat-e be az ember, mint az alacsonyabb fokozaton állók. A vizsgán ez a legnehezebb faladat, hogy valójában nem legyőzni kell az ellenfelet, hanem be kell mutatni azt a kendót, amely egyrészről magában rejti az eddig tanultakat, másrészről képes megjeleníteni a kendó lényegét: az élethosszig tartó utat, fejlődést.
